Az 1979-es esztendő egy monumentális év volt a brit hard rock zene számára; lévén ekkor született meg az úgynevezett New Wave Of British Heavy Metal (NWOBHM) műfaj, és ekkoriban jutottak a csúcsra a stílus zászlóvivő bandái. 40 év és 22 stúdióalbum elteltével továbbra is a Saxon számít a brit heavy metal pionír bandájának – épp ezért döntött úgy a zenekar, hogy 2019-ben három ikonikus koncertet adnak az évforduló alkalmából.

Az 1980-as év óta most először tér vissza a Saxon headlinerként a legendás londoni Hammersmith Odeon, illetve a Manchester Apollo színpadára! Emellett egy skót koncertet is adnak: 2019 októberében fellépnek a Glasgow.beli Braehead Arénában is; méghozzá a klasszikus “Eagle Lighting” produkcióval és díszlettel. Hogy még különlegesebb legyen az exkluzív mini-körút, a Saxon három speciális vendéget is meghívott a turnéra: az angliai koncerteken a búcsúturnéra induló Krokus, a skót bulit pedig két másik NWOBHM-ikon, a Girlschool és a Diamond Head zenekarok nyitják (Glasgow-ban továbbá fellép a Black Star Riders is).

E három ünnepi koncert apropójából továbbá a banda kiadja a ‘The Eagle Has Landed Live’ sorozat negyedik epizódját. A ‘The Eagle Has Landed 40‘ című kiadvány augusztus 2-án lát napvilágot, a Silver Lining Music kiadó jóvoltából, dupla CD-n és speciális box-szettben, rajta összesen 40 dallal, melyek felölelik a banda teljes karrierjét.

Biff Byford, a Saxon frontembere elmondta:

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy megünnepelhetjük a Saxon 40 évét eme különleges helyszíneken. Az, hogy végre visszatérhetünk a Hammersmith és a Manchester Apollo színpadára, fantasztikus dolog; arról nem is beszélve, hogy újra találkozhatunk skót barátainkkal a Braehead Arénában! Ezek a koncertek lesznek a legnagyobb bulik a banda klasszikus érája óta; a szettlista pedig… maradjunk egyelőre annyiban, hogy a ‘Wheels Of Steel’-lel fogunk indítani, majd pedig egyből a ‘Strong Arm Of The Law’ és a ‘Denim & Leather’ következik… ugye milyen fasza?!

Hamarosan kijön a 40 éves jubileumi albumunk, ami egy koncertanyag lesz negyven dallal. Az egyik slágerünknek az a címe, hogy 747, úgyhogy lesz egy nagy csomag is, melyből összesen 747 darab készül. Ez egy nagyszerű kiadvány. Ugyanakkor már írunk néhány dalt a következő Saxon-albumhoz. Nemrég fejeztem be a szólólemezem, úgyhogy jövőre turnézni is fogok vele. Néhány jóbarátom társaságában készül első szólólemezem. Írtam egy dalt többek közt az Opeth-es Fredrik Åkesson)-nal, és néhány további jóemberrel, akik remek ötletekkel álltak elő… Minden bizonnyal Saxos-osan fog szólni ez a lemez, mivel én énekelek, az én hangom lesz rajta… Annál azonban jóval változatosabb, sokszínűbb lesz ez az anyag… nem szűkül le a heavy metal fogalmára.”

’The Eagle Has Landed 40 (Live)’ számlista:

CD 1:

01. State of Grace (Berlin 2007)
02. Red Star Falling (Berlin 2007)
03. Attila the Hun (Berlin 2007)
04. If I Was You (Sheffield 2007)
05. Witchfinder General (Berlin 2009)
06. Demon Sweeney Todd (Berlin 2009)
07. The Letter + Valley Of The Kings (London 2009)
08. Machine Gun (London 2009)
09. Live to Rock (Berlin 2009)
10. Hammer of the Gods (Berlin 2011)
11. Back in ’79 (Berlin 2011)
12. I’ve Got to Rock (to Stay Alive) (Berlin 2011)
13. Call to Arms (Berlin 2011)
14. Rock ‘n’ Roll Gypsy (Berlin 2011)
15. Chasing the Bullet (Berlin 2011)
16. Play It Loud (Berlin 2011)

CD 2:

01. Sacrifice (BYH Balingen 2013)
02. Night of the Wolf (BYH Balingen 2013)
03. Conquistador + Drum Solo (BYH Balingen 2013)
04. Stand Up and Fight (BYH Balingen 2013)
05. Crusader (Wacken Open Air 2014)
06. Battalions of Steel (Wacken Open Air 2014)
07. The Eagle Has Landed (Wacken Open Air 2014)
08. Power and the Glory (Wacken Open Air 2014)
09. Dallas 1PM (Wacken Open Air 2014)
10. Princess of the Night (Wacken Open Air 2014)
11. Denim and Leather (Wacken Open Air 2014)

CD 3:

01. Eye of the Storm (Zoetemeer 2015)
02. 747 (Strangers in the Night) with Phil Campbell (Helsinki 2015)
03. Killing Ground (London 2016)
04. Ace of Spades with Fast Eddie Clarke (London 2016)
05. 20,000 FT. with Andy Sneap (San Antonio 2018)
06. Thunderbolt (San Antonio 2018)
07. Sons of Odin (Los Angeles 2018)
08. This Town Rocks (Los Angeles 2018)
09. Nosferatu (the Vampire’s Waltz) (Manchester 2018)
10. Predator (Manchester 2018)
11. They Played Rock and Roll (Stockholm 2018)
12. The Secret of Flight (London 2018)
13. Battering Ram (London 2018)