Megjelent A nyughatatlan zenekar Jaj című korongja
A Johnny Cash nyomdokain induló csapat első saját ihletésű albumát kínálja. Az egykori legenda most kétszeresen is múzsának számított a lemez munkálataiban, hiszen a nagy kedvenc Big river mellett a zenekar saját nótáira is nagy hatást gyakorolt a rockabillys vonal – erre a korongra ugyanis már a hat tagú együttes saját gondolatai is felkerültek megzenésítve. A Nyughatatlan Jaj című albuma, a két angol és három magyar nyelvű dala így már...
Static-X – Nem drogtúladagolás okozta Wayne Static halálát
Tegnap közöltük azt a szomorú hírt, mi szerint november elsején, 48 éves korában elhunyt az indusztrial/nu metal vonalon jól ismert amerikai Static-X frontembere, Wayne Static. A tragikus hírt a zenész sajtósa is megerősítette, és felkerült a csapat Facebookjára is. A halál okával kapcsolatban drogtúladagolásról kezdtek el pletykálni, azonban a zenész sajtósa egy friss közleményben mindezt cáfolja. Wayne Static november 4-én ünnepelte volna a 49. születésnapját. „Mindannyian tudjuk, hogy a házaspár hírhedt...
Vilko (HR) interjú
Az alábbi interjúval is célom, hogy a zenészeket emberközelibbé tegyük, tehát bemutatni azt, hogy nekik is vannak kedvenceik, vágyaik, magyarul, ők is emberek. Ezt az interjút Takács "Vilkó" Vilmossal készítettem, az internet segítségével. Vilkó mindig is a kedvenceim közé tartozott, nemcsak zenei pályafutása miatt, hanem a "KKK" miatt is. Íme az interjú, fogadjátok szeretettel? Nem, ez elcsépelten hangzik... Fogadjátok... egyszerűen csak olvassátok el! Kedvenc magyar és külföldi...
Heldentod – Cseh kiadónál jelent meg a budapesti banda...
Kicsit megkésve ugyan, de február 20-án Virradat címmel megjelent a 2005-ben alakult budapesti black metalos Heldentod első nagylemeze. Az S. János gitáros/szövegíró (Harag, Gungnir), M. János basszusgotáros (Teurgia), C. Balázs dobos (Dér, Vérzivatar, Terrorfront, ex-Marblebog, valamint Old Skull fanzine) és H. Zsigmond énekes alkotta csapat első nagylemezét a cseh Murderous Productions és a brazil Pagan war distro rex gondozza. A zenekar a gyűjtőknek is kedveskedik, egy speciális, textil borítású kiadás...
Piramis Plusz – Legendás vendégek szerdán a Rocközönben
Szerdán délután 15 órától a Piramis Plusz zenekar, a Rocközön adásában vendégeskedik. Várunk benneteket, hallgassatok bennünket, és kérdezzetek a zenekartól.A legenda újra él! A Piramis együttes a magyar rockzene történetének egyik legnagyobb legendája, soha magyar zenekar ekkora tömeghisztériát nem váltott ki mint ez az együttes.A Piramis 1975-ben alakult és rövidesen az ország legnépszerűbb zenekara lett. A Budai Ifjúsági Parkban tízezrek tomboltak, évente több száz koncertet adott a csapat az...
Hammerfall – Anders Johansson dobos 15 év után távozott...
Augusztus 27-én (r)Evolution címmel egy új stúdióalbummal tért vissza a svéd Hammerfall. Az új nagylemez producelését a banda korábbi társa, Fredrik Nordström végezte, akivel még az első két lemezükön dolgoztak együtt, de az új korong énekfelvételeinél James Michael - a Sixx: A.M. énekese is hathatós munkát végzett. A korong olyan jól teljesített, hogy Svédországban listavezető lett, és négy másik országban is a Top 10-be jutott: Németországban (No.4), Csehországban (No.4), Svájcban (No.5) és...
Lostprophets – Ian Watkins énekes beismerte a gyermekekkel folytatott...
Még október elején jelentette be feloszlását a walesi Lostprophets. A hír annyira nem érte váratlanul a rajongókat, hiszen a frontember Ian Watkins tavaly decemberi őrizetbe vétele óta a zenekar parkoló pályára kényszerült. Mint ahogy korábban már beszámoltunk róla, a 36 esztendős énekest még tavaly december közepén vette őrizetbe a walesi rendőrség, miután felmerült a gyanú, hogy szexuális kapcsolatot tartott fenn egy 13 éves lánnyal, emellett pedig pedofil- és állatpornográfiát ábrázoló...
Videó: Dharma – One By One
Új videóval jelentkezett a Dharma zenekar. A klip a zenekar második, Dharmageddon címet viselő korongján helyet kapott, One By One című dalhoz készült. A Dharmageddon a Hammerworld magazin nyári számának exkluzív cd-mellékleteként jelent meg. A Dharmageddon című albumon mutatkozott be a csapat új énekesnője, Ritzel Ani aki a klipben is látható, hallható.
Tervezz Tankcsapda pólót!
Értékes nyeremények várnak arra, aki elég kreatív ahhoz, hogy a Tankoknak is tetsző pólót tervezzen. A Converse és a Tankcsapda ugyanis arra szólítja fel a bátor jelentkezőket, hogy két Szigetjegy, 100 000Ft értékű Conserve.. ja nem, Converse cuccokért cserébe készítsék el a legfaszább felsőt. A póló a Sziget nagyszínpadán fog debütálni a három debreceni zenészen, a nyertes is kap belőle egy példányt és a backstage-be is beleshet!...
SCHC robbanás – Új Social Free Face és Liberal...
Több mint húsz évvel ezelőtt pár középiskolás srác ugyanazt tette, amit sokan előttük, és utánuk...zenekart alakítottak. Ez volt a magja annak a különleges zenei jelenségnek, amit ma Savaria Colonia Hardcore néven ismerünk országszerte. Ezek a srácok, nem olyan zenét játszanak, amit zenei lapok, tévék vagy akár a nagyobb internetes zenei fórumok előszeretettel támogatnának. Nincs is szükségük a mainstream média támogatására, soha nem akartak "befutni", csak játszották, ami jött belőlük,...

















