Steven Seagal a fiának és feleségének is megmutatja Budapestet!
Steven Seagal júniusban családjával érkezik Budapestre, ahol blues zenekarával a Modern Art Orchestra nevével fémjelzett Hollywood Music Festival keretében koncertezik a Budapest Kongresszusi Központban június 27-én. A Nico, a Törvényre törve, a Lángoló jég, a Száguldó erőd, a Tűz a mélyben, A hazafi, A Professzor, a Könyörtelen csapás vagy a Machete akciósztárja a koncertre elhozza feleségét, Elle-t és ötéves fiát, Kunzang Seagalt is. A színész Mongóliában ismerkedett...
Scorpions – Hivatalossá vált az ingyenes koncert a Hősök...
1989. június 16.-án a Hősök Terén többszázezer ember előtt adták meg a végtisztességet Nagy Imrének és társainak, az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek. Ennek apropója a hirdetések szerint Nagy Imre újratemetésének huszonötödik évfordulója lesz, és állítólag az Omega, illetve a Scorpions is fellép majd rajta. Az állami rendezvényen, mindkét csapat körülbelül egy-egy órát játszik, zárásképpen pedig együtt állnak a színpadra. Az ingyenes koncert apropóját Nagy Imre és társai 1989-es újratemetése, valamint a rendszerváltoztatás...
Zúzda Tehetségkutató 2014 – Újabb részletek
Július 1-én, immáron harmadjára indul el a Zúzda Tehetségkutató! Idén új helyszínen, a belváros szívében található Cinema Rock Cafe-ban tartják a megmérettetés fordulóit! Nyertesünk 2014-ben sem jelentéktelen ajándékokkal, üres ígéretekkel távozik: igazolja ezt az a tény is, miszerint a két korábbi megmérettetés legeredményesebb zenekarai a következő díjakat tudhatták magukénak: anyagi támogatás, profi videoklip és honlap készítése, stúdiófelvétel, koncert- és turnélehetőség! Ezen felül komoly médiatámogatás is jár a hazai rock...
Flames To Burn – Klippremier – Words Of Wisdom
Március 31-én járt stúdiónkban az új generációt erősítő post-hardcore vonalon mozgó győri Flames To Burn zenekar. A banda kicsivel több, mint egy éve működik már, The Prediction címmel pedig a No Silence-ben, Siminél készítették el első EP-jüket. Akkor a Rockpanoráma című műsorunkban már bemutattuk a két felvételt, azonban a banda úgy döntött, hogy hivatalosan csak egy videó klippel együtt teszik elérhetővé. A Words Of Wisdom nótához el is készült a klip. A videó...
Csütörtökön nyit a Budapesti Pálinkafesztivál
Május 22-én megnyitja kapuit a IX. Budapesti Pálinkafesztivál, amelyen többek között az Év Körtepálinkája is bemutatkozik. A négy napos rendezvényen azonban nemcsak a 27 kiállító több mint 400 féle párlatot felsorakoztató kínálata, de a zenei paletta is igencsak változatos lesz. Május 22-25. között a Pálinkafesztivál hozza hangulatba a belvárost. A belépőjegyek mellé két kupicára jogosító kupon is jár, amelyek közül az egyikkel a debütáló Év Körtepálinkáját kóstolhatják...
Witchcraft – Új kazetta kiadványokkal jelentkezett hazánk kultikus black...
Május 17-én három kazetta kiadvánnyal jelentkezett a hazai black metal undergroundban kultikus csapatnak számító, 1996-ban alakult Witchcraft. Az idén 18 éves horda első kaziján egy új anyag, a Fekete és hideg EP, valamint a korábban megjelent, de eddig csak bakeliten beszerezhető 2007-es Mortuus EP nótái hallhatók. A másik két kazettán a banda első, 2006-os Years of Blood valamint második, 2008-as Under the Crust című albumának hanganyaga található, új borítóképpel és három-három...
Tesla – Dalpremier – So Divine…
Hat év szünet után új lemezzel jelentkezik a Jeff Keith énekes vezette sacramentói Tesla. A Simplicity címmel érkező album készítése céljából a Tesla februárban vonult stúdióba, hogy 14 új dalt rögzítsen, melynek producere (a banda tagjai mellett) az a legendás Tom Zutaut volt, aki a zenekar legnagyobb sikereket arató albumai mögött is állt. A másik biztató hír, hogy a lemezanyag keverését Michael Wagener (Skid Row, Ozzy, Dokken, Metallica stb.) végezte. A...
Black Veil Brides – Andy Biersack énekes szólóban
Jelenleg új albumon dolgozik a Black Veil Brides a tinilányok kedvence, Andy Biersack frontember azonban emellett más zenei vizekre is evez. Mivel nagyon szereti a '80-as évek dark/gót zenéit, a Sisters Of Mercytől a Depeche Mode-ig, ráadásul ilyen zenei ötletei is vannak, ezért Andy Black néven egy hobby projektet hozott össze. Andy állítása szerint a projektje jelenleg kilenc dallal rendelkezik, ebből a They Don't Need To Understand című dalhoz klipet...
Shermann Tank – Új banda a Mercyful Fate gitárosától
Miután a Volbeattel végigturnézta a 2012-es évet a Mercyful Fate legendás gitárosa, Hank Shermann, úgy döntött, hogy Shermann Tank néven új bandát alapított. A zenekarról egyelőre csak annyit tudni, hogy Hank mellé az amerikai barátja, Marc Grabowski énekes/basszer sorakozott fel, akivel már a Demonicában is együtt zenélt. Grabowski ott csak basszusozott, viszont a '90-es évek közepén a Corruption nevű thrash csapatban énekelt is a bőgőzés mellett. Ebben az új...
Sing Sing – Június 8-án a Barba Negra Trackben
Ki ne ismerné az Életfogytig rock n' roll vagy éppen a Halál a májra felejthetetlen slágereit? Na ugye. Akkor június 8-án a Trackben ott a Te helyed is! Júniusban ugyanis visszatér tavalyi újra-debütáló helyére, - a Lágymányosi híd budai hídfőjéhez - a Sing Sing zenekar. A 2013 májusa óta ismét rendületlenül klub- és fesztiválkoncertező csapat valaha a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb magyar rock bandája volt, s a legenda most újra él. ...


















