Úgy indultam neki kora délután a Thrash-szombatnak, hogy én bizony feleséget keresek magamnak. Azt ne firtassuk miért nem jött létre a frigy, maradjunk annyiban, hogy azzal igen magasra tettem a mércét, hogy kizárólag olyan thrasher hölgy kezét kértem volna meg, aki a portlandi Wehrmacht pólóját hordja a testén. Százalékos arányban igen csekély volt az esélyem erre, mindenesetre a Hammer Concerts szervezésében létrejött Thrash Metal-orgiára a rajongók is szépen kiöltöztek. Előkerültek a szekrényből a mára már kifakult Sadus, S.D.I., Possessed pólók, de a felvarrókat fürkészve is találhattunk kultikus oldschool thrash bandaneveket. Nem csoda, hisz a nagyszínpad fellépői (Remorse, Ektomorf, Moby Dick, Kreator) sem ma kezdtek ismerkedni a műfajjal.
Abban az esetben, ha a műfaj hazai vonatkozásában keresnénk a legalulértékeltebb zenekart, nem is nagyon kellene tovább keresgélni, ez tökéletesen ráillik az ózdi Remorse-ra. Annak ellenére, hogy a banda kultstátusza megkérdőjelezhetetlen. Fogalmam sincs, hogy az 1990-es megalakulásuktól (és itt most nem számítom az előtte három éven keresztül Dessant néven működő jogelődöt) kezdve mit csináltak rosszul, hogy a vérbeli áttörést sosem tudták elérni. Erre talán még az egyszem alapító tagnak számító Oláh Zsolti sem tudja a választ. Nyilvánvaló a 4-5 évente egy lemezzel előrukkoló és elvétve egy-egy bulit lenyomó művelet nem hozza magával százezrek rajongását, de a 16 órai kezdésre azért így is szép számmal jelen voltak a honi thrash.fanatikusok. Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk, így önfeledten élvezhettük a produkciót, bár azt meg kell, hagyni, hogy a hangzás hagyott kívánnivalót maga után. A buli abszolút tetőfoka volt, amikor a srácok felhívták a színpadra, az amúgy a Hammer Concerts számára éppen fotókat készítő csodaszép Köhler Ágit, hogy vendégeskedjen a Kín dalban. Ági pedig bebizonyította, hogy a bájai mellett nem csak a fotózáshoz ért mesterien, hanem mívesen is hörög. Tombolt is a publikum.
A szervezők igyekeztek úgy lebonyolítani a hét zenekar fellépését, hogy a két színpad között ne legyen átfedés, mindig csak az egyiken történjen a zúzás. Így aztán megtekinthettem volna a komáromi Vesztegzár, a német sludge metalos Mantar, illetve a zenéjével picit kilógó szimfo-black-es Christian Epidemic produkcióját is, de mivel annyi ismerőssel összefutottam, így max a büfékig jutottam, ígérem egyszer az ő fellépésükről is igyekszem majd beszámolni.
Rövid átszerelés után az Ektomorf lépett a színpadra és mintha a technikai személyzet is jobban összpontosított volna, Farkas Zotyáék veretesebben szóltak, mint a Remorse. Persze ők már bejárták, és itt most nem csak Tolnát és Baranyát értem, hanem gyakorlatilag az egész világot, így bőven ragadt rájuk színpadi tapasztalat. A 2015. október 23-án megjelent Aggressor című nagylemezüket azonban újra hazai környezetben, ám a roppant neves Tue Madsen producer segítségével rögzítették. Érdekes, hogy amíg az Ektomorf 2012-es Black Flag albumát annak idején az év legjobb öt hanghordozója közé soroltam, addig az azt követő 2014-es Retributiont alig-alig az Aggressort pedig eddig egyetlen egyszer sem hallottam. Így aztán a setlistből bőven akadt olyan dal, amelyek előtt idegenkedve álltam. Szerencsére Zoliék a régi rajongókra is gondoltak, így szép számmal előkerültek magyar nyelvű dalok a Kalyi Jag lemezről, sőt a még korábbi időszakukból is toltak dalokat. A produkciójukat elnézve folyamatosan az lebegett a szemem előtt, hogy egyedüli magyar bandaként az Ektomorf az, akik tizenhárom éve a legnevesebb külföldi kiadó (Nuclear Blast) istállójába tartoznak. A kitartásuk, akaratuk, az, hogy megtalálták a lehetőséget, a közeget és a közönséget a saját zenéjüknek és ahogy végigvitték az eddigi karrierüket szakmailag, az csak is példaértékű lehet!
Már csak a magyar szöveg miatt is, de Smiciéknek sosem volt annyira fontos a külföld felé való nyitás. Kőkemény munkával, a pályafutásuk során lépcsőfokonként araszolva elérték, hogy mai napig ők itthon a thrash metal királyai. Pedig aztán megalakulásuk kezdetén számtalan hasonszőrű bandával kellett megvívniuk a képzeletbeli csatát. A Keresztes vitéz pedig jött, látott és győzött, ráadásul ennyi év után is diadalt arat. Mint ahogy a debütalbum dalai is. Amúgy is elég oldschool volt a program, Nem is emlékszem, hogy az 1994-es Fejfa helyett mikor szerepelt utoljára a „bálnák” repertoárjában. Én, mint ős MD-fan remekül szórakoztam a műsor alatt, az pedig külön öröm, volt, hogy a visszatapsolás után még három dalt eljátszottak. Az ilyen minifesztiválokra a feszített időpont miatt ez nem jellemző.
Ha nem is a megalakulásuktól kezdve, de az 1987-es Terrible Certainty album óta én is törzsgyökeres Kreator-fan vagyok. Az impozáns háttérrel megspékelt színpadra kisétált csapat egy roppant velős és durva másfél órával ajándékozott meg minket. Rengeteg fénnyel operált a banda. Én még egyetlen thrash metal zenekar koncertjén sem tapasztaltam ekkora fényorkánt. Persze pirotechnika is volt bőven, menet közben oltani is kellett, melynek köszönhetően az elől álló nézők is tisztességgel kaptak az oltóhabból. Szerencsére a szervezők minderre fel is készültek, így a bulikon megszokott fotósárok biztonsági okokból most nem is létezett. Az Enemy Of God nótával kezdtek és innentől kezdve nem volt megállás, egy osztályon felüli thrash buli szem- és fültanúi lehettünk. Mille Petrozza egy igazi karakter. Évtizedek óta a hátán cipeli a bandát, miközben süt róla, hogy szívügye ez a metal közeg. Óriási lelkesedést, ovációt váltottak ki a thrasherekből az ős klasszikusok és az „újabb keletű” szerzemények (Hordes Of Chaos, Phobia, Violent Revolution). Persze tisztában vagyok vele, hogy roppant nehéz feladat egy minden igényt kielégítő programot összeállítani, így előre próbáltam magam felkészíteni a hiányérzet okozta melankóliához, de a People Of The Lie és a Coma Of Soul mint mondjak, hiányzott na! Mondjuk az örök favorit Endorama album dalait még véletlenül sem fűztem bele az álmaim-setlistjébe. Egyszer, ha Petrozza arra adná a fejét, hogy a teljes Endorama lemezt eljátsszák, nem is kérdés, hogy az első sorok valamelyikét kibérelném. Mondjuk három év múlva, amikor épp 20 esztendős lesz az Endorama. Amúgy visszatérve a Földre, a frontember mellett Christian „Speesy” Giessler basszusgitáros és Sami Yli-Sirniö gitáros egyaránt kivették részüket a produkcióból, ők is bemozogták a színpadot, míg Ventor kőkemény, feszes dobolással járult hozzá a show-hoz. Azt azonban sajnálom, hogy az utolsó napokban ez a Sami gyerek lemondta az interjút. Nem csak nekünk, de kimerültségre hivatkozva egyetlen interjút sem lehetett kiszedni belőlük.
Mindent egybevetve, ha nem is találtam magamnak feleséget (kedves koncertszervező cégek: valahogy hozzátok már el hozzánk a Wehrmacht-ot), attól még remekül szórakoztam. Köszönet a Hammer Concertsnek is, hogy ilyen remekül válogatták össze a fellépő zenekarokat. Most volt Kreator, július 13-án Testament a Rockmaratonon, november 16-án Exodus, rá egy napra Overkill, ez a fránya Anthrax pedig lemondta az idei FeZenes bulit. Pedig egy vérbeli thrasher ennél szebb évet aligha zárhatna. Na azért ne csüggedjünk, előttünk még a java.
Fotók: Kieron
További Ektomorf képek ITT
További Moby Dick képek ITT
további Kreator képek ITT
