Az AWS zenekar méltó módon szeretne megemlékezni frontemberükről, a február 5-én leukémiában elhunyt Siklósi Örsről. Íme a hivatalos közlemény:

“Két éve ezen a napon, életünk egyik legmeghatározóbb koncertjét adtuk a Budapest Parkban. Rengeteg emlék köt minket ehhez a színpadhoz, mindig nagyon sokat készültünk, izgultunk, terveztünk, de erre a koncertre különösen sokat…

Nagyon furcsa így két év távlatából ezeket a videókat nézni, látni magunkat és Titeket egy helyen, ráeszmélni, hogy mennyire hiányoztok!

Szeptember elején szeretnénk méltó módon megemlékezni Örsről a Budapest Parkban, egy olyan koncert keretein belül, amiért igazán büszke lenne ránk!

Ennek előkészületeit elkezdtük, és már több, mint 20 zenész barátunk mondott igent a felkérésünkre, hogy közösen tisztelegjünk Örs emléke előtt egy majdnem 30 dalos koncerten. Ezúton is köszönjük nekik, nagyon sokat jelent a támogatásuk!

Terveink szerint még a koncert előtt napvilágot lát egy klip, ami egyike lesz annak a három dalnak, amit már az új lemezre szántunk.

A másik kettő videó szintén még idén el fog készülni, ezeknek is elkezdtük a tervezését.

Végül, de nem utolsó sorban, szeretnénk megköszönni, hogy továbbra is mellettünk álltok ezekben a nehéz időkben, valamint a sok bátorító és támogató üzenetet!”

Siklósi Örs 2006 nyarán alapította középiskolai barátaival az AWS zenekart, amely akkor tett szert igazán széleskörű, országos ismertségre, amikor 2018-ban a „Viszlát nyár” című szerzeményükkel megnyerték A Dal című dalversenyt, így ők képviselhették Magyarországot a Lisszabonban rendezett Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol a 21. helyen végeztek. Ezt követően a banda népszerűsége az egekbe szökött, a legmenőbb hazai klubokban, koncerthelyszíneken és fesztiválokon láthatta a őket a közönség.  Az énekes munkáját, aki távozásával pótolhatatlan űrt hagyott maga után, Posztumusz Junior Artisjus-díjjal ismerte el május elején az Artisjus.