Bár minden idők első heavy metal zenekara, a Black Sabbath végérvényesen visszavonult, 2017 novemberében a banda frontembere, Ozzy Osbourne pedig még idén tavasszal jelentette be, hogy az összes 2019-es turnédátumot kénytelen 2020-ra áttenni, egy januári balesete miatt, amelynek következtében 15 csavar került a gerincébe. A Judas Priesttel közös Európa-turné így 2020. január 31-én startol majd Nottinghamben, és tart egészen március 16-ig. Az énekes szerencsére a betegállomány alatt sem tétlenkedik. Hangja most éppen a rapper Post Malone friss dalában, a Take What You Wantban hallható, amely az amerikai listák nyolcadik helyén áll – Ozzy utoljára 1988-ban jutott fel a kislemezek Top 10-jébe odaát, a Lita Forddal közös Close My Eyes Foreverrel, akkor szintén a nyolcadik helyre. Még ennél is érdekesebb, hogy az együttműködés folyománya egy új Ozzy-lemez lett.

Ozzy így nyilatkozott a The Sun magazinnak:

„Soha nem is hallottam korábban erről a srácról, viszont szerette volna, ha éneklek a dalában, én meg elvállaltam. Ezt meg is csináltam, aztán az egyik dolog hozta a másikat. Elkezdtem dolgozni egy új lemezen Post Malone producerével, Andrew Watt-tal. Csak kilenc dalról van szó, de ez volt a katalizátor ahhoz, hogy odáig jussak, ahol jelenleg tartok. Ha nem készítettem volna el ezt a lemezt, még mindig azon görcsölnék, hogy örökké csak itthon fekszem majd. Baromira hiányzott már a zene, a rajongóim pedig nagyon lojálisak, ők a legjobbak. Amíg nem kezdtem bele a lemez elkészítésébe, azt hittem, meghalok. De így végre felkeltem a seggemről.

Ez az első stúdiómunkám tíz éve, szóval, kicsit el is veszítettem a fonalat. A zene manapság már egyből megy fel a netre, gyorsabban, mint ahogy megírok egy szöveges üzenetet. Minden a letöltésről és a streamingről szól. Egyáltalán mi a faszt jelent ez?! Mi az a Spotify? Először azt hittem, valami bőrprobléma. Maga a lemez négy hét alatt elkészült. Mondtam is Sharonnak, hogy nem érzem úgy, mintha albumot készítettem volna, mert nem az lett a vége, hogy üvöltözünk egymással.”

Ozzy zenekarában a koncerteken továbbra is Zakk Wylde gitáros, Rob „Blasko” Nicholson basszer, Tommy Clufetos dobos és Adam Wakeman billentyűs játszott, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a szóban forgó lemezen kik voltak a stúdióban Ozzy zenésztársai – így például, hogy vajon a legutóbbi turnékra visszatért Zakk Wylde gitározik-e az anyagon –, sem azt, hogy kivel írta az énekes a dalokat. Némi támpontot ugyanakkor jelenthet, hogy a szóban forgó Andrew Watt azonos azzal a fiatal gitárossal, aki pár éve Glenn Hughesszal és Jason Bonhammel zenélt a California Breedben.