dream-theater 20151112

Dream Theater – Jövő év elején érkezik az új...

The Astonishing címmel valamikor 2016 elején jelenik meg a Dream Theater új nagylemeze. A 2013-as Dream Theater című album folytatásán már január óta folyik a munka a New York állambeli Glen Cove-ban. Február 18-án startol a zenekar jövő évi európai turnéja Londonban, amelyen minden este eljátsszák majd az akkorra megjelenő új lemezt. A turnénak egyelőre csak hét nyugat-európai állomását hirdették meg, a továbbiak hamarosan érkeznek. A zenekar idei budapesti...
orphanedland flyer 20130922

Orphaned Land – Ismét Budapesten a vallások feletti metal...

Az izraeli Orphaned Land saját rajongói körében már megteremtette a békét a Közel-Keleten: zsidó, arab és keresztény hatások összeolvasztásával, otthonuk problémáinak nyílt és bátor megközelítésével egyszerre aratnak sikereket a különböző világvallások képviselői között, és szerte Európában. Legújabb, All Is One című lemezük az említett három civilizáció közös gyökereire hívja fel a figyelmet – budapesti koncertjükre október 4-én kerül sor a Club a 202-ben. A kereszt, a Dávid-csillag és az iszlám...
mobilmania 20141024

Mobilmánia – Újabb szöveges videó készült

Október 27-én jelent meg az új felállású Mobilmánia legfrissebb, egyben harmadik stúdióalbuma a Fénypokol. 2008-ban a P. Mobil tagokból alakult, mára sikeres, népszerű zenekarrá vált Mobilmánia alapos vérfrissítésen esett át az elmúlt hónapokban. A Fonogram-díjas hard rock bandába két új gitáros, Kispál Balázs és Csintalan Márk, valamint egy mágikus hangú frontember, Molnár „Stula” Péter érkezett, akik remekül egészíti ki régi tagokat, a magyar rockzene élő legendáit, Donászy Tibort, Kékesi Lászlót és Zeffer...
nightwish-cover 20150116

Itt a második dal a két hét múlva érkező...

Március 27-én jelenik meg a Nightwish Legújabb nagylemeze Endless Forms Most Beautiful címmel. Pár hete már az Élan című dalt bemutattuk nektek, most pedig hivatalosan is megjelent a következő hírnök a lemezről, Shudder Before The Beautiful címmel. A 11 dalt tartalmazó lemezen Jukka dobos betegsége miatt Kai Hahto (Wintersun) játszik, így a banda nemrégen közzé tett hivatalos fotóján is ő látható. Ez lesz a Nightwish első albuma Floor Jansen...
stream_of_passion_20110702

Stream Of Passion – megjelent az új album

Június 27-én látott napvilágot a holland/mexikói gothic- progressive metal csapat, a Stream Of Passion harmadik nagylemeze. A Darker Days címmel megjelenő korongot a Napalm Records dobta piacra. Mivel a banda énekesnője Marcela Bovio mexikói származású, ezért a korong érdekessége, hogy három dalban váltakozik az angol-spanyol dalszöveg, míg az egyik csodaszép ballada egészében spanyolul lett felénekelve. Íme az albumon található dalok sorrendje: 01. Lost  02. Reborn ...
maszkura-es-a-tucsokraj 20140529

Maszkura és a Tücsökraj – Klippremier – Sok a...

Párkapcsolati játszmákról szól a Maszkura és a Tücsökraj legújabb dala, amelyhez a zenekar a Rubik-kocka főszereplésével forgatott videóklipet. A Sok a lépés című vidám, játékos hangulatú dal ősbemutatója élőben június 7-én az óbudai Kobuci Kertben lesz, ahol a banda ingyenes koncertet ad. Sok a lépés címmel vadonatúj dallal és videóklippel jelentkezik a Maszkura és a Tücsökraj. A sajátos humoráról és szellemes dalszövegeiről ismert zenekart ezúttal is az...
sick of it all flyer 20160306

Sick Of It All – Március 10-én a Dürer...

A Sick Of It All aránylag gyakran koncertezik Magyarországon de minden bulija súlyos atomcsapás. Az idén harmincéves együttes a New York-i hardcore egyik legkomolyabb reprezentánsa, a műfaj összes alapvető jegyével. Légkalapácsszerű megszólalás, észvesztően gyors számok, Lou Koller jellegzetes, védjegyszerű éneklése-szövegelése, punk és metál kavarog a Sick Of It All zseniálisan energikus zenéjében. Március 10-én ismét Budapesten játszik majd a New York-i hardcore-színtér egyik legnagyobb legendája. A Sick Of It All a  nemrég a Nuclear Blasthoz...
lacuna coil cover 20160424

Lacuna Coil – Dalpremier – Delirium

Tavaly decemberben stúdióba vonult a Cristina Scabbia énekesnő vezette olasz Lacuna Coil, a Delirium címre keresztelt új album pedig május 27-én jelenik meg. A lemez producere a banda basszusgitárosa és fő dalszerzője, Marco "Maki" Coti-Zelati lesz, míg a hangmérnöki teendőket Marco Barusso és Dario Valentini látják el. A Lacuna Coil előző lemezeihez képest annyi változás lesz, hogy a banda ezúttal egy gitárossal rögzíti az albumot. Cristiano 'CriZ' Mozzati dobos és Cristiano 'Pizza'...
symphony-x 20141214

Symphony X – Lassan elkészül az új album

A New Jersey-i Symphony X nagyjából befejezte az új album munkálatait, a megjelenés pedig 2015 első felében várható. A hírek szerint a dobok, az ének-, a ritmusgitár- és a basszusgitár-témák felvételei hivatalosan is véget értek. Az elkövetkezendő hetekben a billentyűk, a szólógitár-témák és a háttér-vokálok kerülnek fókuszba. A csapat gitárosa, Michael Romeo így nyilatkozott a munka menetéről: "A tervek szerint Karácsonyig mindent felveszünk, nagyon rajta vagyunk az...
fireborn 20140427

Fireborn – Új svéd death metal horda Entombed tagokkal

Fireborn névre hallgat az az új svéd death metal csapat, amelyben L.G. Petrov énekes és Victor Brandt gitáros, a mai Entombed két alapembere egyesítette erőit Alex Friberggel, a Necrophobic basszusgitárosával és Fredrik Folkare gitárossal, akit szintén a Necrophobicból, illetve az Unleashedből lehet ismerni. A zenekar dobosának személyét egyelőre nem jelentették be, de ez sem várat már magára sokáig, a Shadow Realms és a Lucifer Has Spoken című dalok demóverziói...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...