Transcendence címmel 2016. szeptember 9-én jelent meg a Devin Townsend Project új albuma, a 2014-es dupla lemez, a Z2 folytatása. Szerencsére 2017. február 13-án az A38 Hajón volt magyar lemezbemutató koncert is, erről ITT írtunk bővebben.  Amilyen tempóban ömleszti magából Devin Townsend a lemezeket, nem lepődünk meg, hogy már megint valamin dolgozik. Bár ezúttal nem ő volt a kezdeményező, hanem az Opeth agya, Mikael Åkerfeldt, aki a Rock Hardnak egy pár szót el is árult az egyelőre még rejtélyes projektről.

“Többekkel is beszéltem már arról részegen, hogy jó lenne együtt zenélni. Például Jeff Loomisszal (Arch Enemy), Brent Hindsszel (Mastodon) és Yngwie Malmsteennel is, bár a svéd gitárhőssel soha életemben nem találkoztam még. Viszont ami ezt illeti: mióta Devin említette nyilvánosan, azóta is beszéltem vele arról, hogy csinálnunk kellene közösen valamit, és úgy tudom, már Devin is beszélt róla nyilvánosan. Mármint nem csak nekünk, kettőnknek, ha összejön – mert lehet, hogy nem fog –, akkor egy teljes zenekarról lenne szó. Beszéltem egy svéd sráccal – imádom a hangját – mondta is, hogy ha én benne vagyok, akkor ő is. Aztán találkoztam a billentyűssel, megkérdeztem, benne volt. Találkoztam a dobossal, ő is benne volt. Beszéltem Devinnel, ő is. A projekt alapötlete – ha megvalósul – az lesz, hogy egy fő énekesekből álló zenekar legyen. A vokálok állnának a középpontban, a hangszerek pedig csak ezek után következnének. Szerintem az ilyesmi hiánycikk mostanában. De nem szeretnénk semmi komolyat, csak felvennénk egy albumot a magunk szórakoztatására. Lenne egy fő énekes, a többiek pedig vokáloznának. Úgy érzem, hiányzik az ilyesmi a mai rockzenéből.”