Ezzel a címmel hirdette a bulit a Wisdom, és az est folyamán kiderült, igazuk van! A Wisdomfanok nagy örömére.
A bejáratnál a hostesslányok vodkával várták a nagyérdeműt, így az alaphangulat garantált volt. (Köszönet érte a Royal Vodkának:))
Ahhoz képest, hogy aznap este a W.A.S.P. is koncertet adott és a rajongók nagy része mindkét bulin tiszteletét tette, már az első előzenekaron is népes közönség tombolt.
Az említett zenekar a szlovák Tristana volt. Mint később kiderült, az énekes Peter Wilsennek több köze van a Wisdomhoz. Egy ideig úgy tűnt, ő veszi át az énekesi posztot, a Judas Priest előtt is ő énekelt velük, de valami okból később mégsem rá esett a választás.
Peter rekedtes hangja egyébként nagyon jól passzol ahhoz a power metalhoz, amit játszanak. Sokak szerint elég sablonos a zenéjük, nekem viszont személy szerint nagyon tetszett. Hallhattunk néhány fogós riffet, fülbemászó dallamot az új lemezükről is (Zircon street), ígéretesnek tűnik. Setlistjükben helyet kapott két feldolgozás, az It’s My Life a Bon Jovitól és a Final Countdown a Europe-tól. Ezek csak tovább fokozták a már amúgy is jó hangulatot. Bő háromnegyed óra után adták át a színpadot az Avatarnak.
Akik ismerik a bandát, azoknak nem kell bemutatnom őket. Rajongótáboruk is elég széles skálán mozog, egész fiataloktól az idősebb rockerekig rengetegen énekelték a dalokat. Nekem kevésbé jött be, amit csinálnak, ezért nem is fordítottam túl sok figyelmet a kb. 1 órás bulijukra.
Fél órás átszerelés és színpadrendezés után végre a Wisdom következett. Ígéretükhöz híven megvárták a W.A.S.P.-ről érkezőket, pedig a hangulat addigra már a tetőfokára hágott. Mindenki izgatottan várta, hogy vajon ki lesz az új énekes. Az EP intrója után a Fate-tel kezdték meg közel 3 órás műsorukat és hatalmas meglepetésre Nahi robbant be a színpadra. Rögtön meg is indultak a találgatások, hogy vajon most már minden úgy lesz-e, mint régen. Nem valószínű… A Helloween I’m Alive-jával folytatták, majd a Reduced To Silence után a Wasted Years következett. Elég ütős kezdés. Felváltva folytatták saját számmal és feldolgozással, majd Nahi első blokkjának a végén elhangzott az egyik új dal: Somewhere Alone. Wisdomra jellemző dallamok, lassabb, menetelős dal és headbangelésre buzdító gitártéma kezdésként. Alig várom már a tavaszt, hogy hallhassam az új albumot.

 

Wisdom

Ezután Kiss Zoli következett, bemelegítésként egy Aces High-jal. Az ő blokkjában még helyet kapott a Send Me a Sign a Gamma Ray-től, Stratovariustól a Millenium és a Maiden-klasszikus Flight Of Icarus (Ami Zoli konferálásában egy új Wisdom szám, csak a Maiden lenyúlta egy jól sikerült időutazás alkalmával). Szinte csak csordavokálozós, ütős metalklasszikusok. Egyébként az ő tolmácsolásában is hallhattunk egy új dalt, a Live Forevermore-t. Fülbemászó, dallamos, rendkívül fogós neoklasszikus speedbomba.

 

 

Ismét Nahié lett a terep, a Heeding The Call után a Words Of Wisdom dallamai csendültek fel. Ezek után helyet kapott a műsorban egy akusztikus blokk, amit természetesen az Unholy Ghosttal kezdtek meg. Öngyújtók mindenhol, összekapaszkodott rajongók, hullámzó tömeg és persze a párok között elmaradhatatlan romantikázás. A Europe-tól a Carrie-t és Dickinson Tears Of The Dragonját már Zsolt is énekelte, de ő az est folyamán még egyszer kiengedte a hangját, nem csak vokálban.

 

Wisdom

A Prelude To The Gates intro után ismét Kiss Zolié volt a színpad 3 Wisdom dal, egy Eagle Fly Free és egy Hallowed Be Thy Name idejére.
A következő dalnál derültek ki a korábban már említett infók Peter Wilsenről, ugyanis a Youth Gone Wild-ot ő énekelhette. Nem kis sikert aratott, ez a stílus remekül passzol hozzá.
Majd Zsolt következett egy Manowar feldolgozással (Fighting The World), kellemes meglepetést okozva a közönségnek. Vokáloknál nem igazán derült ki eddig, hogy elég jó hangja van, de most bizonyíthatott.
Ezután Nahi és Zoli közösen léptek színpadra egy Rock You Like A Hurricane erejéig.
Az utolsó 4 számos blokkot Nahi énekelte (Eye Of The Tiger, Wisdom és a közönségszavazás győztese a Hearts On Fire), de az utolsó Strain Of Madnessre Zoli és Peter is csatlakozott. Nekem, mint énekesnek hihetetlen élmény volt ennyi különböző stílusú éneket egyszerre hallani (utoljára hasonlóban a 2008-as Avantasia-n volt részem).

 

 

Pengető-, dobverő- és dobbőrdobálás zárta a bulit, majd a függöny összezárult.Wisdom
A Wisdom ezen az estén egy felejthetetlen estével ajándékozta meg a közönséget, akik viszont biztosították őket arról, hogy igenis helyük van a magyar metalzenei élet palettáján.
Az új énekes kilétére végül nem derült fény, de a zenekar ígérete szerint ez pár héten belül kiderül.
Mindent összegezve: WISEMAN IS ALIVE!

SETLIST

Intro (Fate)
1. FATE (Nahi)
2. Helloween – I’m Alive (Nahi)
3. REDUCED TO SILENCE (Nahi)
4. Iron Maiden – Wasted Years (Nahi)
5. HOLY VAGABOND (Nahi)
6. Europe – Rock The Night (Nahi)
7. EVIL DISGUISE (Nahi)
8. SOMEWHERE ALONE (Nahi)
—————————————————————–
9. Iron Maiden – Aces High (Zoli)
10. KING OF DEATH (Zoli)
11. Gamma Ray – Send Me A Sign (Zoli)
12. MASQUERADE (Zoli)
13. Stratovarius – Millennium (Zoli)
14. LIVE FOREVERMORE (Zoli)
15. Iron Maiden – Flight Of Icarus (Zoli)
16. WHEELS OF THE WAR (Zoli)
—————————————————————–
17. Hammerfall – Heeding The Call (Nahi)
18. WORDS OF WISDOM (Nahi)
19. UNHOLY GHOST (Nahi)
20. Europe – Carrie (Nahi+Zsolt)
21. Dickinson – Tears Of The Dragon (Nahi+Zsolt)
—————————————————————–
Intro (At the Gates)
22. AT THE GATES (Zoli)
23. Helloween – Eagle Fly Free (Zoli)
24. TAKE OUR SOUL (Zoli)
25. Iron Maiden – Hallowed Be Thy Name (Zoli)
26. VICTORY (Zoli)
27. Skid Row – Youth Gone Wild (Peter)
28. Manowar – Fighting The World (Zsolt)
29. Scorpions – Rock You Like A H. (Zoli+Nahi)
—————————————————————–
30. Survivor – Eye Of The Tiger (Nahi)
31. WISDOM (Nahi)
32. Hammerfall – Hearts On Fire (Nahi)
33. STRAIN OF MADNESS (Nahi+Zoli+Peter)

(fotók: A CSLP)

hevimetal