Nomad koncert Kazincbarcikán
Akik figyelemmel kísérték a 90-es évek óta a magyar underground zenei élet eseményeit, azok számára nem volt ismeretlen a Nomad zenekar felbukkanása a második évezred elején, mint a The Bedlam „motorjának” átszellemülése. A The Bedlam neve és az „úttörő”, „korát bőven megelőző” jelzők már állandósult szókapcsolattá váltak, Cicó és Fodi pedig az 1995-ös feloszlást követő hosszú szünetet szakította meg a Nomad zenekar összehozásával. Kellemes, harmonikus gitárzene, elgondolkodtató, mély...
A Zene és a látvány diadala-Roger Waters ,...
Aki nem volt ott, az bizony bánhatja… A zene történelem legnagyobb show-ját hozta el nekünk tegnap Roger Waters. Az 1979-es klasszikus Pink Floyd album, a The Wall aréna turnéjára, minden eddiginél monumentálisabb színpadképpel, fény- és hangtechnikával készült a veterán zenész, aki hatvanas éveinek végéré inkább hasonlít Richard Gere-re mint egykori önmagára. Lehet azzal vádolni Waters-t, hogy ő maga is annak a kapitalizmusnak az áldozatává vált, ami...
Fezen 3.nap: finn metál, és a rocktörténelem leghíresebb négy...
Utolsó napjához érkezett a Fezen fesztivál, egyben a legjobban várt napjához is. A nap és a fesztivál egyértelmű favoritja a 45 éves Deep Purple zenekara volt. Ki ne ismerné az olyan klasszikusaikat, mint a Smoke on the Water, a Highway Star vagy a Fire Ball. De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen nem csak Ian Gillanékből ált a nap. Kezdésnek rögtön belefutottam egyik kedvenc hazai zenekaromba az Ego...
Fezen 1. nap: portugál durvulás, és latin-amerikai ritmusok.
A Fezen első napja úgy folytatódott, ahogy a nulladik abbamaradt. Forrósággal, és nagy porral. Persze ez nem vette kedvét a fesztiválozóknak, akik egyre nagyobb számmal jelentek meg a volt MÁV pálya területén. Rekkenő hőség, ide vagy oda, szép számú rajongó gyűlt össze a Media Markt sátorban ahol este hatkor Ganxsta Zolee & Kartel koncert vette kezdetét. Szerencsére Zoliék adtak a fesztiválérzésnek, és egy igen erős rock...
Fezen 0. nap- Cherry Bomb, Helland, Paddy and The...
Július utolsó napján vette kezdetét az idei Fezen fesztivál. A nulladik napon a beköltözés, és terepfelderítés mellett a hazai zenekaroké volt a főszerep. A nagyszínpad kivételével mindenhol elindult a pörgés. Késő délután a Média Markt sátorban a Leander Rising nyitotta meg a fesztivál programját. Sajnos nagyon meglátszott a közönségen, hogy odakint irdatlan hőmérsékletek uralkodnak. Alig száz ember lézengett a színpad előtt, a többiek a szabad ég...
Háború, és Thrash-metál a Rock Beachen: Sabaton, Overkill, az...
Az éjszakai bombariadót kiheverni próbáló bulizók ismét a Balaton parton találtak menedéket a hőség elől. Öröm volt így sétálni a parton, hogy az iszappal dobálózó német kisgyerekek helyett mindenhol söröző rockerek henyéltek. El tudnám viselni máskor is. Az utolsó nap két nagyágyút is tartogatott, hiszen a svéd Sabaton mellett az egyik legelső thrash metál zenekar az Overkill is megtisztelte Balatonszemest. Mint minden napot, ezt...
Rock Beach második nap: francia támadás Gojira módra,bombariadó, stb.
A fesztivál második napja ugyanúgy indult, mint az első. A helyszín szinte teljesen kihalt volt, mindenki a közeli Balatonban keresett felfrissülési lehetőséget. Valljuk be, a szinte teljesen árnyék nélküli helyszínen való megélés, még a legszívósabb metál arcoknak is igen nagy kihívást jelent 40 fokos hőségben. Késő délután (még mindig izzasztó hőségben) újra felpezsdült az élet mikor a Jagermeister sátorban az Agregator csapott a húrok közé. Este...
And for one second I lost my head-Paradise Lost...
Mikor megtudtam, hogy az először megrendezésre kerülő Rock Beach fesztivál egyik fő attrakciója az idén 25 éves Paradise Lost lesz, tudtam, hogy nincs mese ott a helyem. Igazság szerint egy kicsit féltem azért a koncerttől, mert az a zene, az az életérzés, amit ők képviselnek, amit ők nyújtanak, számomra csak akkor jön ki igazán, ha egy ütött-kopott klub falai között hallhatom(szerencsére most itt nem ez történt). Maradjunk annyiban...
Újabb nóta hallgatható meg az új LaBrie korongról
Impermanent Resonance címmel július 29.én kerül boltokba a Dream Theater torok, James LaBrie legújabb szólólemeze. A nyitó Agony című nótát már megismerhettétek pár hete, de most egy újabb dal a Back On The Ground is elérhetővé vált a világhálón. A hivatalos Dallista a következő:1. Agony2. Undertow3. Slight Of Hand4. Back On The Ground5. I Got You6. Holding On7. Lost In The Fire8. Letting Go9. Destined To...
Fergeteges PIRAMIX koncert a Pecsa Cafe-ban!
„Segíts, hogy hangosabb legyen az ének!" Igen hangosan, igazan szólt az ének a PiramiX együttestől, és a több nemzedéket magába foglaló közönségtől 2013. január18-án a Pecsa Cafe-ban! Itt adta négy év kihagyás után első koncertjét Nyemcsok János „Csoki" vezetésével a PIRAMIX együttes új tagokkal, három generációt megtestesítve. A buli rövid intróval indult, majd felcsendült a „Gyere közelebb" című ismert dal, Csoki színpadra robbanásával, ezzel nagy tapsot kiváltva!...


















