December 20-án érkezik a Nightwish a Sportarénába
Javában zajlik már a Nightwish európai turnéja: a nyugat-európai fellépések után december 20-án érkezik a Papp László Budapest Sportarénába a finn zenekar. A turnéra időzítve a Nightwish kiadta a két éve megjelent Human. :II: Nature. lemez digipak turnéváltozatát, ami két CD- és egy Blu-ray lemezből áll. A stúdióalbum mellett a kiadvány egy különleges, interaktív koncertfelvételt is tartalmaz, amit egy Islanders Arms nevű, a virtuális valóság keretei között felépített helyszínen...
Twister “Az Ördög lánya” lemezbemutató koncert a Club 202-ben
Elkészült a Twister zenekar első nagylemeze, Az Ördög lánya címmel. A lemez napokon belül megjelenik, mégpedig a július-augusztusi HammerWorld magazin mellékleteként. A több ezer új lemeztulajdonos nem csak egy kitűnő albumot tudhat majd magáénak, de rögtön egy belépőjeggyel is gazdagabb lesz, hiszen a lemezborítót felmutatva ingyen lehet részese a Club 202-ben, augusztus 6-án megrendezésre kerülő lemezbemutatónak.Az esemény két vendégzenekara a Steroid és a Flood in the Desert lesz,...
Vektor – Dave DiSanto gitáros/énekes egyedül maradt
Kezdetben úgy volt, hogy márciusban jelenik meg az amerikai prog/sci-fi thrasher Vektor harmadik nagylemeze, de végül a Terminal Redux című album csak május 6-án jött ki. Az új nótákat a banda saját házi stúdiójában (Panther Pro Audio) rögzítette és producelte, Philadelphiában. A végleges keverést Byron Filson végezte, míg a lemezborítót Adam Burke tervezte, "leképezvén egy űrhajót, ami egy Relic Alshain néven ismert, felrobbant csillag felé veszi az irányt". A...
Stratovarius – Klippremier – If The Story Is Over
A finn power metalos Stratovarius tavaly februárban kiadott Nemesis albumának elkészült egy deluxe verziója, melyhez két új dal is született, a Fireborn és a Hunter. Timo Tolkki, Jens Johansson és a csapat többi tagja egy 80 perces dokumentumfilmet jelentet meg Nemesis Days címmel, amely utóbbi koncertkörútjukat mutatja be. A felvételek külön DVD lemezen kapnak majd helyet, ezen kívül öt új videoklippel is megörvendeztetik a rajongókat. Az öt videóklip egyike, az If...
Ozzy Osbourne – 10 év után új lemez, megjelent...
Február 21-én az Epic kiadó gondozásában jelent meg Ozzy Osbourne új albuma, az Ordinary Man. A lemez csaknem tíz teljes évvel követi a sorban a legutóbbi Screamet, amely 2010-ben jött ki. Az új anyag Ozzy és a rapper Post Malone nemrég megjelent közös dala, a Take What You Want hátán formálódott ki, amikor az énekes összehaverkodott Andrew Watt producerrel. Utóbbi gitárosként pár éve Glenn Hughesszal és Jason Bonhammel zenélt...
Strength Of Will – Klippremier – My October
Strength Of Will – Blink Of An Existence címmel 2016. december 15-én jelent meg az ex-Leander Rising és Nevermore gitáros Vörös Attila első szólóalbuma. Attila számos illusztris vendég társaságában készítette az albumot, így a dalokban közreműködik Csihar Attila (Mayhem), Christopher Amott, az Armageddon gitármestere (korábban Arch Enemy is), illetve Veress Márton dobos, aki a Pokolgépben lett ismert, de egy ideje szintén az Armageddonban is játszik. Mellettük a Subscribe/Useme frontember Csongor Bálint, az...
Kowalsky meg a Vega – Best of!
Új felállás, új album! Kowa nem aprózza el a dolgokat... Temérdek hírrel árasztja el a médiát, nemcsak az új koncertdátumokkal, hanem egy olyan újjítással, hogy a Best of albumra az elkészült 10 dal után a rajongók dönthetik el egy igényes 31 tételes listából, hogy melyik dalokat szeretnék, hogy felkerüljenek a korongra. Íme, a választék: 1. Új Templom Épül 2. Forradalom Rt 3. Ennyi csak4. Ki van ez találva5....
Jack – Klippremier
Nem mondható el a kiskunhalasi grind/crust/hadcore vonalas Jack zenekarról, hogy tétlenkedne. Inhumanus címmel idén márciusban az amerikai Give Praise Recordsnál jelent meg a nagylemezük. Az 1996-ban alakult banda most egy Éberkóma/Vigil Coma címre hallgató 6 dalt tartalmazó bakelit kislemezen dolgozik. Ezen szerepel majd a Béklyó/Shackles című dal is, melyhez klipet is készítettek.
Kylfingar – Készül az új album, december 10-én pedig...
A nagyszerűen sikerült Folk-Rock-Maratonos fellépésünk után három további bulin találkozhattok még velünk 2014-ben első nagylemezünk, a Halhatatlanok lemezbemutató körútjának jegyében! November 28-án az Elfsong meghívásának eleget téve ellátogatunk Tatabányára a Roxxy Music klubba, ahol egy hosszabb lélegzetű koncerten nemcsak a nagylemez dalait fogjuk eljátszani, hanem a repertoárba nemrég bekerült feldolgozásokat is (Equilibrium, Skálmöld), sőt egy vadi új saját dal is tervben van, mely egyelőre az Örök Vadászat...
MEGJELENT A ROAD – HEVES MEGYE LORDJAI DVD+CD
Rock&Roll nemes egyszerűséggel - 5év, 4fickó, 3akkord, 2lemez meg még 1smás.A 2009-ben ötödik születésnapját ünneplő, domoszlói ROAD zenekar jubileumi DVD+CD kiadványa. Rajta koncertfelvételek, back stage party-k, interjúk, stúdió, utazás, szállás, ital, nők, balhé, meg ami még rock&roll jeligére belefér. A meghökkentő pillanatok mellett az eddigi összes klip, valamint a 2009-es Bor-Rock Fesztiválos koncertanyag is rákerült a DVD-re, míg a CD-n 3 új stúdiódal, köztük a Motörhead: We are the...

















