Akik figyelemmel kísérték a 90-es évek óta a magyar underground zenei élet eseményeit, azok számára nem volt ismeretlen a Nomad zenekar felbukkanása a második évezred elején, mint a The Bedlam „motorjának” átszellemülése. A The Bedlam neve és az „úttörő”, „korát bőven megelőző” jelzők már állandósult szókapcsolattá váltak, Cicó és Fodi pedig az 1995-ös feloszlást követő hosszú szünetet szakította meg a Nomad zenekar összehozásával.

Kellemes, harmonikus gitárzene, elgondolkodtató, mély mondanivalójú szövegek jellemzik a zenekart, akik néhány éves kihagyás után új frontemberrel, Juhász Marcival és új dalokkal tértek vissza a zenei életbe. 2013. szeptember 14-én pedig hazai pályán, Kazincbarcikán adtak koncertet a srácok, nagyon sokak örömére. Ismét egy koncertbeszámoló, ahol nem tudok nem elfogult lenni. 🙂

 

 A zenekart 2007 körül ismertem meg, amikor egy másnapba nyúló házibuli délutáni fetrengős apátiájában egy válogatás cd-ről felcsendült a Flashback-bazár című daluk – abban a pillanatban szerelmes lettem, és kihasználva a többiek félálmát, és reagálni képtelenségét, ismétlésre állítottam a track-et, és cigarettázva a padlón hanyattfekve ábrándoztam rá órákon át. Aztán valahonnan sikerült megszereznem az egész albumot, amit azóta oda-vissza milliószor hallgattam, boncolgattam, értelmeztem, imádtam. A visszatérő bulit úgy vártam, mint óvodás a Télapót, úgyhogy izgatottságom leplezhetetlen volt az áprilisi Showbarlangos koncert előtt – nem különben a mostani előtt, főleg, hogy azóta majd’ fél évet kellett várnom, hogy ismét élőben hallhassam őket.

Épp kezdés előtt nem sokkal értünk oda, úgyhogy sikerült a legklasszabb helyet elfoglalni, a számomra meglepően sok néző között. Családias, kis létszámú bulira számítottam, ehelyett teltház volt a Diamond Clubban, amit azért örömmel nyugtáztam, hogy van igény az igényes, mondanivalóval bíró zenére. Aztán elkezdték. És mint minden jó koncerten, megszűnt minden, fogalmam sincs a dalok sorrendjéről, vagy hogy mennyi ideig tartott a koncert. Az egész olyan volt, mintha egy végtelen messziről, oltári nagy sebességgel közeledő, közlekedő gyorsvonat húzott volna el pár milliméterrel az arcom előtt, a peronon állva. Erő, lendület volt a dalokban, amik élőben sokkal zúzósabbak és tökösebbek, mint a felvételeken, és ez az atmoszféra még inkább magával ragadja a hallgatót. Egyszerre felpörgető, feltüzelő, szórakoztató, táncolós, bulizós és gondolkodásba ringató dallamok borzolják az ember agyát a fülén át. Intellektuális szórakoztatás, rákkendroll köntösben. Az új dalok szövegét is kórusban énekelte a közönség, az ’Engedd, hogy még egyszer’ című opust ráadásul duplázták, a ráadás dal is az volt, úgy látszik ez a közönségkedvenc. 🙂 Lövésem sincs, meddig tartott a koncert, hány perces volt, hány dalt játszottak, de ha ott azonnal újra kezdik az elejétől, azt sem bántam volna, sőt. Igaz, hiányoltam 1-2 dalt a repertoárból, de kárpótolt érte a ’Kimondhatatlan’, ami jelenleg új kedvenccé lépett elő.

Nagyon várom az új zenéket és koncerteket, és ajánlom mindenkinek, aki profi, ám mégsem görcsös, virtuóz gitárjátékkal fűszerezett, kiegyensúlyozott igényes zenét szeretne hallani, látogasson el egy hangversenyükre!

Info:  https://www.facebook.com/nomadzenekar

(Fotó: Nomad zenekar)