SCHC robbanás – Új Social Free Face és Liberal...
Több mint húsz évvel ezelőtt pár középiskolás srác ugyanazt tette, amit sokan előttük, és utánuk...zenekart alakítottak. Ez volt a magja annak a különleges zenei jelenségnek, amit ma Savaria Colonia Hardcore néven ismerünk országszerte. Ezek a srácok, nem olyan zenét játszanak, amit zenei lapok, tévék vagy akár a nagyobb internetes zenei fórumok előszeretettel támogatnának. Nincs is szükségük a mainstream média támogatására, soha nem akartak "befutni", csak játszották, ami jött belőlük,...
Blades: Megjelent a zenekar első lemeze
2010 címmel megjelent a gyulai Blades zenekar első, debütáló lemeze. A korongon hét új és három régi dal található, amikbe a MySpace oldalukon bele is lehet hallgatni. Ezer forintért (és postai költségért) meg is lehet rendelni az albumot e-vélben. A zenekar 2005 tavaszán alakult. A két alapító tag – Jokó és Valdi – egy korábbi munkakapcsolatot folytatva alapította meg a Blade-et. A zenekarból való kilépésük után e két tag...
Gutting Revue – Klippremier- Kurvák vére
Első menü címmel megjelent a Yellow Spots kivált tagságából tavaly megalakult Gutting Revue három dalt tartalmazó bemutatkozó EP-je. A magukat csak jazz és a punk keverékeként aposztrofáló banda kiadványa szabadon letölthető a csapat honlapjáról. Itt pedig a bemutatkozó levelüket olvashatjátok, illetve első klipjük is megnézhető: "A költői, morbid és társadalomkritikus felhangokat sem nélkülöző szövegeket műfajteremtő hardcore-swing és dögös rockabilly kíséri fúvósokkal és nagybőgővel. Ez a bemutatkozó anyagunk tökéletesen példázza...
Slipknot – Jobb, ha nem buzeráljátok a mobilotokat koncert...
A Slipknot frontembere nem az első, aki arra kéri a rajongóit, hogy koncert közben tegyék el a mobiljaikat, mindenesetre azonban éredekes módon fejezi ki az nonstop posztolgatással szembeni ellenszenvét. Taylort nemrégiben a WRIF kérdezte egy interjúban, hogy mi a véleménye a szociális médiáról . Elmondása szerint a Facebook-ért nincs oda, viszont a Twitterrel elég jól elvan. „Szeretem a Twittert, mert nem érzem rajta az a nyomást, amit a...
Blind Myself – Mészáros Dóri szerepel a banda új...
Az utóbbi időben egyre több zenekar dönt úgy, hogy egy teljes nagylemez elkészítése helyett inkább néhány dalt tartalmazó kislemezekkel rukkolnak elő. Az elképzelésben van is fantázia, hiszen míg egy teljes nagylemez megírása, elkészítése akár évekbe is telhet, a kislemezekkel viszont sűrűbben kedveskedhetnek a rajongóiknak. A Blind Myself is ezt az utat járja, ugyanis Négyszögöl című új albumuk négy darabban kerül a közönség elé. Mindegyik kiadvány három dalt tartalmaz, és minden felvételhez tartozik egy...
Új frontember a Malediction élén
2008 végén látott napvilágot a komlói/pécsi death metal csapat bemutatkozó albuma. A Reductio ad Absurdum című anyag pozitív visszhangot váltott ki underground körökben itthon és külföldön egyaránt. Az azóta eltelt eseményeket így foglalta össze a zenekar: „ A hosszú vajúdás árán megszületett CD után néhány tagcsere nehezítette, hogy komolyabban megtámogassuk a lemezt koncertekkel. Az albumon szereplő egyik gitáros, Péter Zoli és az alapító, majd pár év kihagyás után a...
Tarja Turunen – Egy dal Mike Oldfield lemezén!
Mike Oldfield muzsikája nem illik rádiónk zenei arculatába, de mivel Tubular Beats címmel február elsején megjelent nagylemezén az ex-Nightwish énekesnő, Tarja Turunen is szerepel egy dalban, így talán nem bánjátok, ha bemutatjuk ezt a szerzeményt. Az earMUSIC gondozásában megjelenő korongon Oldfield régi slágereinek remixelt változatai találhatóak majd meg. Tarja, a lemez egyetlen új szerzeményében, a Never Too Far című, dalban énekel. Az énekesnő így nyilatkozott a közös munkáról: "Hatalmas élmény volt...
Hard – Björn Lodin után énekescsajjal folytatná a zenekar?
A Hard zenekar hivatalos közleménye szerint júliustól már nem dolgozik együtt Björn Lodin énekessel, akit legközelebb csak a jövő januári 10 éves jubileumi koncertjükön, 2015. január 9-én a Barba Negrában láthatunk, ahol a Hard minden formációja fellép majd a kezdetektől egészen a Kardig. Így aztán a banda most keresi új frontemberét, lehetőleg egy dögös rock'n'roll énekesnő személyében. "Sajnálattal közöljük, hogy a HARD zenekar és Björn Lodin útjai 2014 júliusától különváltak. Ezúton is köszönjük...
Budapesten dedikálnak a miskolci kalózok
Március 3-án rendezik meg Budapesten a Tavaszváró Rock/Metal/Underground Börzét a Collectorism, az ELLÁTÓház és a Metál Antikvitás szervezésében. Az eseményen, melynek a Dob utcai szórakozóhely ad otthont, a Paddy and the Rats tagjaival is találkozhatnak az érdeklődők.
A budapesti ELLÁTÓházban tartják idén az év első börzéjét a hazai rock/metal/underground műfaj rajongóinak. A rendezvényen most is nagyon sok portékával várják a lemezgyűjtőket: a már jól bevált vinyl, CD, MC és Blu...
JON LORD és a CRY FREE: a második orosz...
Néhány hete tért haza Magyarország Deep Purple Cover Band-je második Jon Lorddal közös oroszországi útjáról. A turné mérlege 5 repülőút és 7000 km, 3 szimfonikus zenekar és 2 karmester, 12 nap és 40 próbaóra, illetve 4 koncert és 5-6000 néző. No meg egyszerre 80 kiváló muzsikus a színpadon, mind talpig feketében, az egyik oldalon vasalt öltönyben/ruhában, a másikon farmerban és ingben, középütt - zongorája és orgonája által határolt birodalmában...


















