Idén tölti a 10. aktív évét az Omega Diatribe zenekar, ennek apropójából pedig ismét útra keltek Európa körül a ’10 Years of Extreme Groove Metal’ turné keretein belül. Az underground szerelmeseinek minden bizonnyal nem kell bemutatni a zenekart, akik zord és agresszív zenéjükkel valósággal berobbantak a hazai köztudatba 2013-ban a debütáló Iapetus c. lemezükkel.

Az ezt követő Abstract Ritual EP és Trinity c. lemezek csak megerősítették a pozíciójukat a hazai és európai szcénában. Az Abstract Ritual  EP-n Kevin Talley-vel (ex-Suffocation/Six Feet Under/Chimaira) a dobok mögött, ezután pedig a neves dán producer Tue Madsen (Meshuggah/Ektomorf/Suicide Silence) vezényletével készítették a Trinity lemezt, amivel be is zsebelték az ‘Az év koncertzenekara’ illetve az ‘Az év stúdióprodukciója’ díjat a HangSúly Zenei Díjon. A zenekar 2020-ban megjelent Metanoia című harmadik lemeze nem kisebb porduceri név szárnyai alatt készült, mint a svéd Jens Bogren-é (Opeth, Sepultura, Dimmu Borgir, Amon Amarth), akinek kiváló munkája végett a banda eddigi legerősebb anyagát tette le az asztalra.

Számtalan hazai és európai turné után a zenekar a 10 éves fennállását az ősszel megjelent, exkluzív ‘My Sphere‘ címet viselő EP-vel koronázta meg, aminek a társproducerre és mixing/mastering mérnöke ismét Tue Madsen volt. A ‘My Sphere’ EP-n egy vadi új dal mellett, egy klasszikus tétel újradolgozása is helyett kapott a debütáló ‘Iapetus’ c. nagylemezről, valamint további 2 remix track ékesíti a dalcsokrot, a legutóbbi ‘Metanoia’ lemezükről, ami Farkas Péter aka. dOTS munkáját dicséri.




Az eltelt 10 évben tehát a zenekar lerakott 3 nagylemezt és 2 EP-t az asztalra. Nem is akármilyeneket!  Aki a koncertjükön jár, minden bizonnyal maradandó élménnyel távozik a helyszínről. Nem lesz ez másképp a budapesti A38-as koncert esetében sem, sőt! Egy vissza nem térő esemény van készülőben, meglepetésekkel és egy életművet átölelő koncertszettel! Az már csak hab a tortán, hogy mind ez olyan zenekarok társaságában, mint az Insane és a Beneath The Void.

A koncert Facebook oldala