The Endgame Protocol címmel a márciusi HammerWorld magazin egyik extra CD-mellékleteként jelenik meg a budapesti thrasher Archaic harmadik albuma. A 2006-ban megjelent debütalbuma után a zenekar ugyan sokat koncertezett, de pár év után beleállt a földbe: tagcserék lehetetlenítették el a folytatást. 2015 körül kezdett az újrainduláson gondolkodni Püski László gitáros és Szabó Csaba Zoltán dobos az alapító felállásból, hozzájuk csatlakozott Jósa Tamás énekes, Erdélyi Péter gitáros és Illisz Ákos basszusgitáros. Ez a tagság vette fel a 2017-es “How Much Blood Would You Shed To Stay Alive?” című második korongot.
A zenekarnak ezt követően sem volt szerencséje, ugyanis hiába volt remek szakmai visszajelzése az albumnak, a tagcserék újfent nem kímélték a bandát. Előbb a basszusgitáros poszton volt több változás, majd 2020-ban a frontember is távozott, így kvartett formájában ment tovább a szekér. Erdélyi Péter gitáros állt a mikrofon mögé, aki anyazenekara, a Salvus soraiban is énekel. Természetesen az Archaic számára rosszabbkor nem is jöhetett volna a koronavírus-járvány, hiszen éppen a visszatérés és az új anyag promócióját akasztotta meg a pandémia.
A csapat azonban nem tétlenkedett és március 1-én érkezik is harmadik stúdiólemezük The Endgame Protocol címmel a HammerWorld magazin CD-mellékleteként. A borító ismét Sallai Péter munkája, hasonlóan a 2017-es koronghoz. Érdekesség, hogy az éneksávok már korábban felvételre kerültek, még Jósa Tamással, azonban ezeket Erdélyi Péter ismét felénekelte és a munkálatok nem kevés időt és energiát követeltek meg. A Sallai Péter borítójával érkező lemez dalaiba bele is hallgathatsz, és már az előrendelés is elindult. Lesz lemezbemutató buli is, április 15-én a Dürer Kertben, együtt a Needless zenekarral, a vendég pedig a Nefalem lesz.
Előrendelés, és támogatói csomagok
Archaic – The Endgame Protocol
(Március 01 – H-Music)
01. No One Knows
02. The Truth
03. Behind
04. The Subliminal
05. Lines
06. Withstanding
07. A Cold Embrace
08. From The Undying
09. Endgame Protocol
10. Until We Fade