Pannónia Fesztivál – interjú Marthy Barnával
A Pannónia Fesztivál második, vagyis inkább már harmadik napján, pénteken éjfél után 30 perccel kezdett el játszani a Malátabár színpadán a Firkin. A koncert után türelmesen kivártuk a dedikálást, és autogramm-osztogatást, majd pedig a zenekar öltözőjében kérdőre vontuk Marthy Barna énekest, hogy ők hogy érezték magukat a fesztiválon. RockÖzön.com: Szia, Barna! Hogy tetszett a mai buli? Hogy éreztétek magatokat, milyen volt a közönség? Barna: Eleve nagyon jó volt, hogy...
Hammerfall interjú – 2010.05.22. – METALFEST
A MetalFest második napjának fő bandájaként lépett színpadra a svéd Hammerfall zenekar. A koncert előtt a Hammerfall frontembere, Joacim Cans adott adott interjút a Rockozon.com számára. Nagyon örülök, hogy lehetőségem nyílt veletek interjút készíteni. Ti vagytok a fesztivál/fesztiválsorozat egyik fő fellépője, milyen érzés végigcsinálni egy ilyen turnét? Tudom, hogy részt vettetek már sok turnén, és nagyon kimerítő lehet, de érdekelne, hogy élitek meg ezeket. Igazából ez (a fellépés, illetve a...
My Dying Bride – dobost kölcsönöztek a nyári koncertekre
Az angol doom metal banda, a My Dying Bride a következő hírt tette közzé: "Még januárban, görögországbeli koncertjeink után Dan (Mullins, dobos) sikeresen összeszedett egy térdsérülést, melynek következtében egy időre fel kell hagynia a dobolással. Bár úgy tűnik, a kényszerű szünet lassan a végéhez ér, még mindig kell némi idő a teljes felépüléséhez, így nem lesz képes idén nyáron a mennydörgés trónján képviselni a zenekart. Ugyan elképzelhető, hogy a...
Pannónia Fesztivál – interjú Schrott Péterrel
A Pannónia Fesztivál második napján, este nyolc óra harminckor szállt fel fészkéről a Tűzmadár, hogy egy fergeteges koncerttel örvendeztessék meg a nagyérdeműt. Schrott Péter, a banda énekese a buli után válaszolt néhány kérdésünkre, melyet a Metálsátor mögötti parkolóban sikerült feltennünk neki. Schroti: Ja, hogy ez interviev? *Igen, így ejtette ki!* RockÖzön.com: Olyasmi. Pár percre ellopnánk, ha nincs ellene kifogásod. - Már miért...
Severe Torture – letölthető nóta a közelgő új albumról
A holland death metalos Severe Torture idén június végén jelenteti meg ötödik teljes albumát, a Season of Mist gondozásában, "Slaughtered" címmel. Az anyag, melyet az amszterdami Split Second Sound Stúdióban rögzítettek, Jochem Jacobs produceri közreműködésével, Európában június 28-án, Amerikában 29-én lát napvilágot. A "Slaughtered" borítóját itt a cikk mellett meg lehet lesni - ezzel kapcsolatban így nyilatkozott Marvin Vriesde gitáros: "Lázban égünk az új album borítója miatt. Teljes mértékben tükrözi a...
Vince Neil – egy hét múlva jön az új...
Vince Neil új szólóalbuma, a "Tattoos & Tequila" Európában jövő pénteken, azaz június 4-én lát napvilágot a Frontieres Records, míg Amerikában június 22-én, az Eleven Seven Music gondozásában. A felvételek 2009 telén készültek Dana Strum basszusgitáros, Jeff Blando gitáros (Slaughter), valamint Zoltan Chaney dobos közreműködésével. Az albumon két vadonat új nóta lesz hallható, a címadó "Tattos and Tequila" és az "Another Bad Day", melyek producere az a Marti...
KISS koncert Budapesten – eljött a nap
Aki rendelkezik jeggyel, az bizonyára nem felejti el, hogy május 28-án van a napja, amikor a legendás KISS zenekar Budapestre látogat a Sonic Boom Over Europe: From The Beginning To The Boom nevet viselő turnéjával, miután végig járták Észak-Amerikát. A KISS tavaly, 11 év után először, új albummal jelentkezett Sonic Boom címmel. A koncerten természetesen elsősorban az új lemez anyagát mutatja be a KISS, de állítólag az amerikaihoz...
Pannónia Fesztivál – interjú Csövessel, az Alcohol énekesével
A Pannnónia Fesztivál második napján, 15:30-kor kezdődött az Alcohol együttes koncertje a Metálsátorban. A koncertről bővebben a beszámolóban olvashattok, ellenben a koncert után sikerült elkapnunk Csövest, az Alcohol frontember / basszgitáros / énekesét, hogy meséljen nekünk kicsit a PaFe-s élményeiről: RockÖzön.com: *Pank lepöcköl egy szép méretes fekete pókot Csöves válláról* Hölgyeim és uraim, itt állunk a PaFe Metálsátra mögött Csövessel, az Alcohol énekesével, és egy pókkal. Csöves: Rühellem a...
MetalFest – személyes új kedvenc: Nightmare
Hogy miért is vártam annyira a szombat kora délutáni fellépőt, a Nightmare-t, meg nem tudnám magyarázni. Annyit hallottam róluk, hogy franciák és nagyjából az Astral Doors helyett ugranak be, vagy legalábbis helyettük játszanak szombat délután 2-kor a Nagyszínpadon. Mindenesetre a pénteki zenedömpinget követően, egy kellemes kávé vételezése után már 1 óra felé izgatottan vártam a szombatra rendeltetett penzumot. Nyitásként a Vale Of Tears szolgáltatta a jó ebédhez szóló...
Cool Head Klan – Pofa Befogva – lemezbemutató és...
Május 12-én láttuk vendégül Molics Zsoltot, a Cool Head Klan zenekar frontemberét a Rocközön stúdiójában, ahol meghallgattuk, az elkészült új CHK nagylemezt teljes egészében. Az interjú, és a lemezbemutató, meghallgatható az interjúk menüpontban. A Cool Head Klan nagylemeze a Poba Befogva címet viseli, és július elsejétől megvásárolható, a 2008-as Szép Hazám Útjain című anyaggal egybe csomagolva mindösszesen 1000 forintos áron. Emellett a CHK oldaláról is letölthető lesz a lemez.


















