Az 1979-es esztendő egy monumentális év volt a brit hard rock zene számára; lévén ekkor született meg az úgynevezett New Wave Of British Heavy Metal (NWOBHM) műfaj, és ekkoriban jutottak a csúcsra a stílus zászlóvivő bandái. 40 év és 22 stúdióalbum elteltével továbbra is a Saxon számít a brit heavy metal pionír bandájának – épp ezért döntött úgy a zenekar, hogy 2019-ben három ikonikus koncertet ad az évforduló alkalmából.
Sajnos azonban mind a legendás londoni Hammersmith Odeon, mind a Manchester Apollo és a skót Glasgow.beli Braehead Arénában esedékes bulit kénytelen lemondani a banda, mégpedig azért mert a frontembernek, Biff Byfordnak azonnali szívműtétre van szüksége. Az operáció utáni lábadozás eltart egészen 2020-ig. Nyolc koncertje lett volna még idén a Saxonnak Európában, illetve Latin-Amerikában, ám a zenekar törölni kényszerült a bulikat. Az októberi londoni és manchesteri koncerteket jövő márciusra tették át, és már dolgoznak azon, hogy a glasgowi és düsseldorfi koncerteknek is új dátumokat találjanak. A jövő hétre meghirdetett stockholmi koncert sem marad el, azt majd jövő nyáron pótolják. Elmarad viszont a holland koncert, és nem tudnak fellépni a mexikói és kolumbiai fesztiválokon sem.
Az érintett koncertek:
2019 szeptember
Sweden, Stockholm Grona Lund – 26 (2020 nyarán – TBA)
2019 október
The Netherlands, Eindhoven Oktober Metal Fest – 5th (elmarad)
UK, Glasgow Braehead Arena – 18th (új dátum jön – TBA)
UK, London Eventim Apollo – 19th (új dátum: 2020. március 28.)
UK, Manchester O2 Apollo – 20th (új dátum: 2020. március 29.)
Germany, Dusseldorf Mitsubishi Electric Halle – 26th (új dátum jön – TBA)
2019 december
Mexico, Mexico City Forcefest – 1st (elmarad)
Colombia, Bogota KnotFest – 6th (elmarad)