Új videóval jelentkezett az arizonai thrasher Sacred Reich. Már a tavalyi évet is egy örömteli bejelentéssel nyitotta a csapat; bejelentették ugyanis, hogy visszatértek korábbi kiadójuk, a Metal Blade Records égisze alá; egyúttal pedig nekiláttak új albumuk munkálatainak. Nem csoda, hogy a banda híve kitörő lelkesedéssel fogadták a bejelentést, hiszen előtte 1996-ban jelent meg a Sacred Reich utolsó albuma, majd Phil Rindék feloszlatták magukat. Az új nagylemez első felvezetője egy split-album volt, amit az Iron Reagan zenekarral közösen 2019. április 19-én dobtak piacra. A split-lemezen a Sacred Reich első új dala, a Don’t Do It Donnie szerepel, 23 év után ez a banda első hivatalos stúdió-felvétele.

Ami a 2019. augusztus 23-án megjelent Awakening című albumot illeti, a nagylemezt Arthur Rizk (Cavalera Conspiracy, Power Trip, Code Orange) producerrel és John Aquilino hangmérnökkel rögzítette a banda, az Arizona-beli Platinum Underground stúdióban. A csapatból 33 év közös zenélés után egészségügyi okokból kiszállt az alapító gitáros, Jason Rainey, az utódja Joey Radziwill lett, így már az ő játéka hallható a friss dalokban. Most az Awakening album Something To Believe dalához született egy koncertes kisfilm.

2020. március 16-án, 53 éves korában, szívroham következtében elhunyt az arizonai thrasher Sacred Reich alapító gitárosa, Jason Rainey. Rainey mindössze hat hónapja gitározott, amikor Phil Rind énekes/basszerrel megalapította a Sacred Reich-ot. 1985-ös megalakulása óta a Sacred Reich a ’80-as évek thrash” mozgalmának egyik legkultikusabb zenekarává vált. Annak ellenére, hogy az 1996-os Heal óta nem adtak ki új stúdióalbumot, az utóbbi években is számos turnét, fesztivál-fellépést lebonyolítottak; 2012-ben pedig piacra dobtak egy koncertlemez, Live at Wacken címen.