Szeptember 22-én épp a Rocktogon mellett akadt dolgom (Egy kis születésnapi iszogatás hogy konkrétak legyünk), és ha már ott jártam, gondoltam benézek. Potom nyolcszáz pénzért cserébe megkaptam a piros karszalagomat, és bejutottam. Aki évekkel ezelőtt velem járta az éjszakát, az tudja, hogy amikor én még kissrác voltam sokat jártam a ’togonba, de aztán valahogy elhanyagoltam, és legutóbb is csak egy Super Bad Heroes koncert alkalmával tettem be a lábamat a helyre. Most sem volt ez másképp, Gelak Robi meghívására, és szerencsémre szerveztem magamnak egy pár szabad órát.
A Super Bad Heroes-t még tavaly októberében ismertem megy egy bulink alkalmával, és meg kell mondjam, hogy a zenéjük azonnal magával ragadott, imidzsük (szép magyar szó) pedig alapjában meglepett. (Énekesüket csak Sparrow-nak nevezem, amikor le kell írnom valakinek magát az együttest.) Szerencsémre jól időzítettem az érkezést, alig ittam ki italomat, a Rocktogon (kis) színpadán már bele is csaptak a húrokba. Hőseink jól felkészültek az estére, és rajongóikkal együtt lüktetve adták elő dalaikat (Mint a „slágergyanús”-nak nevezhető Make me Sober, 6.66PM, Color of my Heart.) Igazából mindig meglep ez a banda. Egyrészt azért, mert régóta nem találkoztam olyan formációval, amelyik ennyi energiát és frissességet tudott volna belevinni egy punk-hard-rock felállásba. Másrészt azért, mert bár maga az együttes fiatal, mégis sokat próbált fenegyerekekként pörgetik fel a közönséget. Ez most nem csak lehetőségük volt, hanem kötelességük is, mivel rájuk hárult a feladat, hogy elő-zenekarként bemelegítsék a helyet. Röviden és tömören szólva maradéktalanul hely álltak. Jacknek, Misunak, Johnnynak, Dizzy-nek és Gelaknak köszönhetően villámgyorsan repült az idő, és rekedt be pár torok (az enyém a fényképezőgép mögött legalábbis elkezdett). Csak ismételni tudom Shady korábbi megállapítását az SBH-val kapcsoaltban: ,,…ha bárki meglátja egy plakáton a Super Bad Heroes nevét, csak javasolni tudom, hogy menjen és hallgassa meg őket, mert határozottan kellemes élményben lesz része…”
Remélem hamarosan sikerül beszerezni egy példányt a csapat készülő demójából is.
Rövid átszerelés után a LoveGun lépett színpadra, mint az est fő fellépője. Számomra ez volt az első alkalom, hogy láthassam őket a színpadon. Az énekesnő, Noa Rock rövid fotós eligazítás, és némi szabadkozás után, Kiss Lovegunjával nyitott, ami, valljuk be nem szorul túl sok magyarázatra. A felhozatal a számok terén elég változatos volt. Kiss, Bon Jovi, Twisted Sister, Ozzy, Motörhead, Mötley Crüe, AC/DC dalok mellett saját számokkal volt szerencsénk találkozni (Megint egy még egy nyár, Halleluja, a Holnaptól és a Tűnj el). Elragadó volt ezt a széles spektrumot Noa hangján és előadásában hallgatni. Különösen úgy, hogy én még bandát a ’togon színpadán ennyit mozogni, ugrálni még nem láttam.(Nekem egy kicsit bosszantó volt ugyan, hiszen mozgó célpontot nehezebb fotózni, különösen ilyen fényviszonyok közt.) Gyakorlatilag egyik tag sem állt le egy pillanatra sem (Beleértve Pistit is, aki a szünetekben próbálta megszüntetni a „fotósárkot”, előre csábítva az embereket). Ha már az embereknél tartunk. Aki már volt hétköznap Rocktogonban annak talán szokatlan lehet amit most mondok, de a nézőtér – leszámítva a két végén egy-két méteres részt – tele volt. Ők (mi) lelkesen fogadtuk a csapattól – néha szám közben – elhangzó átvezetéseket, anekdotákat, bakikat, amivel sikeresen teremtettek egy nagyon bensőséges hangulatot. Noa az instrumentális részeken ki-kiszaladt a nézőtérre, amikor csak lehetősége volt mikrofonba énekeltette az első két sor random embereit, sőt amikor meglátott 1-1 olyan zenekaros pólót, akiknek a száma jött a setlistben, az gazdáját felcsábította a színpadra is, mint szemléltető eszközt. A koncertet dupla ráadással zárták (Az egyika Highway to hell volt, amit velük együtt „énekeltem”, a másiknál sajnos megint fotóztam, így az emlékeim kicsit hézagosak).
A koncertek után a jelenlévőknek volt lehetőségük mind a két együttessel közelebbi kapcsolatba is kerülni, amikor én elindultam hazafele az SBH egy része éppen táncolt/sörözött, Lovegunék pedig közvetlenül csevegtek a rajongókkal.
