Pink – Negyedjére jár nálunk!
A Grammy díjas, többszörös platinalemezes énekesnő, Pink 2009. március 24-én Budapestre érkezik, hogy Funhouse című turnéja keretén belül elbűvölje a magyar közönséget. Az október 28-án megjelenő ötödik stúdióalbum első kislemezdalát Max Martinnal írta közösen az énekesnő, akivel olyan slágereket készítettek már, mint a Who Knew vagy a U+ Ur Hand.
A Funhouse turné dátumainak és helyszíneinek bejelentése egybeesik P!nk 5. stúdióalbumának megjelenésével. Az előző, I’m Not Dead című albumból 1,2 millió...
Ossian – 20 évvel ezelőtt játszottak először Debrecenben
1987. augusztus 21-én a Helloween vendégeként lépett fel története során először Debrecenben az Ossian. Közel 20 éve tehát a Salakmotorpályán dübörgött az Acélszív, 2007. március 10-én azonban a Lovardában csendülnek majd fel az Ossian klasszikusok. A 20 éves jubileumi koncerten a nagykátai Krízis és a fegyverneki Zuhatag lesz majd Paksi Endréék vendége.
Belépõ: elõvételben:
1600 FT, helyszínen: 1900 FT. Jegyek kaphatók: ROCK-NESS, LOVARDA,
MEZON, PONT IRODA.
Kezdés: 19 óra.
Legelső albumát és egyik legendás korszakát idézi meg az...
Az ország egyik legnagyobb rockzenekara az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát! Az este számos különlegessége mellette, a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz, mivel a zenekar, a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd.
2020-ban éppen 40 éve lesz, hogy az együttes debütáló nagylemeze az EDDA Művek 1. megjelent, s amely országos elismertségbe repítette a bandát. Mai napig, ez a csapat...
Vasmacska – A magyar női zenészek színe-java egy színpadon
Ha már nemzetközi Nőnap, akkor mindenképp ma hozzuk le azt a hírt, mely szerint a Vasmacska zenekar szervezésében március 18-án egy színpadon láthatjátok majd a magyar zenész csajok színe-javát a ShowBarlangban. Hasonló szervezést produkáltak már a „fém cicák”, ez még 2014 novemberében a lemezbemutatójuk alkalmából történt, igaz akkor nem volt annyi vendég a színpadon, mint a jövő heti bulin lesz. Legalább 30 amazon lép majd színpadra, a teljesség igénye...
F.O.System – Day Of The Gloom vinyl-bemutató a Barba...
Az F.O. System a magyar dark zene mára már kultikussá vált csapata, mely a Fekete Lyuk és az underground zenei élet meghatározó zenekara volt. “Szövegeivel, dallamvilágával és egyetlen megjelent lemezével a ’80-as évek alternatív irányzatainak egyik kiemelkedő képviselőjévé vált, és maradt mind a mai napig” Ugyan hosszú hosszú évek óta nem aktív a csapat de pár évente egyszer összeállnak egy-egy buli erejéig. Miért épp a 2018-as évet hagynák ki Mátyás Attiláék,...
Egyet csont nélkül, egyet csak kapufáról – A Def...
Alighanem senkinek nem kell elmesélni a Mötley Crüe visszatérésének kerettörténetét. Tehát hogy adott egy, a ‘80-as évek óta sikeres és notórius glam metal-banda, amelyik 2015-ben nagy csinnadrattával feloszlatta magát, a tagok még szerződést is aláírtak arról, hogy nincs és nem is lesz tovább, majd pár évvel később - leginkább egy óriásit szóló netflixes életrajzi filmnek köszönhetően - mégiscsak folytatták. Aztán pedig párba álltak a szintén ikonikus, bár itthon sokkal...
Slamo újra színpadon!
Ahogy azt decemberben olvastam egy interjúban, az most bizonyosságot nyert."Slamo", azaz Slamovits István első budapesti koncertjét adja február 24-én, este 8 órás kezdettel az Alcatrazban. Előzenekar a Rocközön találkozóról már ismerős Breakthru csapata! A banda debütje azonban valójában Miskolcon lesz február 19-én, a "Kocsonya Fesztivál" alkalmával. A saját nevével fémjelzett zenekar tagjai:Gajdán Szabolcs – billentyű, Hócza József és Darázs István – vokál (utóbbi ’73-’74 táján tagja volt a Patakit megelőző...
Lemmy: The Movie – dokumentumfilm készült a vén bibircsókosról
Többek közt a Metallica, Alice Cooper, Dave Grohl, Ozzy Osbourne, Slash, Billy Bob Thornton és a profi pankrátor, Triple H is felbukkan Lemmy mellett a legendás Motörhead rock-ikon frontemberéről, Ian "Lemmy" Kilmister-ről készített, várva-várt dokumentumfilmben, melynek világpremierje március 12-én lesz Austin-ban (Texas állam), a South By Southwest Film- és Zenei Fesztiválon (március 12-20.). A filmet a fesztivál teljes időtartama alatt vetítik. Mivel a készítők még mindig keresik a...
Ozzy Osbourne – Végre megérkeztek a kétszer elhalasztott Európa-turné...
Bár minden idők első heavy metal zenekara, a Black Sabbath végérvényesen visszavonult, 2017 novemberében a banda frontembere, Ozzy Osbourne pedig még idén tavasszal jelentette be, hogy az összes 2019-es turnédátumot kénytelen 2020-ra áttenni, egy januári balesete miatt, amelynek következtében 15 csavar került a gerincébe. Kiderült, hogy a teljes gyógyulásához több időre van szüksége, ezért másodízben is elhalasztotta a 2020 elejére átpakolt koncertjeit. A Judas Priesttel közös Európa-turné 2020. január 31-én startolt volna...
Szerelemről szó sem volt – 25 éves a Zanzibar
A kétezres évek tagadhatatlanul fontos szereplői voltak, karakteres nótáik így a mai napig abszolút egyet jelentenek az ezredforduló felszabadult életérzésével. A Zanzibar idén – bármilyen hihetetlen is, negyed századot ünnepel, a jubileumi turnéra pedig egy Akváriumos buli teszi majd fel a koronát, szeptember 28-án.
Kimondani is elég sokkoló, de huszonöt éve történt már, hogy szilveszter éjjel – az akkor még rendőrként dolgozó - Terecskei Rita egy koncertről hazafelé tartó zenészeket...

![A Farkasverem mélyén – első felvonás – Exkluzív interjú a Powerwolf [GER] zenekarral!! powerwolf1](https://www.rockvilag.hu/wp-content/uploads/2010/05/powerwolf1-324x160.jpg)
















