Transcendence címmel szeptember 9-én jelenik meg a Devin Townsend Project új albuma, a 2014-es dupla lemez, a Z2 folytatása. A lemez borítóját Anthony Clarkson készítette, míg a komponistaként, zenészként, énekesként és producerként is fantasztikusan teljesítő Townsend ezúttal a tőle szokatlan módon, zenésztársai fokozottabb bevonása mellett készítette el az albumot. A lemez produceri teendőit nem más öltötte magára, mint a Periphery ex-basszere, Adam “Nolly” Getgood. A project a lemez megjelenésének napján indul észak-amerikai lemezbemutató turnéra, majd később Európába is átruccannak. Szerencsére 2017. február 13-án az A38 Hajón lesz magyar koncert is, rajtuk kívül az amerikai Between The Buried And Me és a norvég Leprous lép majd fel azon az estén. A Transcendence album első kislemezdala, a Failure augusztus 5-én debütált, amit most a Secret Sciences követ:
A tar kanadai operametal-zseni, Devin Townsend elképesztő időszakot futott az elmúlt két évben, de nem pihen. Szeptember 9-re várható új nagylemeze, a Transcendence megjelenése, és az azt követő turnéval jövőre visszatér Budapestre, ezúttal az A38 Hajóra.
Kevés nagyobb formátumú alakja van a progresszív metalnak, mint a karakteres kanadai gitár-, zeneszerző- és színpadi zseni, Devin Townsend. Talán csak Frank Zappáéhoz mérhető az az áradó kreativitás, humor, lazaság és mélység, amivel Townsend a zenéhez közelít. Komponistaként, zenészként, énekesként és producerként elképesztően gazdag életművet épített az elmúlt közel húsz évben. Gyakran több lemezt is kiad évente, megszámlálhatatlan együtt- és közreműködését talán még a legvadabb rajongók sem képesek követni.
Bármihez nyúl Townsend, biztosan arannyá válik a kezei között. Rockopera? Jöhet. Extrém metal? Simán. Rádiósorozat? Magától értetődik. Konceptlemez? A legnagyobb könnyedséggel. Letaglózó erejű színpadi show? Valósággal lubickol. Diszkó? Belefér. Indusztriál? Együttműködés a Front Line Assembly-jal. Thrash? Ott van korábbi zenekara, a Strapping Young Lad. Elképesztő munkabírás, áradó ötletek, perfekcionista játékstílus, teátrális előadások, vendégeskedések a Stuck Mojo, Steve Vai, a Soilwork, a Gojira, a Lamb of God, a Skinny Puppy vagy a Gwar lemezein… Devin Townsend kétségkívül zseni, amit két éve is bizonyított két zseniális lemezével, és legalább olyan zseniális budapesti koncertjével. Most úton az új nagylemez, amelynek turnéjával visszatér Budapestre, ezúttal az A38 Hajóra!”
A zenekar tagjai: Devin Townsend (gitár, ének), Dave Young (gitár, billentyűsök), Mike St-Jean (billentyűsök, programozás), Brian Waddel (basszusgitár) és Ryan Van Poederooyen (dob).
Jegyár: 6900 Ft, elővételben: 5900 Ft.
Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.
Devin legutóbbi kiadványa egy grandiózus kiállítású élő DVD volt tavaly novemberben, Ziltoid Live At The Royal Albert Hall címen. A komponistaként, zenészként, énekesként és producerként is fantasztikusan teljesítő Townsend karrierje talán legimpozánsabb koncertjét adta tavaly áprilisban, a londoni Royal Albert Hallban, amelyet tizenöt HD kamerával rögzített is egy stáb. Halkan jegyezzük meg, a koncertre alig három nap alatt elfogyott az összes belépőjegy. A számos vendéget, énekeseket, színészeket felvonultató előadás filmváltozatát az Opeth, B.B. King vagy Steve Hackett kiadványairól ismert Paul M. Green jegyzi rendezőként.
Devin Townsend Project – Transcendence
(Szeptember 09 – InsideOut)
01. Truth
02. Stormbending
03. Failure
04. Secret Sciences
05. Higher
06. Stars
07. Transcendence
08. Offer Your Light
09. From The Heart
10. Transdermal Celebration