A Johnny Cash nyomdokain induló csapat első saját ihletésű albumát kínálja. Az egykori legenda most kétszeresen is múzsának számított a lemez munkálataiban, hiszen a nagy kedvenc Big river mellett a zenekar saját nótáira is nagy hatást gyakorolt a rockabillys vonal – erre a korongra ugyanis már a hat tagú együttes saját gondolatai is felkerültek megzenésítve. A Nyughatatlan Jaj című albuma, a két angol és három magyar nyelvű dala így már nem csak a hatvanas évek hangulatáról, hanem a zenészekről is szól.
— „Ha egyetlen dalt kellene megemlíteni, akkor a Menni Amerikát hoznám fel, mivel talán ahhoz köthető olyan élmény, ami a zenekar összes tagjához kapcsolódik” – mondta el a lemezmegjelenés kapcsán Kovács Kornél, a dalok szerzője.
— „Ez egy kicsit álmodozós, kicsit pedig önironikus nóta. Kilátásban volt ugyanis egy amerikai turné néhány hónapig — mi meg már azon gondolkoztunk, hogy melyik napon nézzük majd meg a Sun stúdiót Memphis-ben és mikor megyünk le Miamiba. Végül sajnos a kirándulás nem jött össze, ekkor született meg a Menni Amerika. A dal arról szól, hogy a zenekar turnézik Makkoshotyka és Bivalyröcsöge között. A falunapon finom volt a gulyás és sok volt a pálinka, ezért a buszban mindenki alszik és arról álmodozik, hogy mi jót csinálna az amerikai turnén — például slambucot főznénk a sivatagban —, majd egy kátyú, és a 66-os út helyett a 4-esen találjuk magunkat. De érdemes meghallgatni a Jajt, vagy a Szél című dalunkat is, ha mélyebb mondanivalóra vágyik az ember. Ezeket szerzőtársammal, Jónás Péterrel írtam” — így ajánlja a lemezt az örök álmodozóknak és a rendíthetetlen hangulatembereknek, társadalomkritikusoknak a zenekar vezetője.
Külön meglepetésként Johnny Cash hatása mellett a korong további ínyencségeket is tartalmaz: egy countrys Metallica dalt, és a U2-tól a One-t egy egészen új köntösben. A Jaj túlnyomó életérzése azonban mindenképpen rockabillys maradt, hála a zenekart motiváló hatvanas éveket idéző JC feelingnek.
Lemezbemutató koncert:
Március 22. Budapest – Gozsdu manó
A lemezbemutató turné állomásai:
- Március 28. Hajdúböszörmény – Hajdú Hotel
- Március 29. Debrecen – Roncsbár
- Április 5. Szombathely – Végállomás Klub
- Április 25. Székesfehérvár – Petőfi Kultúrtér
- Május 2. Nyíregyháza – X Café
- Május 9. Sárvár
- Május 17. Miskolc – Helynekem
Tagok:
- Kovács Kornél- ének, gitár
- Csató Dóra – ének, gitár
- Törös Attila – bőgő, banjo
- Sándor Balázs – dob
- Horváth Eszter – vokál
- Márkus Luca – vokál
- Bora Fanni – vokál
- Hudák Eszter – vokál
Lemezen közreműködők:
Csanda Sámuel – hegedű
Selyem Zsombor – zongora
További információ:
anyughatatlan.hu
facebook/anyughatatlan





