Megérkezett a Képzelt Város új klipje a február 14-én érkező ötödik nagylemezükről. A Stolen Land videója ezúttal a Csendes-óceánig vezet el bennünket. A zenekar lemezbemutató koncertje az albumpremier másnapján, az A38 Hajón lesz.

Az album címét is viselő Samizdat klipje után most a lemez záró dalát mutatja be a zenekar: „Ez a dal már nagyjából két éve megszületett, jó pár koncerten játszottuk is már, mindig hatalmas energiák szabadulnak fel a színpadon. Hozzám most egyértelműen ez a szám áll a legközelebb a lemezről. Amikor összeraktuk nagy változások történtek az életemben. A Stolen Land számomra annak az életszakaszomnak a katartikus lezárása”- meséli Győrffy Máté, a zenekar basszusgitárosa. – „Féltem is kicsit tőle, hogy lemezen hogyan tudjuk majd ezt az érzést visszaadni, hiszen az egész dal alapja az együtt zenélés, ráadásul ezt még Danival, az előző dobosunkkal csináltuk. A tavalyi nyarunk dobos kereséssel telt, akkor én már el is engedtem ezt az egészet. Sokáig egyáltalán nem látszott, hogy olyan lesz a vége, amilyennek lennie kellene, de augusztusban megtaláltuk Tamást és minden elindult a jó irányba, a felvételek is jól sikerültek, Marci pedig elképesztő munkát végzett a keverésnél. Vadászi Zolival az egész lemez vizualitásával kapcsolatban szorosan együtt dolgozunk és nagyon örültem neki, hogy elvállalta ezt a videót is. Itt is, ahogy a Samizdatnál szabad kezet kapott a megvalósításhoz.”

Képzelt Város – Stolen Land:

S míg legutóbb a Samizdat klipjében a Bazilika tetejére jutottunk fel a Képzelt Város zenéjével, ezúttal egy nagyobb utat tehetünk meg: Californiában, autóval és hajóval egészen a Csendes-óceán partjáig látogathatunk el. A klip a valós és az álomvilág közötti vékony határt keresi, hogy létezik-e objektív valóság, és ha igen, hogyan választunk a saját valóságaink közül egyet erre a szerepre. „A valós világból egyre inkább belecsúszunk az álomvilágszerű szubjektívbe, ahová a sirályok vezetnek át. Végül az óceán hozza azt a megnyugvást, ami szép ellentétben áll a szám dinamikájával, de a végén mégis teljes szinkronba kerül. A nem annyira vidám üzenet pedig az, ami az óceán hangjából is jön, vagyis, hogy nincsen semmi baj, mert úgyis elmúlsz csendesen” – kommentálja a videót az alkotó, Vadászi Zoltán.

A Samizdat a zenekar ötödik nagylemeze lesz, mely hangzásában eltér a korábbiaktól, szövegeit pedig ezúttal az angol nyelv dinamikája formálta. A Samizdat február 14-én jelenik meg, a lemezbemutató koncert 15-én lesz az A38 Hajón a szlovák Shallov társaságában. A már bemutatott Samizdat és a Stolen Land után a Képzelt Város még egy további klippel készül a lemezmegjelenés előtt.

Képzelt Város – lemezbemutató, vendég: Shallov (SK)
Helyszín: A38 Hajó
Időpont: 2020. február 15. 19:00
Jegyek: elővételes: 2000 Ft, helyszínen: 2500 Ft
Jegylink
Esemény

Képzelt Város – Samizdat: