This House Is Not For Sale címmel november 4-én jelent meg a Bon Jovi tizennegyedik nagylemeze. Elmondható, hogy a zenekarnál új korszak kezdődik a John Shanks producerrel rögzített friss lemezzel, mert ez az első albumuk, amelyen már nem hallható egyetlen téma sem az ex-gitárostól, a 2013-ban távozott Richie Samborától. Az esethez hozzátartozik, hogy Sambora már a tavaly kiadott Burning Bridges lemezen sem szerepelt (egyetlen dal társszerzője volt), de az nem sorolható hivatalos soralbumnak, csupán egy kényszeralbum volt, amellyel több, mint három évtizedes üzleti kapcsolat szakad meg a Bon Jovi és a Mercury kiadó között. Az új lemezen Sambora helyén már Phil Xenidis, azaz Phil X játszik. A felállás ezt leszámítva változatlan, vagyis Jon Bon Jovi további társai David Bryan billentyűs és Tico Torres dobos, a basszustémákat pedig a több mint két évtizede a banda állandó alkalmazottjaként dolgozó Hugh MacDonald játszotta fel. Eddig a lemez címadó dala mellett a Knockout, illetve a Labor Of Love dalok kaptak megfilmesítést, most azonban a Come On Up To Our House című szerzeményhez is készült egy klip. Az albumhoz kapcsolódó turné indulása 2017 elejére várható.