A tökéletes show. Így tudnám jellemezni a Muse tegnapi koncertjét. A stadionrock, mint műfaj hosszú évtizedek óta az egyik legkeresettebb könnyűzenei cikk. A Muse szinte azonnal ebbe a körbe esett bele, nyilván a zenéje is ide predesztinálná, de a körítés az, ami egy igazi három-az-egyben eseménnyé teszi minden egyes koncertjüket.

Olyan, mint a jó instant kávé: koffein, tej, cukor. A koffein a zene, a tej a látvány, a cukor pedig hangulat. A Muse bulijain mindez megvan, maximum azon lehet agyalni, mikor melyik összetevőből van több. A látvány sokszor elviszi a figyelmet a zenéről, de ez szerintem a modern szórakoztatás velejárója. Olyan árakon, mint ahogy az ilyen bandák mozognak már el is várja a közönség, hogy több dologért fizessen. Nem elég csak a zene, és ezt a Muse is tudja, és tökéletesen ki is szolgálja a rajongóit.

Eddig nálam a legendás Pink Floyd-alapító Roger Waters The Wall bulija vitte a prímet, ami a vizuális részét érinti, de tegnap azért elgondolkodtam az aktuális sorrenden. A bő háromnegyed háznyi Budapest Aréna közönsége egy pillanatra sem tudta tekintetét megpihentetni egy ponton – hacsak nem épp a büfében nézte az árakat – annyi minden történt stadion-szerte. Nem csak az amúgy hatalmas, és középre megnyújtott színpadon, de a több száz négyzetméteres kivetítőn, és még a nézőtér oldal lelátóin is. A Muse ugyanis nem csak harmadmagával érkezett, mint zenekari trió, de több táncost, statisztát is hozott, akik mikor milyen jelmez illet a dalhoz, fel-le masíroztak a színpadon és a nézőtéren. De volt lézer-show, fényhidak, konfettiágyú, óriás lufik, mozgó robotszörny (kicsit Eddie-re az Iron Maiden szörnyére hajazott), füstpuskák, falról lógó artisták, pörgő-forgó hangszerek és minden, ami szem-szájnak ingere. Tényleg úgy érezhette magát az ember, mint egy jó 3D-s moziélménykor. A zene pedig csak grátisz. Ilyen látványnál azt is elnézné az egyszeri ember, ha a zene átlagos lenne, de a Musé szerencsére nem az. A modern progresszív rock egyik nagyágyúja a füleknek is kedvez, különösen a végletekig kidolgozott ének-témákkal és harmóniákkal. Egyszóval muzikális szempontok alapján is ötös a tegnapi produkció. 

A cukrot, avagy a hangulatot pedig az egész elegye, és annak közönségre tett hatása adta. Mindegy volt, hogy az állóhelyek, vagy a széksorok, szinte mindenki állva tombolta végig a koncertet, üvöltötte végig szinte az összes dalt, hiszen mindegyik lényegében egyformán sláger – ez is a stadionrock ismérve. Matthew Bellamy énekes-gitáros-zeneszerző atyaúristen pedig még kedvesen le is pacsizott a komplett első sorral. Ők hárman amúgy – és persze az élő koncerteken kisegítő zenész társak – ugyanúgy élvezték a koncertjüket, mint az a több mint tízezer jegyvásárló. A szokásos záró Knights Of Cydonia végén – ami a Muse Bohemian Rhapsodyja – az élménytől, no meg az alkoholtól túlfűtött rajongok tömött sorokban vonultak ki az Arénából, hogy még napokig 2019 egyik legjobb koncertjéről beszéljenek.

A Muse  a három-az-egyben élményt tökéletessé fejlesztette, nem tudom, hova lehetne még ezt fokozni, de ahogy ismerem a zenekar munkásságát, még ezzel sem fognak megelégedni. Ha legközelebb visszatérnek, még nagyobb, még látványosabb bulival jönnek majd, pedig ez is már a szinte “überelhetetlen” kategória volt.

Köszönjük a Live Nationnek, hogy ezt az élményt elhozták nekünk, jöhet máskor is.

A fotókat mobilról lőttük:)