Idén nyáron mutattuk be a Heavy Water névre hallgató projektet, amit a Saxon legendás énekese, Biff Byford és fia, Seb Byford hozott létre. A formációban Biff basszusozik, Seb pedig gitározik is az éneklés mellett, a banda további tagjai a két Byford mellett Tom Witts dobos és Dave Kemp billentyűs/szaxofonos. Bemutatkozó nagylemezük Red Brick City címmel július 23-án jelent meg a Silver Lining Music gondozásában, méghozzá digipak CD-n, limitált bakeliten és digitális formában.

Persze Biff főzenekara sem tétlenkedik, Carpe Diem címmel február 24-én jelenik meg a Saxon új stúdióalbuma. Az új lemez producere Andy Sneap (Judas Priest, Exodus, Accept) volt, a derbyshire-i Backstage Recording stúdióban készült, a keverést és a maszterizálást a frontember Biff Byford és Andy Sneap végezte. A frontember a TotalRock-nak így nyilatkozott az új Saxon lemezről:

„Súlyos és dallamos anyag lett, ahogy azt már tőlünk megszokhattátok. Szerintem a rajongók szeretni fogják – nekem legalábbis nagyon tetszik. Vannak olyan lemezeink, amelyekkel nem vagyok elégedett, de ez nagyon rendben van. Pedig nehéz két év van mögöttünk, 2019 szeptemberében szívrohamot kaptam, aztán két-három hónappal később jött a Covid, de szerencsére még azelőtt elkezdtük írni és felvenni ezt az albumot.  A dobokat Németországban rögzítettük, a gitárokat pedig különféle helyeken. Rengeteget írtam már a kórházi ágyban is, aztán elég sokáig csiszolgattuk, hangszereltük az ötleteinket. Szerintem ez egy nagyon intenzív album, és talán ennek az intenzitásnak egy része abból a frusztrációból fakad, hogy a Covid-időszakban semmit nem tudtunk csinálni.”

Kíváncsian várjuk, addig is itt a címadó dal, melyhez klip is készült.




Saxon – Carpe Diem
(Február 24 – Silver Lining Music)

01. Carpe Diem (Seize the Day)
02. Age of Steam
03. The Pilgrimage
04. Dambusters
05. Remember the Fallen
06. Super Nova
07. Lady In Gray
08. All for One
09. Black is the Night
10. Living On the Limit