10 éves lett a “Tirpunk együttes Mosonmagyaróvárról!” – beszámoló

Egy nappal a 13. Rocközön-találkozót követen ismét egy fergeteges bulinak adott otthont a Crazy Mama Music Pub. Tizedik születésnapját ünnepelte ugyanis a Tirpunk. Tudtam, hogy nem leszünk annyian, mint előző este, de ennél azért mégis többre számítottam, bő harminc ember gyűlt össze, amit jómagam elég kevésnek tartok. De utólag egyáltalán nem bántam, hiszen a kislétszámú publikum nagyon jó hangulatot csinált, még pogó és egyéb táncok is kialakultak időnként. Mondjuk,...
DSCF5419

Depresszió turnétemető- Székesfehérvár

Április első szombatjára esett a Depresszió zenekar tavaszi turnétemető bulija a székesfehérvári FEZEN klubban. Ennek alkalmából hülyeségből sem volt hiány, de erről később. Mindemellett eszméletlen hangulatot varázsoltak a zenekarok a színpadra, bánhatja, aki kihagyta.Elsőként lépett színpadra a Rubicon, akik a múlt heti bevált setlisttel szórakoztatták a nagyérdeműt, nem kis sikerrel. Úgy tűnik a srácokat felpörgette, hogy ezen a turnén utoljára játszhatnak, hihetetlen energiával csaptak a húrok közé, látható élvezettel...

Négy órás riff orgia- Testament,Annihilator,Death Angel bulin jártunk

A Testament, Annihilator, Death Angel hármas, már előjáróban sejtetni engedte, hogy az év egyik legkülönlegesebb buliját kapjuk. Nemcsak három kiváló, világszerte elismert zenekar látogatott egyszerre a Barba Negrába, de a thrash metál műfaj olyan triója is egyben, akik jelenleg talán a leghitelesebben tolják ezt az irányzatot, és akik élőben a legjobb produkciókat nyújtják. Így hatalmas izgalommal vártam az estét, de szerintem nyugodtan állíthatom ezt minden ott lévő nevében. Nem...

Ős-Sepultura szeánász: Legyalulta az arcunkat a Cavalera tesók...

Tetszik vagy sem, hosszú évek óta megállíthatatlannak tűnő sebességgel robog a nosztalgiavonat, és míg néhány évvel ezelőtt leginkább a táncparketten várakozott a  múltba révedni vágyó utazóközönség, mára a súlyosabb zenéknek teret adó klubok és fesztiválok küzdőtereire is gátlástalanul berobog egy-egy nagyobb szerelvény.  Tavasszal a Phil Anselmo és Rex Brown által újraindított Pantera duplázása kavarta fel a port a Barba Negrában, most pedig az első két Sepultura lemezt leporoló és egyben...

Diablo, Cannibal Corpse, Children Of Bodom – Syma csarnok,...

A világ legszarabb rendezésében részesülhettünk. Tiszteletem annak a 3 darab- igen, három darab- biztonságinak aki végigmotozta azt a több ezer embert… Kicsit lassú, de alapos munkát végeztek- egyik srácnak még a gipszébe is belenéztek- Telt-múlt az idő, de a beengedés az eredetileg meghirdetett 7 órakor nem kezdődött meg. Fél óra múlva jöttek az első hí­rek, miszerint a zenekarok nem érkeztek meg időben, ezért van a csúszás, meg talán Mr....
4136110703_7d5be30158

Rammstein – 2010.03.16. – Papp László Sportaréna – beszámoló

Szakmámból adódóan nekem reggel 7-kor kezdődött ez a buli, ami kissé meglepő lehet az átlag koncertrejáró számára, de hát ilyen ez a rock'n'roll.  Tehát reggel hétkor már ott várt minket az 21 kamion, amiken a szerény kis cájg érkezett.  A kipakolás után engem a piróhoz osztottak be.  A munka kezdetén a pirotechnikus tartott egy kis oktatást. Ne dohányozzunk, tűzszerszámot ne használjunk, illetve ne telefonáljunk. Ezt először nem értettük,...
Kowalsky Meg a Vega

Helló Jack és a Kowakő és a Vega

HiJack és Kowalsky meg a Vega koncert a Club 202-ben, szemptember 17-én. Kicsit korán érkeztünk a Club202-be szombaton, ahol a várakozásoknak megfelelően ismételten fantasztikus bulit hoztak össze a fellépők. Belépés után két dololg tűnt fel azonnal. Az egyik az este kilenckor még éppen csak lézengő, tömegnek nem nevezhető embermennyiség, iletve Kowa, aki éppen két rajongójával fotózkodott. Rövid kitérő (a szokásos mosdó-pult) letelepedtünk és vártuk, hogy történjen valami. Laza...

Az amerikai módszer – Sacred Reich – 11.15.2019 –...

Nagyjából 20 éve lehetett, amikor életem első Def Leppard kazettáit másolgattam át, illetve ekkortájt láttam először a 92-ben megjelent kult-klasszikus Kőbunkó c. filmet.         Joggal merülhet fel a kérdés, mégis mi az isten köze van ezeknek az Amerikai thrash legenda Sacred Reich-hoz. Tulajdonképpen annyi, hogy a Leppardot és a Reich-ot is ugyanabból a filmből ismertem meg. Örökké bennem él a pillanat és az érzés, amikor meghallottam az American...

Megszólalt a világ összes hangja.. kétszer. The Winery Dogs...

Az a helyzet, hogy az úgynevezett szupergruppok tevékenysége nagyon ritkán tudja felkelteni az érdeklődésemet és az sem mellékes, hogy az ilyen jelzővel emlegetett produkcióknak sokszor több a füstje, mint a lángja. Márpedig a The Winery Dogs a szó legszorosabb értelmében vett szupergrupp, amit három olyan élő legenda, név szerint Richie Kotzen - gitáros / énekes (többek között Poison, Mr. Big), Billy Sheehan - basszusgitáros (többek között Steve Vai, David...
rockfater rockmaraton 2016

Holnap kezdődik a Világ leghosszabb Rockfesztiválja, a Rockmaraton

10 nap, 30 külföldi és több mint 100 magyar zenekar, vízpart, ingyen kemping, olcsó sör – ezek talán a legfontosabb kulcsszavak a holnap startoló Rockmaraton Fesztiválról. Idén első ízben lesz 10 napos a Rockmaraton, július 8-17. között a dunaújvárosi Szalki-szigeten gyűlnek össze a rock és metal zenét kedvelők. A zenei felhozatal tekintetében ezúttal is kitettek magukért a szervezők: 2016-ban már 30 külföldi banda látogat el a fesztiválra, köztük olyan nevekkel,...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...