Magor – Tavaszi turnéra indulnak stúdiózás előtt, március 7-én...
A modern metalcore és a klasszikus heavy metal elemeit keverő MAGOR idén írja és rögzíti harmadik nagylemezét, mielőtt azonban stúdióba vonulnának, a rajongókkal való találkozás és feltöltődés jegyében egy rövid tavaszi turnéra indulnak. Ennek kiemelt állomása a március 7.-i, Dürer Kertes koncert, ahol az este folyamán extra hosszú programmal és plusz látványelemekkel készül a zenekar, tettestársuk pedig a Dying Wish lesz. Budapesten kívül még Szolnokon, Debrecenben, Dunaszerdahelyen és Esztergomban lesznek láthatók a színpadon.
Magor /...
Devin Townsend Budapesten! “Empath Europe – Volume 1” Turné...
A kanadai Devin Townsend EMPATH című új stúdióalbuma 2019. március 29-én jelenik meg. Az európai lemezbemutató turné novemberben indul és nagy öröm, hogy Magyarországot is érinti majd: Townsend 2019. november 30-án a Barba Negra Music Club színpadán lép fel zenekarával.
"Egy évig tartó intenzív felvétel és keverés után eldöntöttem, hogy mi a következő szint, amit el akarok érni a karrieremben. Fantasztikus élményeim vannak mind a Devin Townsend Project, mind a...
Palmetta – Klippremier – Édesanyám, a kendőm…
A Palmetta zenekar 2016. november 18-án a megszokottól eltérően egy akusztikus gyermeklemezzel rukkolt elő, mely az Esztendőre vagy kettőre… címet kapta és hatalmas sikert aratva már a megjelenés hetében a MAHASZ Top 40 lista 7. helyén nyitott. Ezzel egy időben bekerült Magyarország és határainkon túli magyar óvodák hálózatába is, kikövezve így az aranylemez felé vezető utat.
Kima Norbert, zenekarvezető:
“Zenekarunk régi vágya volt, hogy a 2013-ban megjelent Örökség címet viselő, nagysikerű...
Black Star Riders – Klippremier – Tonight The Moonlight...
Another State Of Grace címmel szeptember 6-án, azaz holnap jelenik meg a Thin Lizzy utódcsapatnak tekinthető Black Star Riders negyedik albuma, a 2017-es Heavy Fire lemez folytatása. Bár ez a Thin Lizzy utód-dolog mostanra már kicsit sántít, ugyanis a zenekar tagságában ma már csak Scott Gorham gitáros képviseli a régi Thin Lizzyt. A Jay Ruston producerrel (Stone Sour, Anthrax, Uriah Heep) felvett 2019-es lemezen ráadásul két új tag debütál...
The Trousers – Készül a hatodik album, itt az...
Csészivel (Cs. Szabó Zoltán), állandó hangmérnökükkel, korábbi dobosukkal már 2020 nyara óta hatodik nagylemezén dolgozik a budapesti garázs/hard rocker The Trousers. Tudjuk, hogy jó munkához idő kell, ezt igazolja a My Kind Of Business címmel bemutatott új The Trousers nóta. Ami annyira nem is új, hiszen a dal korai változatát az énekes-gitáros Kőváry Zoltán még a bátyjával, Kőváry Péterrel írta a régi közös zenekaruk, a The Ragdoll számára, amit...
Bródy János – Klippremier – Tudod, én ott voltam
Amikor Bródy János 1964-ben belépett az Illés zenekarba, még senki se gondolta, hogy ez volt az első lépés a magyar nyelvű rockzene hosszú történetében, és 50 év után már legendákat fognak mesélni a kezdetekről.
Bródy legújabb klipjében a rá jellemző iróniával figyelmeztet minket arra, hogy a dolgok nem mindig úgy történtek, ahogy később a nagy mesélők idézik fel a kalandos éveket, és azt állítja, hogy ő tudja, hogy úgy volt,...
A Jelusick lesz a Judas Priest előzenekara
A nemzetközileg is elismert horvát hard rock/metal zenekar, a Jelusick melegít be a Judas Priest budapesti koncertje előtt, így érdemes lesz időben érkezni szeptember 1-jén a Budapest Arénába.
A Jelusick frontembere a kivételes hangú énekes és multiinstrumentalista Dino Jelusić, akinek neve több világszerte ismert produkcióból is ismerős lehet a rockrajongóknak: dolgozott a Trans-Siberian Orchestrával és a Whitesnake-kel, emellett a Whom Gods Destroy és a Dirty Shirley tagjaként is bizonyított. Saját...
Az év egyik legizgibb filmjébe került bele a Linkin...
Felrobbantotta a Youtube-ot a Linkin Park rappere és dalszerzője, Mike Shinoda, aki a zenekar frontemberének, Chester Benningtonnak halála óta szólóprojektjén munkálkodik. Rengetegen nézték meg a megjelenés után néhány órával új klipjét, de ez nem csoda, hiszen egy elképesztően energikus, sokszor hallgatható szerzeményről van szó.
Mike bemutatkozó szólóalbuma, a “Post Traumatic” 2018 nyarán jelent meg, majd az előadó turnéra indult, és hatalmas koncerttermeket töltött meg érzelmes és őszinte műsorával.
A turné után...
Ossian: új dallal és jubileumi koncertsorozattal ünneplik Paksi Endre...
“Hatvanszor” című új dalukhoz készített szöveges videóval jelentkezett az Ossian. A zenekar a beszédes című új szerzeményt a tripla jubileumi év alkalmából hozta ki, Paksi Endre ugyanis idén ünnepli 60. születésnapját, valamint 30 éves a zenekar legelső albuma, az Acélszív, Rubcsics Richárd gitáros csatlakozásával pedig 20 éve indult újra a zenekar.
Ossian - Hatvanszor (Hivatalos szöveges video)
Paksi Endre üzenete a rajongóknak:
„Ez a dal a hármas jubileum kapcsán egy apró ajándék minden...
Lords Of Black – Ronnie Romero énekes kiszállt a...
Ronnie Romero neve az utóbbi három évben elsősorban a Ritchie Blackmore által újjáalakított Rainbow kapcsán lett ismert. Persze spanyol vizeken is jól evickélt, hiszen az énekes progresszív metal csapata, a Lords Of Black 2018. május 11-én Icons Of The New Days címmel dobta piacra harmadik nagylemezét. Akárcsak a két korábbi album, ez a Lords Of Black lemez is a Masterplan, ex-Helloween gitáros Roland Grapow segítségével készült, a társproducer pedig...


















