Amikor hétfő késő délután az időjárást előrejelző oldalakat bújtam, még gyanúsan úgy tűnt, hogy nem csak a nevében lesz Rumble of Thunder a The HU budapesti fellépése, így cseppet félve indultam el a Budapest Park felé. Szerencsére a vihar elkerülte Pest déli régióit, így kellemes 35 fokos kánikulában érkeztem meg a Park küzdőterére. Gyors frissítő szerzés után futottam össze Kieron kollégával, aki korábban már arról is felvilágosított, hogy előzenekar is lesz ám az este folyamán, ami őszintén bevallom, az én figyelmemet abszolút elkerülte. Gyorsan ellenőriztem is az esemény Facebook oldalát, ahonnan megtudhattam, hogy a bemelegítő csapat a Gunnar névre hallgat, ami egyébként rohadtul nem keresőmotor barát, mint sikerült rájönnöm (Próbáljatok csak annyit beírni a Googlebe, hogy Gunnar, meglátjátok) így abszolút meglepetésként vártam az eseményben jelzett 19:10-es kezdést.
El is érkezett a 19:10, majd elmúlt. Itt még csak arra gondoltam, hogy biztos pár perces csúszásról van szó, ez annyira nem is lenne szokatlan egy koncerten. Amikor 19:25-kor még mindig csak a roadok szerelgettek dolgokat a színpadon, már kezdtem kételkedni a banda létezésében is. Mikor 19:30-kor már eldöntöttem magamban, hogy én biza át lettem verve, kezdett el a színpadra érkezni a kaliforniai csapat. Nagyjából fél órás setlistjükből három dolgot szűrtem le igen hamar:
- Egy kellemes dallamos amerikai garázspunk zenekarról beszélünk
- Akik közel tökéletes hangosítással tették tiszteletüket nálunk
- Ráadásul a basszus, még ebből is kiemelkedően szépen szól, talán az egyik legszebben, az általam idén látogatott koncertek közül
Ezen kívül számomra igen felejthetőre sikerült a bemelegítés. Ez valószínűleg az én hibám, hiszen, ahogy elnéztem az ekkor még talán harmadáig töltött küzdőteret, nagyon sok mindenki számára csemege volt ez a 30-35 perc. Mégis, valahogy nem jutott más eszembe, mint, hogy ezt a zenét, a 66-os úton egy nyitott tetejű Cadillacben hallgatva, biztosan élvezném, így viszont teljesen hidegen hagyott. És félreértés ne essék, nem a zenei tudását akarom ekézni a srácoknak, hiszen nem is tudnék ebbe belekötni. Egyszerűen csak engem nem ragadott magával a muzsikájuk.
És igen szeánszként kell jellemeznem az estét, mert a „koncert” szó egyszerűen kevésnek hangzik. Az önmagát Hunnu rock kategóriába soroló csapat dalai, a tradicionális mongol hangszerekkel, illetve azzal, hogy egyszerre hét! ember énekel, akár rendesen, akár a mongol kultúrában is elterjedt torokénekléssel, egy olyan élményt teremtenek, amit nehéz szavakba foglalni. Igaz, hogy a szövegből egy szót nem érteni (legalábbis én az összes mongol órámat ellógtam a gimiben), szóval,lehet, hogy arról szólnak a dalok, hogy Galbadrakh “Gala” Tsendbaatar énekes/morin khuur-os kedvenc fagylaltja a pisztácia, de ez abszolút senkit nem érdekel. Hétfő este, mindannyian közösen táncoltunk egy képzeletbeli tábortűz körül, és kántáltuk a közel mindannyiunk számára ismeretlen szavakat (Kivéve a talán leghíresebb Yuve Yuve Yu-nál, hiszen hála a Youtube automatikus fordítójának, szinte mindenki tudja, hogy ez „Különös különös”-t jelent). Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a színpadon jelen lévő nyolc zenész által megszólaltatott kilenc hangszer nem csak hogy tisztán, de album minőségben hallható volt, a korábban már említett hét énekhanggal egyetemben, akkor bátran kijelenthető, hogy kifejezetten tökéletes estének lehetett szem és fültanúja az, aki a Parkba látogatott hétfő este.
Bár a Hunnu rock (Vagy folk rock, ha mindenképp a széles körben elterjedt kategóriát akarjuk használni) nem lehet mindenki kedvence, hiszen ízlések és pofonok, ettől függetlenül bátran tudom ajánlani bárkinek a következő The HU szeánszon való részvételt, aki kilencven perc abszolút jóleső kikapcsolódásra vágyik. Én biztosan ott leszek.
Fotók: Pásztor Csaba
Cikk: Pásztor Attila
További THE HU képek ITT.
