Stula Rock – Szeptember 19-én a Barba Negra Trackben...

Szeptember 19-én a Barba Negra Trackben zenél a Stula Rock! Két és fél évvel a bemutatkozó koncert, és másfél évvel a debütáló lemez megjelenése után a Stula Rock Budapest legnépszerűbb szabadtéri klubjának színpadára lép. Népszerűségét is bizonyítandó, hogy az első hivatalos klip, a Ha látnád magad, már túl van a 150 ezres megtekintésen a zenekar Youtube csatornáján. A második album is már a kanyarban is, így biztos, hogy a koncertig...

Ghost – Májusban visszatérnek a Budapest Aréna színpadára

Már nem kell sokat várni, és a Budapest Aréna monumentális színpadán lép fel egy még monumentálisabb látvánnyal, az utóbbi évek egyik legmegosztóbb, de egyben legfelkapottabb zenekara a Grammy-díjas svéd Ghost. Papa Emeritus és zenekara, május 18-án érkezik Budapestre, hogy egy soha nem látott látvánnyal egybekötött nagykoncertet adjon. Tobias Forge és zenekara tavasszal európai arénaturnéra indul Imperatour fedőnéven, amelynek ismét lesz magyar állomása, méghozzá újból a Papp László Sportarénában. A...

Aerosmith – Újabb csúszás a budapesti koncerttel kapcsolatban: már...

Nyomon követve a jelenlegi példa nélküli és változó helyzetet, és mivel az Aerosmith-rajongók egészsége, valamint biztonsága az elsőszámú prioritás, sajnos egyértelművé vált, hogy az Aerosmith európai turnéját nem lehet megtartani 2021 nyarán. Ezért a zenekar 2021. július 12-re tervezett budapesti fellépése is későbbi időpontban, 2022. július 10-én kerül megrendezésre a Puskás Arénában. Kérjük, továbbra is tartsák meg a jegyüket, azok automatikusan érvényesek lesznek az új dátumra. Köszönjük türelmüket és...

Új időpontban a Loudness koncertje – Dürer, 2021....

Japán heavy metal hősei nem tesznek le róla, hogy bemutatkozzanak Budapesten: a Loudness koncert új dátuma 2021. április 20., helyszíne továbbra is a Dürer Kert, és a turnévendégek is változatlanok, vagyis a Thola és a Grey Attack. A korábban megváltott jegyek érvényesek. Eredetileg április 21-én adta volna első magyar koncertjét a japán heavy metal egyik igazi legendája, az 1981-ben alakult Loudness, a világjárvány miatt azonban az egész Európa-turnéjukat 2021 tavaszára halasztották. Jó...

Új dal is lesz az AWS nyárzáró Barba Negra...

Viszlát nyár! –hangzik el a zenekar legismertebb dalában, mellyel megjárták a nemzetközi Eurovíziós Dalfesztivált is. Most azonban együtt lehet üvölteni a refrént augusztus 30-án a Barba Negra Track-ben, hogy közösen búcsúztassuk az idei nyarat. „Amellett, hogy a szezonban folyamatosan koncertezünk, még most stúdióba vonulunk, hiszen erre a nagy koncertre készülünk egy vadonatúj dallal, amit ott hallhat először a nagyérdemű.” – mesélte Siklósi Örs, a zenekar frontembere. Az esemény vendég előadója a...

The Toy Dolls – A 40 éves brit punklegenda...

A The Toy Dolls számtalan feloszlás és visszatérés után még mindig hozza azt a vidáman polgárpukkasztó kavalkádot, ami miatt a koncertjeik is feledhetetlennek ígérkeznek! Az 1979-ben alakított brit punk rockerek 2018-ban a Rockmaratonon, tavaly pedig a Lesz Feszten tették tiszteletüket, szeptemberben azonban visszatérnek hozzánk, ezúttal Budapestre. A 40 éves jubileumi turnét folytatják 2020-ban is Olgáék, akik múlt ősszel egy Episode XIII című új albumot is kiadtak. A koncert a...

Ingyenes Halloweeni cover show a Pink Pill banddel

Idén nem csak egyetlen éjszakán át tart a Halloween: gyere el november 2-án a Glob Royalba, és bulizz a Pink Pill banddel és barátaikkal! Ha idén te is szívesen meghosszabbítanád a Halloweent, akkor november 2-án a Glob Royalban a helyed – gyere el, és bulizz egy fergetegeset a barátaiddal. Jelmezben vagy anélkül, a választás a tietek! A zenei kínálatra nem lesz panasz: Pink legszókimondóbb és legbulizósabb dalaival jön a Pink Pill...

Sons Of Apollo koncert 2021-ben – Barba Negra, 2021....

Újabb halasztott koncert kap új dátumot: a Sons Of Apollo MMXX albumhoz kapcsolódó világkörüli turnéja jövő tavaszra kerül át, így Budapesten 2021. május 26-án játszik majd a progresszív supergroup a Barba Negra Music Club színpadán. Az eredetileg idén márciusra tervezett koncert belépőjegyei változatlanul érvényesek az új időpontra is. A Sons of Apollo 2017-es megalakulása óta kétségkívül színesíti a zenei szférát. A zenekar első lemeze, a Psychotic Symphony az év egyik...

Mészárlás várható Budapesten-Jön a Dying Fetus

December 12-én Budapestre érkezik a death metál legenda Dying Fetus, hogy az év egyik legkeményebb buliját adja a Barba Negra közönségének. Ráadásul nem egyedül jönnek, hiszen hasonlóan "lágy dallamokat " felvonultaó zenekarok csatlakoznak John Gallagher csapatához. Jön a Chelsea Grin, a Despised Icon és a Vitriol is a Concerto Music szervezésében. A CONCERTO Music bemutatja: DYING FETUSCHELSEA GRIN, DESPISED ICON, VITRIOL 2024. december 12. 18h, Barba Negra A nyilvános jegyértékesítés július 11-én 11h-kor...

Marillion – Először játszik Budapesten a prog legenda, vendég...

Április 14-én turnéra indul a nagyszerű prog-rock együttes, a brit Marillion, a Somewhere Else Tour 2007 keretében. Az első állomásuk Gibraltar lesz, az utolsó pedig Finnország. Az új Somewhere Else cd áprilisban jelenik meg, összesen 41 városban lép fel az együttes, köztük először Budapesten is. Hollandiában mind a három koncertjükre az összes jegy elkelt. Úgy néz ki, hogy a brit koncertek is "Sold Out-ok" lesznek. A majd' 30 éve...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...