Tavaszi zsongás a Trip hajón – Stula Rock ★...
Tegye fel a kezét, aki már várja a tavaszt! Mi is nagyon várjuk, hiszen március 16-án egy igazán ütős programmal várunk mindenkit a Dunán. A Trip hajó színpadán ugyanis a Stula Rock, a Rocken Dogs és a Chrome RT ad koncertet azoknak, akik szeretik az igényes rockzenét.
Január 31-ig szuperakciósan, mindösszesen 1500 forintért tudsz jegyet vásárolni, itt - a helyszínen ugyanezért már 2500 forintot kell majd fizetned.
A Stula Rock és a...
Winterfylleth – Májusi lemezbemutató a Dürer Kertben
Reckoning Dawn címmel május 8-án jelenik meg a 2007-ben alakult, folkkal átitatott black metalt játszó manchesteri Winterfylleth új albuma, a 2018-as The Hallowing Of Heirdom lemez folytatása. A nevesebb szaklapok által az európai színtér egyik legsikeresebb black metal bandájaként számon tartott zenekar turnéra is indul tavasszal. Budapestre is eljutnak majd, a Dürer Kertben lesz a koncert május 17-én, a turnétárs pedig a norvég blacker Mork lesz, amelynek a negyedik...
Uada – A black metalos amerikai horda tavasszal ismét...
A kanadai Panzerfaust társaságában a black metalos amerikai Uada június 16-án már letaglózta a Dürer Kert közönségét, jövőre újra hódítani akarnak. Az American Black Metal Tour Pt. II: European Alliance elnevezésű turnéra három bandát hoznak magukkal, a svéd Griftet, a doomos, folkos blacket nyomató amerikai Velniast, valamint a dán Solbrudot. A koncert a Dürer Kertben lesz április 22-én.
A Phoenix Music Hungary bemutatja:
American Black Metal Tour Pt. II: European Alliance
UADA...
Comeback Kid – Logisztikai okokból a Supersonic – Blue...
Outsider címmel szeptember 8-án a Nuclear Blast gondozásában jelent meg a kanadai melodikus hardcore társulat Comeback Kid hatodik albuma. Az immár új bőgőssel és dobossal tevékenykedő zenekar a februári Düreres bulijuk után december másodikán újra Budapesten játszik, ráadásul a remek Knocked Loose-t és Európa egyik legjobb új hardcore bandáját, a Budapestet tavaly megjárt brit Higher Powert is magukkal hozzák! Azt azonban ne feledjétek, hogy az eredetileg meghirdetett Akvárium helyett technikai és logisztikai okokból kisebb...
EQUILIBRIUM: “Renegades Tour 2020” – epikus pagan/folk metal januárban...
Renegades címmel érkezik augusztusban a friss EQUILIBRIUM lemez a Nuclear Blast kiadó gondozásában. A német epikus pagan/ folk metal zenekar hatodik lemeze az első, melyen már az új énekes, Skar és az új billentyűs, Skadi Rosehurst is bemutatkozik. Természetesen a kapcsolódó turné sem marad el, 2020 elején Budapestet is érintő körútra indul a csapat a szintén német dark-rock LORD OF THE LOST és a melodic death metalos NAILED TO OBSCURITY társaságában.
EQUILIBRIUM - Prey (OFFICIAL LYRIC...
Concerto Music: Rhapsody, Angra, Nightwish és Within Temptation 2018-ban
Koncertekben gazdag 2018-as évre készül a Concerto Music, mely 1997 óta szervezi nemzetközi rock és metal zenekarok hazai fellépéseit. Bár a program még nem teljes, már most jó egy tucat csapat fellépésére készülhetünk: jövőre érkezik a Nightwish, a Within Temptation, az Accept, az Angra, a Rhapsody, a Therion, a Satyricon, az Orphaned Land, Anneke van Giersbergen és az Insomnium is.
A következő év az Accept január 21-ei koncertjével kezdődik: a...
Először koncertezik Magyarországon a Black Veil Brides – június...
Fekete smink, testfesték, szegecses ruhák – a KISS és a Mötley Crüe inspirálták a kaliforniai bázisú Black Veil Brides csapatát arra, hogy napjainkban megidézzék a ’80-as évek glam metal szcénáját. És nem hiába – több száz milliós Youtube-nézettség, többmillió követő a social media felületeiken és rendre hatalmas sikerű turnék fémjelzik útjukat. A masszív hazai rajongói bázis, azaz a Black Veil Brides Army legnagyobb örömére közel másfél évtizedes fennállása óta...
Három héten belül érkezik a Mr. Big
Pat Torpey 2018-as tragikus halálával már azért lehetett sejteni, hogy a legendás Mr.Big zenekar is hamarosan búcsúzni fog. Amúgy sem volt a csapat az a nagyon aktív zenekar, hiszen Billy Sheehan, Eric Martin és Paul Gilbert is szólóprojektjeikre koncentrált már inkább az elmúlt 10 évben. Az utóbbi 5 évben a háttérbe vonult csapat most bejelentette, hogy Nick D’Virgilio dobossal kiegészülve megkezdik a “The Big Finish Tour” elnevezésű búcsú körútjukat, mely...
Helloween – Ismét csúszik a turné, júniusban jönnek Budapestre
A pandémia miatt immár sokadszorra, teljes európai turnéját átszervezte a Helloween. A döntés okáról a hazai koncertet szervező Livesound tájékoztatta a hazai rajongókat:
„A folytatódó járvány miatt a Helloween és a HammerFall sajnos ismét halasztani kényszerül a ’United Forces’ turnét. Ugyan a helyzet talán javulóban van, de az európai partnerekkel egyeztetve a zenekarok arra jutottak, hogy az egyes országokban még fennálló korlátozások miatt nem lehetséges a turnét egyben megtartani. Jó...
Januárban végre ismét Budapesten a megújult Delain
A sok milliós online hallgatottsággal bíró, több mint 20 éve alapított Delain tavaly robbant be ismét, Dark Waters című új lemezével, és megújult tagsággal. A holland szimfonikus metal zenekar hamarosan Budapesten is fellép: január 27-én játszanak a Barba Negra Blue Stage-en, a svájci Illumishade társaságában.
A 2023-as Delain album fő dalszerzője ezúttal is az alapító billentyűs, Martijn Westerholt. A Dark Waters igazi mérföldkő az együttes pályafutásában, hiszen ez az első...

![A Farkasverem mélyén – első felvonás – Exkluzív interjú a Powerwolf [GER] zenekarral!! powerwolf1](https://www.rockvilag.hu/wp-content/uploads/2010/05/powerwolf1-324x160.jpg)
















