Szörnyeteg címmel 2021. december 23-án jelent meg a szeghalmi Mudfield harmadik albuma, a 2020 elején kiadott Kelet népe lemez utódja. Az „elődnek” pedig csupán két évre volt szükség ahhoz, hogy elérje az aranylemez státuszt. Ennek örömére különleges koncertet ad a szeghalmi együttes 2022. október 15-én szombaton az A38 Hajó gyomrában. Az este során, melynek különleges vendége a kiváló Escape My Shadows zenekar lesz, a Mudfield elejétől végéig eljátssza második lemezét, de természetesen a többi album nagy slágerei is felcsendülnek majd.

A koncert Facebook oldala

Az elmúlt öt év legnagyobb rockzenei sikertörténetét egyértelműen a szeghalmi Mudfield zenekar írta. A 2019-es Sárrét című bemutatkozó albumuk a Mahasz albumeladási lista 12. helyén nyitott, majd Fonogram díjat nyert „az év hazai hard rock vagy metal albuma” kategóriában. A 2020-as második, Kelet népe című album a Mahasz albumeladási lista 4. helyén nyitott, és azóta aranylemez státuszt ért el. A zenekar körbeturnézta az országot a Nomad és a Leander Kills zenekarok vendégeként is, és olyan nagy rajongótábort verbuvált, hogy 2020 második felétől már önállóan tud koncertezni hazánkban.

Az elmúlt öt évben több mint 100 koncertet adott a zenekar. A 2021. december 23-án megjelent Szörnyeteg a Mahasz albumeladási lista 10. helyéig jutott, és a Napfénytenger című dalt már 18 rádió összesen 1634 alkalommal tűzte műsorára ezzel 9.8 millió elérést biztosítva a zenekarnak. A példátlan gyorsasággal növekvő rajongótábornak köszönhetően 2022-ben már elővét teltházas koncertet adott a zenekar az A38 Hajón, majd közel ezer fizetővendéget vonzott a Barba Negra nagyszínpada elé, és több vidéki nagyvárosban is háromszáz fölötti nézőszámokat produkált már. 2022. augusztus 5-én jelent meg a készülő negyedik Mudfield album első kislemeze, és klipje Óriások címmel.