Alpha Tiger – Interjú Benjamin Jaino énekessel
Az Alpha Tiger egy hazánkban kevésbé ismert, ám annál fülbarátabb heavy metált játszó német együttes. Éppen egy éve, január közepén jelent meg legutóbbi, harmadik albumuk iDentity néven, melyet megelőzően két dalhoz már videoklipet is forgattak. Azonban a sok újdonság után hirtelen változás következett be a zenekar életében: az egyik alapító tag, Stephan Dietrich kilépett, így helyébe új énekest kellett találni. A nyáron ez sikerrel meg is történt, az új...
Deadline – régi/új zenekar Csornáról – villáminterjú Gulyás Tamással...
Január első felében érkezett a bejelentés, miszerint a Decaying Incest zenekar története végét ért. Nagyon sok belső vívódás, és rágódás után hozták meg a döntést, melyet egy korszakot zár le, s tiszta lappal valami új veheti kezdetét. Gulyás Tamás és Osztronkovics Gergő nyilatkozott bővebben a kialakult helyzetről, jelenről, a múltról és a jövőbeli tervekről. Egy hete jött a hír, hogy megszűnik a Decaying Incest. Miért jutottatok erre a...
Therapy? – Andy Cairns frontember adott interjút a Rockvilágnak
Január 21-én az A38 Hajón lép fel az ír Therapy?, akik az idén megjelent Disquiet turnéján játszanak nálunk. A modern metál egyik alapvető, kiszámíthatatlan, mindig megújuló zenekara az északír Therapy?, ami az énekes-frontember Andy Cairns vezetésével több mint huszonöt éve ontja a lemezeket. A legfrissebb idén tavasszal jelent meg, és a bevallottan az együttes legsikeresebb albumát, az 1994-es Troublegumot folytató Disquit turnéján a Therapy? ismét Magyarországra látogat - ezúttal azonban nem...
Reckless Roses – Koncert DVD-vel jelentkeznek – Interjú a...
November 28-án egy nagyszabású hazai koncerttel búcsúztatta az évet hazánk egyik kiváló Guns N’ Roses-tribute zenekara, a Reckless Roses. A Club 202-ben egy profi stáb segítségével rögzítették a koncertet, az első hivatalos Reckless Roses DVD februárra várható. Erről és persze a jövőbeli tervekről is beszélgettünk velük. November 28-án nagyszabású önálló koncertet adtatok a Club 202-ben. Itt most az „önállón” van a hangsúly, hiszen mint például Németországban rendre...
Conquer Divide – Kristen nyilatkozott a Rockvilágnak
A Conquer Divide egy kimondottan erős bemutatkozó albummal lépett a metalcore színtérre, a hat lányból álló banda egy teljesen új színfolt lehet a mai zenei palettán. Humel beszélgetett el Kristen-nel, a zenekar alapítójával és gitárosával az albumról, az eddigi turnékról és a 2016-os tervekről. Bemutatnád nekünk röviden a zenekar eddigi történetét? Ha jól tudom, Michigan államban van a székhelyetek, viszont Janel (ének) texasi, Izzy (gitár) brit, a...
Michael Monroe adott interjút a Rockvilágnak
Michael Monroe-val a norwich-i koncert előtti délután ült le Humel elsősorban a Blackout States kiadása kapcsán. Mivel Michael szófukarság szempontjából a lehető legtávolabb áll finn sztereotípiától, egy laza, közvetlen és kötetlen interjú kerekedett a dologból. Először is szeretnék gratulálni az új albumhoz, az összes általam olvasott kritika a pályafutásod egyik legjobbjának tartja. Elmondanád nekünk honnan jöttek a zenei ötletek, hogyan állt össze, hogy volt-e valami előzetes koncepciótok?...
Tales Of Evening – Interjú Ádám Attilával
Vasárnap, azaz szeptember 6-án történt meg idén az a nagyszabású, ingyenes koncertsorozat, melyen minden jóravaló rocker tiszteletét tette az ősz beköszöntével. Ez nem más, mint a Rock On! Fest, mely idén egyetlen napba sűrítette fellépőit, ráadásul szokatlan módon a Népliget helyett a Barba Negra Trackben tombolhattunk. A kisebb színpadot a Tombstone nyitotta már déli tizenkettőkor. A nagyszínpadon a Kalapács Akusztik két tagja kezdte felvezetni a hangulatot délután egy órakor....
Paradise Lost – Nick Holmes adott interjút a Rockvilágnak
A Paradise Lost október 26.-án Budapesten is bemutatja The Plague Within címen kiadott új albumát. Humel a zenekar frontemberével, Nick Holmes-szal készített egy rövid interjút az esemény kapcsán. Először is szeretnék gratulálni a The Plague Within albumhoz, az összes lemezkritika amit olvastam végtelenül pozitívan értékelte a lemezt. Ti mit gondoltok a lemezről pár hónap távlatában? Nagyon örültünk a visszajelzéseknek, nagyon köszi! A felvételekkel kapcsolatban mit tudsz elmondani?...
Suli, ahol a rock az úr
Vaja Péter "Sóder" a Kowalsky meg a Vega dobosa évek óta vezeti az egyre sikeresebb fővárosi Rock Sulit, ismert magyar zenészekkel karöltve. Erről faggatta a Rockstar Media az elismert zenészt: Sóder tanár úr! Mi az a Rocksuli? Mióta létezik? Gyakorlatilag egy zenesuli. Teljes mértékben megegyezik a mára már 25 éves debreceni Rocksuli tematikájával. A foglalkozások kis csoportokban (2-3 fő) történnek 60 perces órában, illetve egyéni óra esetén...
Lacuna Coil – Andrea Ferro adott interjút a Rockvilágnak
A Lacuna Coil egyik vokalistájával, Andrea Ferro-val sikerült egy meglehetősen kötetlen interjút készítenem a donington-i fellépésük kapcsán. A 2016-ra várható új album mellett főleg a turnézás témaköre került terítékre. A Broken Crown Halo album kiadása után Cristiano ‘Pizza’ Migliore gitáros és Cristiano ‘Criz’ Mozzati dobos elhagyta a zenekart. Milyen érzés az új felállásban turnézni? Lényegében 2013 decembere óta ebben a felállásban zenélünk, az album felvétele után ültünk...


















