A koncert előtt kissé felfokozott hangulatban találtuk meg Hartmann Zolit, aki a szokásos módon, szinte mérgezett egérként rohangált fel alá a Rocktogonban. De kérésünkre Tobola Csabival együtt hajlandóak voltak leülni velünk a koncert előtt néhány percre beszélgetni.
Nagyon izgultok a mai duplakoncert miatt?
Hartmann Zé: Nem, egy pillanatra sem izgulunk. Menni fog minden, mint a karikacsapás. Mint mindig.
Milyen a hangulatotok úgy összességében?
Hartmann Zé: Csapatilag fasza. Minden a legnagyobb rendben. Fűtés ugyan nincs, de meleg hangulat az van, pedig mindenki hetero… (nevet)
Mit szóltok ahhoz, hogy vége a nyárnak?
Hartmann Zé: Szerencsére a nyár vége nem számít, a csapat emberileg is, és zeneileg is nagyon egyben van, és egyre jobban összekovácsolódunk.
Honnan jött az ötlet, hogy egy nap két koncertetek legyen?
Hartmann Zé: Így hozta az élet. Valami oknál fogva előrébb lett hozva a maglódi buli. És bár előre tudjuk, hogy nagyon nem lesz könnyű így zsinórban lenyomni a két bulit, közte egy kiadós autókázással, de nagyon kíváncsian várjuk, hogy sikerül-e ugyanazt a hangulatot hozni ott, mint akár itt, akár az előző Maglódi buli alkalmával.
Tehát a Maglódi közönség nem fogja Rajtatok érezni a fáradtságot?
Hartmann Zé: Na az kéne még! Ki van zárva. Mindenképpen ugyanazt a formát kell tartani, ha törik, ha szakad. Minimum 150%-ot kap tőlünk mindkét közönség, egy grammal sem kevesebbet. Nem is tudnék tükörbe nézni, ha ez alá adnánk.
A megszokott show-elemek gondolom ma sem maradnak el?
Tobola Csabi: Nem bizony! Az improvizáció mindig létfontosságú, mert segít megtartani a figyelmet. Ezért van a rohangálás, a pacsizás a rajongókkal, a közös éneklések, vagy amikor átadom a dobokat Zolinak, vagy együtt dobolunk.
Hartmann Zé: Egyébként is… Láttál már Magnetica koncerten unatkozó embert? (nevet) Jó érzés, amikor eldurran a cső a fejedben, és elborul az agyad. De ha nincs rá közönség, akkor nem menne ez sem. Játszhatsz bármit, akár komolyzenét, akár tribute-t, akár könnyűzenét, akármit, ha nem tudsz kikapcsolni, nem tudsz szórakozásként tekinteni arra, amit csinálsz, legyen az bármi, akkor felesleges csinálni. Az emberek vizuálisak. Érdekeset kell nekik mutatni, különben nem ér az egész semmit.
(Zoli az órájára néz, majd elnézést kér, kimenti magát, és Csabival együtt elrohan a backstage felé.)
1.) Creeping death
Az intro után a hangzás kissé torzul, szerény véleményem és füleim szerint picit erős a hangosítás a basszuson és a dobon, Zolit szinte alig lehet hallani. Azonban az első 20-25 másodperc után ez korrigálódik, és felüvölt a megszokott, és megszeretett Magnetica hangzás. Zoli hozza a szokásos formáját, a tömeg és a meleg ellenére a fél dalt a közönség soraiban tölti, mindenkihez van legalább egy vállonveregetése, egy szava két sor között. A színpadon eközben Marci is felenged a feszültségéből kissé, besorol Dr. White mellé, és fejrázva, vállt vállnak vetve bömböltetik a gitárokat. A közönség a kezdeti merevség után kezd felengedni, a szám végére olyan tapsorkán tör ki, ami szinte szétviszi a falakat.
2.) For whom the bell tolls
A dal intro részében Zoli bemutatja a közönségnek Dr. White-ot a basszusgitárnál, majd ismét beleveti magát a tömegbe hangulatkeltés céljából. Amikor visszatér a színpadra, együtt adják elő Zsoltival a jellegzetes Dr. White-féle Gonosz Törpe figurát. Az első két-három sor határozottan az ébredezés jeleit mutatja, elkezdődik az általános headbangelés, finom, visszafogott pogóval.
3.) Fuel
Zoli felszólítja a sörivó Hölgyeket, hogy fáradjanak előrébb, majd lágy, andalító, lírai stílusban előadja az első négy sort a dalból: “Give me fuel, / Give me fire, / Give me that which I desire, Oooh!”. Ezután pillanatokon belül elszabadul a pokol, úgy a hangszerekben, mint Zoli torkában. A közönségnek egy másodperc pihenés, vagy lazítás nem jut, Zoli énekeltet, rohangál közöttünk. Nincs olyan ember, aki nem tombolna a helyiségben szinte magából kikelve. A dalt Zoli féltérdre ereszkedve fejezi be, a taps leírhatatlan.
4.) Sad But True
Ismét munkában a közönség. Amíg nem harsan fel ütemes taps, el sem kezdik a dalt. Zoli vezényel, majd a közönség ritmusérzéke végre magára talál. Az első refrénnél ismét munkában a közönség, csak a Tobola dobola’, a többiek Zolival együtt mélységes csendben, a közönség kénytelen énekelni, majd egyenként csatlakozik az együttes is. Az első három sor átalakul első négy sorrá, az első sor maga Hartmann, aki az utolsó pár sort a közönségnek háttal, “Csabinak énekli”.
5.) Welcome Home
“A megfázás néha elborítja az agyat, erről szól a következő dal: Welcome Home!” A dal elején szinte romantikus hangulat lesz úrrá a közönségen, aztán egyszer csak “tombol a Tobola”. Még a rutinos pogósor is csak pár másodperc után kap észbe, hogy kérem, itten buli van. De aztán zúzás a köbön. A dal végén lassú, elnyújtott befejezés, de talán az este legszebb gitárszólóival… Egér és Marci szinte versengenek a tapsokért.
6.) One
“Bassz oda, basszus!” – kezdi Hartmi nagy ordítása a nótát, majd térdre esik a háttérből feldübörgő zseniális dobfutamok előtt, és így kezdi a a dalt. Amikor magához tér, visszatér régi barátjához, a közönséghez, finom, visszafogott rohangálást rendez a sorok között, miközben Dr. White és Marci között ismét kitör a gitárpárbaj, melyet a közönség ovációja kísér, szinte a zenét is elnyomva. Szinte… Tobola Csabi annyira kitesz magáért, hogy a dal konkrétan négyszer fejeződik be általa…
7.) Harvester Of Sorrow
Az első sor “visszaköveteli” a helyét Hartmitól, így Zoli kissé hátrébb szorul a harmadik, negyedik sor környékére. Hirtelen csönd. Szinte döbbenetes, ugyanis a hirtelen csendben még a közönség sem mer zajt csapni. Aztán… BAMM! A zene olyan erővel csap le ránk, hogy már ezért megérte megvenni a jegyet. A dal végén Zoli szelíden megemlíti, hogy zúzás következik…
8.) Master Of Puppets
A dalt a közönséggel együtt kezdik el a srácok, nehogy unatkozzon valaki. Már szinte egy gombostűt se lehet leejteni, de még mindig egyre csak jönnek befelé az emberek. Zoli megénekelteti az első sort, egy sor-egy ember módszerrel, picit csillapítva ezzel a pogót. A refrén vastapssal kezdődik, Egér és Marci ismét versenybe száll az Év Szólógitárosa pozícióért, és fergeteges szólókkal örvendeztetik meg a rajongókat.
9.) Kis showelem
Zoli a dobok mögött. Lábdob és cin együtt, majd külön, majd HEJJ! Dobol a dob keretén, majd megmutatja, hogy miként szóródik szét a világot jelentő deszkákon egy zsák krumpli, majd egy vonat is befut a kezei alatt. Csabi visszaveszi a birodalmát, majd megmutatja, hogy nem muszáj szemben lenni a dobfelszereléssel ahhoz, hogy ne véts ritmust, majd visszafordul, Zoli megmasszírozza a hátát. Felcsendül a Kalinka ritmusa. Majd Zoli ordítása csap bele a levegőbe: “A bőröknél Tobola the Fucking Csabiiiii!” Majd cirkuszi hangulat lesz úrrá rajtunk a Cirkuszi induló hallatán.
10.) Enter Sandman
Zoli ismét a közönség soraiban, ott is kezdi a dalt. Szinte mindenki egyszerre zengi a dalt, majd Zoli “halk, visszafogott” buzdítására ütemes taps, és “Hejj! Hejj!” kiáltások töltik meg a teret. A dalt az “ez volt mára a Magnetica, találkozunk két óra múlva Maglódon!” mondattal zárja le az immár csatakosra izzadt Zoli, a zenekar némi örömzenélésbe feledkezik, Csabi improvizál valami keményebbet…
Vasvisszataps! Sokszor!
10 + 1.) Seek And Destroy
“Az angolul nem beszélők kedvéért németül fogom felkonferálni a búcsúdalunkat: Seek UND destroooooooooooooooy!” Csabi, Egér, Marci és White kőkemény zúzásba kezdenek, Zoli szinte alig bírja követni őket. 😉 Egyéni villantások következnek, megismerjük ismét, hogy mire képes Csabi a dobokkal, majd Egér és Marci mutatják meg, hogy két szólógitár nem ellenfél, hanem jóbarát, egyszer csak újra színpadon a Gonosz Törpe, és basszus: gitározik. 😀 Majd Zoli bemutatja az együttes tagjait: “Viccek és mozgáskultúra: Fehéééééér “Dr. White” Zsoooooolt!”, “Kelet afganisztán töretlen hívője: Baaaaaranyai Marciiiiiiiiiii!”, “Űrkutatási szakértőnk, és MTA-takarítónk: Egerszegiiiiiiiii “Egér” Zoltáááááááán!”, “Aki 50 évet töltött tengeralattjárón, a csapat dobolási szakértője: Toooooooooooobola Csabaaaaaaaaa!” Dr. White átveszi a szót: “A porondmester, érces női torkok birtokosa, kinek torkában ifjú mormoták laknak: Haaaaartmann Zoltáááááán!”
A refrén utolsó három sorát Oszival, Balage-val, és Bukott Angyallal énekelteti el Zolink. Utóbbit meg is kínozza egy kicsit, a Seek&Destroy dallamára kell neki Just a Gigolo-t énekelni. Aránylag sikerül… 🙂
Majd a csapat egy emberként rohanásba kezd, kapkodva csomagolnak, de azért… Lelkes riportereinket nem lehet megállítani, még hangfal és hangszercipelés közben is képesek kérdéseket feltenni, és jegyzetelni… Íme:
Mi alapján döntöd el, hogy kit választasz ki a közönségből, akit megénekeltetsz?
Hartmann Zé: Mindig látom, ki az, aki sört hozott… Na jó, félretéve a tréfát, akadnak olyan rajongók, akikről tudom, hogy maximálisan fanatikusak, minden buliban ott vannak, és az összes szöveget talán jobban tudják, mint én. Őket szoktam választani reflexből.
Mire számítotok Maglódon?
Hartmann Zé: Nagyon reméljük, hogy jó lesz! Állítólag már nagyon várnak ránk, úgyhogy sietünk is, ahogy csak tudunk. Maglódon mindig fantasztikus a közönség, úgyhogy nem szeretnénk megváratni őket a szükségesnél jobban.
Merrefelé lesztek legközelebb?
Sokfelé. Ma éjféltől például Maglódon. (nevet) Egyébként legközelebb november 28-án lépünk fel egy prominens helyen, a Thunder Rock Klubban, Székelyudvarhelyen. Állítólag az ottaniak már nagyon kíváncsiak ránk. Utána januárban célba vesszük a Nyugatot. Azon belül leginkább Ausztria, a kenguruk földje és Németország a cél. De hallotok még rólunk szerintem.
Köszönjük a beszélgetést, jó utat, jó koncertet!
Hartmann Zé: Viszont, Nektek is! És köszönjük, hogy itt voltatok!
Az interjú elkészítésében nyújtott segítséget szívből szeretném megköszönni Szapynak, a rockerek.hu szerkesztőjének! (Bukott Angyal)
