rise-against 20140611

Rise Against – Dalpremier – The Eco-Terrorist In Me

The Black Market címmel az Interscope Records gondozásában július 11-én jelenik meg a  melodikus punk rocker Rise Against hetedik nagylemeze. Az első kislemezdal az I Don't Want To Be Here Anymore, melyhez szöveges videót is készítettek, ezt követi most a The Eco-Terrorist In Me című friss szerzemény: {vimeo}99009568{/vimeo}
godsmack 20140624

Godsmack – Dalpremier – 1000hp

Négy év szünet után augusztus 5-én új stúdiólemezzel jelentkezik az amerikai poszt-grunge metalos Godsmack. A Dave Fortman (Slipknot, Evanescence) producerrel készített 1000hp (One Thousand Horsepower) című album Sully Erna frontember szerint nyersebb és durvább anyag lesz, mint a 2010-es The Oracle volt. A címadó dal már meghallgatható a lemezről:
eye-for-i 20140502

Eye For I – Fesztiválról fesztiválra

Dübörög az Eye For I! A zenekar a tavaly megjelent bemutatkozó nagylemez után, nemrég néhány új dallal is jelentkezett, láthattuk őket a Subscribe vendégeként az A38 hajón és a tehetséges fiatal csapatot idén három nagy fesztiválon is meghallgathatjuk. Július 7-én a Rockmaraton színpadára lépnek majd, július 31-én a Fezen közönségének lesz lehetőségük bemutatkozni, augusztus 22-én pedig Alsóörsön, a Zorall Sörolimpián dübörögnek tovább. Egy új lemez és egy...
novembers-doom 20140610

Novembers Doom – Dalpremier – Just Breathe

Bled White címmel a The End kiadó égisze alatt július 15-én jelenik meg a chicagói doomdeathster Novembers Doom kilencedik stúdióalbuma. A 2011-es Apothic lemezükhöz hasonlóan az új lemez anyagát a Belle City Soundban rögzítették Chris Wisco producerrel (Jungle Rot, Nachtmystium), a keverést pedig maga Dan Swanö (Bloodbath, Edge Of Sanity, Nightingale) végezte. A Heartfelt és a The Memory Room dalok után most már a Just Breathe nóta is meghallgatható: ...
tankard 20140505

Tankard – Klippremier – Fooled By Your Guts

A német Tankard sem ma kezdte a szakmát. A tavaly A Girl Called Cerveza címmel megjelent album már a 15. nagylemeze volt az 1983-ban alakult bandának. A sörmetálos alakulat R.I.B., azaz Rest In Beer címmel június 20-án a Nuclear Blast gondozásában jelentette meg immár a 16. stúdióalbumot. A banda Michael Mainx producerrel (Böhse Onkelz, Der W, D-A-D, Disbelief) január óta stúdiózott  a frankfurti Studio 23-ban és gyúrták a hamisítatlan Tankard-slágereket. A lemez borítóját...
hammerworld-tehetsegkutato-flyer 20140614

Rockmaraton 2014 – Nyilvánosságra került mely csapatok vesznek részt...

Május végén lezárult a jelentkezés a HammerWorld magazin és a Rockmaraton összefogásában megrendezésre kerülő tehetségkutatóra, amely kizárólag metal zenekarok számára lett meghirdetve. Több mint 150 zenekar jelentkezett a tehetségkutatóra, ebből alakult ki a végső sorrend. A szervezők nyilvánosságra hozzák, hogy melyik 30 csapat léphet fel az idei Rockmaratonon. A fődíj pedig egy lemez felvétele, kiadása, széles körű promóciója. A tehetségkutató abszolút nyertes csapatának kiléte a fesztivált követően derül majd ki. Íme...
green-machine 20140623

Green Machine – Saját dalokat tartalmazó EP-vel jelentkezett a...

Az ex-Kyuss, jelenleg Vista Chino énekes John Garcia július végén jelenteti meg első szólóalbumát és szerencsére ennek magyar vonatkozása is lesz. A Napalm Records égisze alatt megjelenő lemezen ugyanis a hazai Kyuss tribute csapat, a Green Machine gitárosa, ifj. Kocsándi Miklós is játszik majd. Miki kiutazott és a kaliforniai Thunder Underground Recording stúdióban segített a dalok feljátszásában, ez pedig olyan jól sikerült, hogy négy dalban is hallható lesz a játéka, valamint a stoner király Garcia...
special providence 20140623

Színpadon az új Special Providence

Új felállásával először koncertezik a Special Providence Budapesten. Mint ismert, tíz év közös munka után kivált Cséry Zoltán billentyűs a zenekarból, akit hazánk egyik legjobb jazz zongoristája, Kaltenecker Zsolt váltott. Az új felállású progresszív jazzmetal együttes július 13-án az A38 hajón mutatja meg új dalokkal frissített repertoárját. - Zsolt érkeztével új időszámítás kezdődött, azonnal új dalokat kezdtünk írni, így az A38 Hajó tetőteraszán látható koncerten fele-fele arányban...
jack 20140316

Jack – Klippremier – Szabadrablás

Nem mondható el a kiskunhalasi grind/crust/hadcore vonalas Jack zenekarról, hogy tétlenkedne. Inhumanus címmel tavaly márciusban az amerikai Give Praise Recordsnál jelent meg a nagylemezük. Az 1996-ban alakult banda ezután Éberkóma/Vigil Coma címre hallgató 6 dalt tartalmazó bakelit kislemezen dolgozott. Már ez is kapható 7"-es vinylen az amerikai Give Praise Records és a francia Crustatombe Records kiadásában. Érdekesség, hogy a limitált kiadás 30 példányban fekete korongon jött ki, ezt követi a rendes kiadás...
the-southern-oracle 20140609

The Southern Oracle – Dalpremier – The Birth Of...

A The Southern Oracle csapatáról legutóbb április végén adtunk hírt, amikor a Nadir, a Stubborn és a Ghostchant zenekarokkal közösen összeálltak egy nemes cél érdekében, amellyel pénzt szeretnének gyűjteni az Államentő Liga részére. A négy zenekar mindegyike egy 20 darabra limitált pólót ad ki (a pólókat Kókai Barnabás, a The Southern Oracle frontembere tervezte), amely profitját teljes egészében az Állatmentő Ligának ajánlja fel. A zenekarok köszönetet mondanak a Real Pimp Merchandise gárdájának, hogy egy hét alatt...

Friss hírek

Ilyen volt a Metallica első napja

Budapest pár napra metalba öltözött.Minden szezonban jut Budapestnek egy-egy olyan esemény, ami mörcsökbe öltözteti a lakosságot. Ellepik az utcákat a hosszú évek porát kitartóan álló...

Az Of Mice & Men lemondta turnéját, de a Vended így is fellép

Az Of Mice & Men lemondta közelgő európai turnéját, így a Dürer Kertbe meghirdetett július 29-i koncertjét is. A zenekar vendége, a Vended azonban...

Magyar underground, hazai hip-hop és a legendás P. Mobil Ilyeneket hoz a június a...

STENK stábja. A szinte „kötelező” VB vetítések mellett a jól bevált Tribute Thursday most a Led Zeppelin és a Mötley Crüe magyarhangjait hozza el,...

10 nap múlva Budapesten a 60 éves Scorpions!

A legendás német rock banda, a Scorpions idén ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját egy hatalmas koncerttel szülővárosukban, Hannoverben, jövőre pedig ismét turnéra indulnak, hogy megünnepeljék...

Alig két hét és előszőr játszik Budapesten az A Perfect Circle!

Az A Perfect Circle zenéje egyszerre drámai és felemelő. A Billy Howerdel és Maynard James Keenan által alapított zenekar 25 éves fennállása alatt négy...