Bízunk benne, hogy lassan újra járhatunk koncertekre. A kormány legújabb rendelete szerint újra lehet zenés rendezvényeket tartani, így a hazai bandák is elkezdtek mozgolódni. Bár még nem teljesen világos, milyen keretek közt és milyen feltételekkel lehet koncerteket rendezni, a Tankcsapda bejelentette új turnéját. Lukácséknak van mit bepótolni, ugyanis a zenekar tavaly volt 30 éves, aminek apropójából egy három koncertből álló életmű-összefoglalót terveztek a Budapest Parkba. A ’Legyen mindig péntek’ sorozatot a korlátozások miatt idénre halasztották. Mivel a pandémiából kilábalás tovább tart, mint azt tavaly gondolták, a három évtizedet három este felölelő program első része, az ’Első évtized’ újabb időpontot kapott, az 1989-től 1999-ig megjelent dalokból álló műsort 2021. június 25-én mutatja be a zenekar a Budapest Parkban.

De nem ez lesz a banda visszatérő koncertje, mivel a Liliput Hollywood Turné 2021 névre keresztelt körút június 18-án Jászberényben startol.