A tavalyi elmaradt pesti koncert után, tartotta szavát és pótolta a fellépést hazánkban a kanadai Nickelback. A Chad Kroeger vezette csapat, egy bő háromnegyed házas Aréna közönség előtt bizonyíthatta miért is ők jelenleg az aréna-rock műfajának vezetői.

Az előzenekar, a kanadai Monster Truck volt, és attól függetlenül, hogy picit nyersebb hangzásviláguk miatt elég élesnek tűnt a kontraszt köztük, és a Nickelback között, remek választásnak bizonyultak. Igaz, még csak úgy félig telt meg a küzdőtér és jó pár szék is üres volt, a kanadai hard rock/blues rock kvartett remek bemelegítést biztosított a korán érkezőknek.   A 2009-ben alakult csapat még csak két albumot jelentetett meg, ebből az egyiket idén februárban Sittin’ Heavy címmel, úgyhogy főleg erről hallhattunk dalokat, a bő fél órában, amíg a színpadon voltak.

Háromnegyed kilenc után pár perccel aztán, szinte mindenféle intró nélkül a színpadon termett az est főattrakciója, amire azonnal hatalmas ovációban tört ki a nagyérdemű. Lehet szeretni, lehet nem szeretni a csapatot, de azt elvitatni, hogy hatalmas hangulatot tudnak csinálni, badarság lenne. Itt helyesbíteném is magam, hiszen inkább Chad az aki viszi a show-t. A Nickelback sosem szólt igazán másról, mint róla. Van egy profi zenekar, akik hozzák a kötelezőt, de egy dekával sem többet. És van egy frontember aki maga a Nickelback. Chad személye, hangja, kisugárzása, az ami ezt az egész miliőt fent tartja, és ami a mai napig, ennyi év után is a csúcson, vagy a közelében engedi maradi a zenekart. Nyilván vannak akik ezt annak tudják be, hogy a rajongótábor nagytöbbsége fiatal lány és csak Mr Kroeger sármja az, ami miatt ennyien járnak még mindig a koncertjeikre. Ebben persze van igazság, de azért ez többről szól.DSCF0873 2000 x 1333

Egy remekül felépített koncepció, jókor, jó helyen kiadott jó dalokkal. Ennyi kell és nem több…. A Nickelback meglovagolta a médiának azt a populáris hullámát, amitől sok más hasonló, vagy sokkal nagyobb zenei tehetséggel megáldott zenekar ódzkodik, és lenézően tekint rá. Ezért talán sokan mondják rájuk, hogy nem is igazi rock zenekar, de ez szerintem őket pont nem érdekli. Megcsinálták a maguk szerencséjét, és köszönik szépen élnek is vele, és jól megélnek belőle. Beálltak arra a határfelületre, amikor még azt lehet rájuk mondani, hogy tökös rock, de legalább annyira pop is, hogy a main-stream média repítse őket.
Ők eladták magukat a piacnak, a piac meg eladta nekünk az olyan dalokat, mint a Rockstar, a Hero, a Burn it to the Ground, vagy az Animals. És mivel ezek jó dalok, nem volt kétséges, hogy a zenekar sikeres lesz. És így abban sem kételkedtem egy percig sem, hogy az este is hibátlan lesz.

A sláger dalok,  egy-két ritkábban játszott szerzemény, vagy a Trying Not To Love You amit csak nekünk hoztak el, tette egésszé az estét. Nem volt semmi túlgondolva. A látvány sem volt olyan nagyszabású mint egy arénás bulitól megszoktuk, mégsem volt okunk panaszra, vagy lett volna hiányérzetünk az este után. A bő kétórás koncertbe, még egy magyar rajongó színpadra invitálása és megénekeltetése is belefért, amivel,az amúgy is szerethető frontember szerepében tetszelgő Chadet, még inkább a szívébe zárta a rajongósereg.
 DSCF0892 2000 x 1333
Nem lehet ebben hibát találni. Rajongó, vagy csak egy egyszerű szülő aki a lányát kísérte, ugyanúgy elégedetten távozott a buli végén. Nem fog a Nickelback sosem a legnagyobbak közé emelkedi a rock műfajában, pontosan azért mert eladták magukat a main-stream vonalnak, de az aréna-rockban jelenleg ők a no. 1 zenekar. És nekik ez látszólag elég, akkor pedig nekünk is.
Köszönjük az estét a kanadai négyes fogatnak  no meg a Live Nationnak, hogy ismét elhozták őket.

Fotók: Kieron
További képek: ITT!
DSCF0864 3000 x 1999