Bokassa – Klippremier – Charmed & Extremely Treacherous
2019-ben a Metallica társaságában turnézott a norvég stoner rocker BOKASSA, és még Slash is színpadra állt a zenekar “Who the fuck is Bokassa?” feliratú pólójában, idén novemberben pedig önálló turné keretében járják végig Európát. A “Riffs, Hooks, Breakdowns and Freedom” turné hazánkat november 27-én, a Dürer Kertben éri el, ahol az idén megjelent Crimson Riders című új lemezét mutatja be a zenekar. A turnéhoz csatlakozott az angol PUPPY, akik idén adták ki első, The...
Zivatar – Megjelent a harmadik album, hallgasd végig!
Demons From The Deep címmel jelent meg a gyöngyösi industrial death/doom metal zenekar, a Zivatar harmadik albuma. A Petheő Attila (Doomsday, The Penta Concordia, De Facto, Tesstimony, Green Men) által létrehozott és 2012 óta létező egyszemélyes, egyfajta alvó zenei projektként működő formációja 2017-ben avanzsált teljes csapattá. Ebben a formációban ez már a második albumuk, ami továbbra is a klasszikus gyász metal (My Dying Bride, Paradise Lost, Anathema, Katatonia) hangulatát...
Kvelertak – Februárban új lemez, márciusban pedig budapesti koncert
A norvég Kvelertak egy új lemez kiadására készül, az első albumuk lesz, amely már az új énekessel, Ivar Nikolaisennel született meg. Az új album Splid címmel lát majd napvilágot február 14-én, és most már a borítót és a dallistát is közzétették.
Jövő tavasszal útra is kelnek majd, a turnéjuk pedig Budapestet is érinti, a koncert március 10-én lesz a Dürer Kertben. Újabb név csatlakozott a norvég black n’ roll KVELERTAK 2020-as európai...
Strong Deformity – Klippremier – Riding A Hurricane
Másfél évvel a Hidden Doors Of Sanctuary című klipes dal után tavaly novemberben Take Your Demons To A Rooftop Bar címmel új dallal jelentkezett a szombathelyi Strong Deformity. Ezt december végén követte az Idol In The Mirror című szintén friss költemény, ebből pedig kikövetkeztettük, hogy itt bizony új Stong Deformity lemez van készülőben. Ezt már a srácok sem tagadják, a lemez jövő tavasszal vagy jövő nyáron érkezhet, a Riding...
Children Of Bodom – Alexi Laiho gitáros/énekes jogilag nem...
Hexed címmel március 8-án jelent meg a tizedik Children Of Bodom stúdióalbum, a 2015-ös I Worship Chaos lemez folytatása. Ezen a lemezen mutatkozott be Daniel Freyberg gitáros, aki 2016-ban csatlakozott a bandához. Történt ugyanis, hogy a 2015-ös I Worship Chaos album felvétele előtt a zenekar megvált Roope Latvala gitárostól, majd a 2015-ös bulikon Antti Warman gitáros (Janne billentyűs öccse) segítette ki a csapatot, de 2016-tól újra teljessé vált a legénység. A...
Delain – Dalpremier – One Second
Ahogyan arról már korábban hírt adtunk, február 22-én jelent meg a 4 új dalt és 10 koncertfelvételt tartalmazó Hunter’s Moon című DELAIN EP, a holland szimfonikus metal zenekar ősszel pedig útra indul Európában. A The Masters of Destiny Tour budapesti állomása november 24-én lesz a Barba Negra-ban. A Delain énekesnője, Charlotte Wessels a nyáron azt is említette, hogy jövő februárra már biztosan kint lesz a hatodik nagylemezük is. Bár az album pontos megjelenési...
Needless – Klippremier – On A Journey Sublunaris
A Needless, 2004-ben Dánszentmiklóson alakult. Stílusuk tradicionális thrash/death metal, black és doom elemekkel vegyítve. A 2009-ben megjelent “Earthborn” EP-t követő hosszú szünet után 2014-re, az eredeti felállásban újjáéledvén (Bánfalvi László – basszusgitár, Bárány Tamás – gitár, Tóth Marci – gitár, Németh Zoltán – dob, Forczek Ádám – szöveg/ének), “The Dark Spirit of Ages” címmel, 2015 tavaszán egy öt dalból álló kislemezt készítettek, amely ingyenesen elérhető Bandcamp-en. Az EP felvételei a Denevér...
Mötley Crüe – A The Final Tour után is...
2015. december 31-én a Los Angeles-i Staples Centerben 35 év után lezárta karrierjét minden idők egyik legsikeresebb rockbandája, a Mötley Crüe. Búcsúturnéjuk 2014 júliusában kezdődött, amivel az egész világot bejárták és összesen 164 koncertet adtak. A bulit teljes egészében rögzítették egy koncertfelvételhez, az egészestés koncertfilmet Észak-Amerika közel 250 kiemelt mozitermében június 14-én, kedden mutatták be először. Az év második felében pedig DVD és Blu-ray formátumban is megjelent a The...
Sons Of Apollo – Klippremier – Goodbye Divinity
Az Adrenaline Mob és a SOTO néhai basszusgitárosának, a tragikus körülmények között autóbalesetben elhunyt David “Z” Zablidowskynak az emlékére rendezték meg a hollywoodi Whisky A Go Go színpadán az Ultimate Jam Nightot 2017. augusztus 1-jén, ez volt a Sons Of Apollo első hivatalos koncertje. A szupergroupban két ex-Dream Theater-muzsikus, Mike Portnoy dobos és Derek Sherinian billentyűs egyesítette erőit Billy Sheehan basszerrel (Mr. Big, The Winery Dogs), Ron „Bumblefoot” Thal gitárossal (ex-Guns...
Miserium – Új dallal és koncerttel búcsúzik közönségétől a...
Még 2017 márciusában jelent meg a prog metalos Miserium második nagylemeze, az Ascension. Ahogy az az album előzeteséből és a korábbi hírmorzsákból is kiderült, a koncept fő témája ezúttal Szophoklész Aiasz tragédiája, valamint a trójai háború történésein alapul. Akkor nem véletlenül a szakma és a rajongók is nagy jövőt jósoltak a zenekarnak.
Az elmúlt két évben azonban megrekedt a folyamat. Ugyan a 2018-as év végén hosszú idő után újra nekiláttak...


















