Március 16-án, 53 éves korában, szívroham következtében elhunyt az arizonai thrasher Sacred Reich alapító gitárosa, Jason Rainey. Rainey mindössze hat hónapja gitározott, amikor Phil Rind énekes/basszerrel megalapította a Sacred Reich-ot. 1985-ös megalakulása óta a Sacred Reich a ’80-as évek thrash” mozgalmának egyik legkultikusabb zenekarává vált. Annak ellenére, hogy az 1996-os Heal óta nem adtak ki új stúdióalbumot, az utóbbi években is számos turnét, fesztivál-fellépést lebonyolítottak; 2012-ben pedig piacra dobtak egy koncertlemez, Live at Wacken címen.
A 2019-es évet egy örömteli bejelentéssel nyitotta a csapat; bejelentették ugyanis, hogy visszatértek korábbi kiadójuk, a Metal Blade Records égisze alá; egyúttal pedig nekiláttak új albumuk munkálatainak. A nagylemez első felvezetője egy split-album volt, amit az Iron Reagan zenekarral közösen április 19-én dobtak piacra. A split-lemezen a Sacred Reich első új dala, a Don’t Do It Donnie szerepel, 23 év után ez a banda első hivatalos stúdió-felvétele.
Ami a 2019. augusztus 23-án megjelent Awakening című albumot illeti, a nagylemezt Arthur Rizk (Cavalera Conspiracy, Power Trip, Code Orange) producerrel és John Aquilino hangmérnökkel rögzítette a banda, az Arizona-beli Platinum Underground stúdióban. A csapatból 33 év közös zenélés után egészségügyi okokból kiszállt az alapító gitáros, Jason Rainey, az utódja Joey Radziwill lett, így már az ő játéka hallható a friss dalokban.
Jason az elmúlt években komoly egészségügyi problémákkal küzdött, bár ezek pontos természete nem ismeretes – mindenesetre ezek miatt kényszerült kilépni a bandából tavaly év elején, pont, mielőtt a Sacred Reich ráfordult volna a visszatérő lemez, az Awakening munkálataira. Utóbbit leszámítva a banda minden albumán gitározott.
Nyugodjék békében!
https://youtu.be/lOg4bDlZyAA