Amilyen szerencsétlenül indult a Tribute To Heavy Metal Fesztiválon a részvételem (ugye, másfél zenekart lekésni még akkor sem kellemes, ha van még másik három), olyan szerencsés fordulatot vett, amikor a Motörhand koncertje közben felfedeztük, hogy Güzü és MetalAngel kíséretében felbukkant Tim „Ripper” Owens is a Wigwamban. A rádió berkeiben töltött idő alatt felszedett új érdeklődéstől vezérelve egyből lecsaptam a világhírű énekesre, aki volt olyan kedves és állt kérdéseim elébe. Az alábbiakban álljon itt csevegésünk rövid kivonata, de mindenekelőtt el kell mondanom, hogy Tim roppant kedves és közvetlen volt mindenkivel, angyali türelemmel fogadta a szemfüles rajongók köszöntését és gratulációit, csendesen, mosolygósan kortyolta a sörét – és láthatóan nagyon jól érezte magát. Tovább is maradtak, mint tervezték, annak ellenére, hogy nagyon fáradt volt, no de ki tud egy jó buliról csak úgy lelépni, ugye?
Shady: Tim, először is köszönöm, hogy időt szakítasz pár kérdésemre, így, a szórakozásod alatt. Hallottam, hogy fantasztikus sikeres volt a tegnapi koncert a Crazy Mamában, szívből gratulálok hozzá. Te belülről milyennek láttad a bulit, az egész estét?
Tim “Ripper” Owens: Köszönöm a gratulációt. Igen, elképesztő jó volt a buli. Fantasztikus volt a közönség, rengetegen voltak, eszméletlen nagy buli volt, nagyon jól éreztem magam. És, hála MetalAngel-nek, kiváló volt a szervezés, zökkenőmentesen ment minden.
Sh.: Mennyire voltál elégedett a kísérőzenekarodul összeverbuvált zenészekkel? Úgy tudom, komolyabb együtt próbálásra nem is volt alkalmatok a fellépés előtt.
T.R.O.: Maximálisan elégedett voltam mindenkivel. Profi zenészek, remekül ment minden. Tudták, mit kell megtanulniuk és meg is tanulták, nagyon jól. A vendégzenekarok is remek teljesítményt nyújtottak.
Sh.: Ez bevett szokás nálad, hogy az önálló estjeidre nem viszel magaddal saját kísérőzenekart, hanem helyi zenészekből verbuválsz csapatot? Mi alapján, hogyan döntöd el, hogy a sok helyi zenész közül ki legyen az a szerencsés néhány, aki veled játszhat?T.R.O.: Igen, ez a megszokott metódusom, mindig helyi zenészekkel játszom ilyenkor. Nem én döntök a zenészeket illetően, hanem mindig a helyi szervező.
Sh.: Hú, ez azért rizikós, nem? Előfordult már, hogy belefutottál amatőr zenészekbe?
T.R.O.: (eléggé nevet) Igen, ez tény, van kockázat a dologban. És igen, volt már, valahol Dél-Amerikában, hogy gyengék voltak a zenészek, de többnyire nagyon jól működik a dolog.
Sh.: Hogy élted meg anno, hogy amikor Rob Halford visszatért a Judas-ba, menned kellett?
T.R.O.: Minden rossz érzés nélkül. Őszintén szólva, a Judas-nál töltött idő rengeteget adott nekem, tapasztalatban és ismertségben is. Miután onnan eljöttem, kinyílt előttem a világ, jött az Iced Earth, aztán most ugye ott van az Yngwie Malmsteen projekt és a saját zenekarom, a Beyond Fear is nagyon sikeres. Mindez lehet, hogy a Judas nélkül nem jött volna össze, vagy csak sokkal nehezebben. Úgyhogy nagyon kellemesen emlékszem vissza azokra az időkre, egy percig nem volt bennem tüske.
Sh.: Apropó, Malmsteen. Mondják, hogy nem egy könnyű természet… Hogy jöttök ki egymással? Egyáltalán, ki a főnök? Jó, nyilván ő 🙂 De mennyire érezteti ezt? T.R.O.: (megint nevet) Hehe, Yngwie, ő a főnök, egyértelmű. Mindig mindenkivel nagyon kemény és tud hisztis is lenni, de velem valamiért nem. Ami azt illeti, a saját területemen teljesen szabad kezet ad. Tényleg nem könnyű eset, de jól kijövünk 🙂
Sh.: A saját zenekaroddal terveztek Magyarországra jönni? Egyáltalán, hogy érzed magad nálunk? Ebben a te zsúfolt programodban volt esélyed látni valamit a városból?
T.R.O.: Elképzelhető, hogy jövünk a Beyond Fear-rel, de még nincs semmi konkrétum. Az biztos, hogy szeretek itt lenni, egyik bulim jobban sikerül, mint a másik, csupa jó zenésszel vagyok körülvéve… 🙂 Igen, Güzüék elvittek pár szép helyre, például azt hiszem, éppen a Halászbástyán ácsorogtunk, volt ott egy idősebb pár, megkérdeztük, turisták-e és honnan jöttek. Mondják, igen, turisták, Ohio-ból. Na mondom, ezt nem hiszem el, ÉN jöttem Ohio-ból! (és nagyon-nagyon nevet).
Sh.: Hogy értékeled ezt a mai fesztivált, hogy tetszik, amit eddig hallottál? (Valamikor a Motörhand koncertje alatt érkeztek – a szerk.)
T.R.O.: Fantasztikus, óriási. Főleg a Meltdown, amit művelt, hát kalap le. Le vagyok nyűgözve, mennyi zseniális zenész van ebben az országban.
Sh.: Mi most a következő lépés, mit tervezel legközelebbre?
T.R.O.: Hazamegyek és alszom egy óriásit! 🙂
Sh.: Mármint lelépsz innen és mész a szállodába?
T.R.O.: Nem-nem, haza, az otthonomba, a saját ágyamba 🙂
Sh.: Nagyon köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre. További jó szórakozást és persze jó pihenést, és nagyon-nagyon sok sikert az összes projektedhez! És jó étvágyat 🙂
T.R.O.: Nincs mit, én köszönöm. Hehe, köszi 🙂
Azzal a művész úr, továbbra is tündéri mosollyal az arcán, odafordult az asztalához, ahová időközben megérkezett az ínycsiklandó sültkolbász mustárral és friss kenyérrel, majd jóízűen nekilátott.
Természetesen ez a beszélgetés nem pont így zajlott le – interjúnak direkt nem is nevezem, hiszen semmi, az anyag rögzítésére alkalmas eszköz nem volt nálam, és mindketten folyamatosan másokkal is cseverésztünk, no meg persze Timhez azért nem kevés rajongó érkezett egy kézfogás, néhány üdvözlő szó, máskor fotózkodás erejéig. De előre jeleztem neki, hogy hogy fogom ezt a mi beszélgetésünket megírni és teljes egyetértéséről biztosított.
