Koronavírus – Magyarországon is elmarad a következő időszak összes...

A koronavírus miatt az operatív törzs szerda reggel rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolta a kormánynak, a döntést pedig a 9 órakor kezdődött kormányülésen meg is hozták. Akárcsak korábban Ausztriában, Magyarországon is elmarad minden 100 főnél nagyobb beltéri rendezvény (ez vonatkozik színházakra, koncertekre, mozikra, sportrendezvényekre), és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket is betiltják. Az érvénybe lépő különleges rendelkezések célja a vírus terjedésének megállítása. A rendelkezések visszavonásig érvényesek, vagyis extrém esetben...

Kery & Nyers – Klippremier: My Adventure

Ígéretes és egyben nem hétköznapi zenei projekt látott napvilágot a napokban, magyar és kanadai kooperáció formájában. A két névből született Kery&Nyers formáció első saját száma egy egyedi videoklippel debütált, amit youtube csatornájukon itt érhettek el. Hamarosan többet is megtudhattok arról, hogy kik is ők valójában és hogyan működhet Magyarország és Kanada távolságának áthidalásával egy zenei együttműködés.

Laza kedd este a darálóban- Overkill koncerten jártunk

Két generáció, két kontinens, két tavaly megjelent friss nagylemez és egy zsáner. Hát ki tudna ellenállni egy több, mint négy évtizedes múltra visszatekintő amerikai thrash legenda és egy, a nagy öregek által inspirált, két évtizeddel később startoló őrült spanyol mesterműnek? Sajnos úgy tűnik, hogy viszonylag sokan… Overkill buli a kisebbik Barba Negra színpadon…Hová lesz így a világ dicsősége?  Úgy tűnik, hiába éli - kis túlzással - reneszánszát a thrash metal, valamiért...

Interjú Triesz Lászlóval a Solidity gitárosával, alapítójával.

Gazsó Krisztián dobos és Kemény Zsolt basszeros után most Triesz László gitárossal beszélgetünk, az EP-vel és a zenekarral kapcsolatban Kezdjük nálad is az alapoknál.  Mikor kerültél kapcsolatba a zenével? Mik voltak azok a zenekarok amik olyan hatással voltak rád, hogy Te is úgy döntöttél hangszert ragadsz?   Egészen kis gyerek korom óta körbevett a zene, mindig szólt valami a háttérben, fater magnója állandóan be volt kapcsolva. Eleinte az elektronikus zene vonzott (pl....

Savatage – 12 éve, ezen a napon hunyt el...

Ma kereken 12 éve, hogy Criss Oliva már nem lehet velünk. Erről a szomorú tényről Chris Caffery (Savatage), emlékezett meg a hivatalos oldalán. Most mi is emlékezzünk meg Caffery nagyszerű, zseniális elődjéről, aki egy autóbalesetben halt meg 1993.október 17-én. Criss Oliva 1963. április 3-án született a New Jersey államban található Pompton Plainsben. Három testvére közül ő volt a legfiatalabb, mivel Tony 9 évvel, Jon 3 évvel, Joann pedig 11 évvel...

Maróthy Zoltán – Dalpremier – Aqaba (Journey at Home)

Aqaba (Journey at Home) címmel egy házi videóval kísért új instrumentális dalt tett közzé Maróthy Zoltán (ex-Ossian, ex-Fahrenheit, ex-KISS Forever Band). Zoli 1998 óta a Kőbányai Zenei Stúdióban tanít gitárt és zenekari gyakorlatot. „Ezek a nehéz idők ismét ráébresztettek arra, hogy milyen fontos szerepet játszik az életemben a zene, ezen belül a gitározás szeretete. Örömmel osztom meg veletek legújabb instrumentális dalomat. Ha tetszik, oszd meg másokkal is. Köszönöm, hogy segítetek abban, hogy...

Ossian: Megjelent Az Igazi Szabadság!

Április 21-én megjelent az Ossian zenekar 22. stúdióalbuma, “Az Igazi Szabadság” címmel, amely már az előrendelések alapján rekord idő alatt, a megjelenés előtt közel egy hónappal elérte az aranylemez státuszt! A megjelenés napján a zenekar a Liquid Rock-ban dedikálta a lemezt, ahol már a kezdés előtt kígyózó sorokban álltak a leglelkesebb Ossian fanok, végül több órás közönségtalálkozó helyszínévé vált. A vidám hangulatú eseményen az idősebb, ős rajongók mellett az egészen fiatalok, pici...

Közös koncertet ad Székesfehérváron a Tiansen, a Pennhurst és...

Három kiváló hazai zenekar közösen veszi birtokába a székesfehérvári Nyolcas Műhely deszkáit szeptember 29-én pénteken. Érkezik a nyáron zseniális második lemezét megjelentetett Mirror, az augusztusban a szlovéniai MetalDays fesztiválon robbantó Pennhurst, és az idei Wacken Battle Hungary győztes, ezáltal a világ legnagyobb metál fesztiválját is megjárt Tiansen, akik szint idén jelentkeztek legújabb lemezükkel. Mirror: Az együttes 2016 nyarán alakult. A tagok által “mérgesgyerekek”-ként aposztrofált stílusra a metálos riffek, a punkos tempó...

Megjelent a Your Last Steps Lánc című albuma

Megjelent a nagykanizsai Your Last Steps Lánc című lemeze. A korábban már elérhetővé vált négy, videóval megtámogatott dal után most a teljes lemez meghallgatható minden online zenei platformon. Az album mixelése és maszterelése a gyulai No Silence stúdióban zajlott Simon István munkájában. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával. Az album Artwork : The Vector Mouse A zenekar hamarosan több helyen is bemutatja majd az új lemez dalait. Február 25-én Székesfehérváron a Nyolcas Műhelyben Március 10-én...
stardust 20160214

Stardust – A világhírű Michael Wagener végezte a budapesti...

A budapesti székhelyű, AOR stílusú Stardust zenekart 2014-ben alapította Horváth Ákos énekes és Kiss Tibor dobos. Hozzájuk csatlakozott Papp Zoltán basszusgitáros az Avatarból ismert Gellér Tommy gitáros, valamint Nagy György (Age of Nemesis) billentyűs. A zenekar 2015 tavaszán oroszlánrészt vállalt a fővárosban tartott, a 80-as évek dallamos rockzenéjét bemutató koncerten, ahol számos énekessel és zenésszel kiegészülve emlékeztek meg a korszak nagy slágereiről. A tervek szerint többnyire külföldre dolgozó csapat...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...