Három igazán sikeres év után ismét megrendezésre kerül a rock/metal tehetségkutató következő évada az Analog Music Hall nagyszínpadán, melyre ünnepélyesen megnyilt a nevezést! A dobogós helyezéseket elért zenekarok számtalan nyereménnyel fognak gazdagodni, többek között értékes tárgynyereményeket, multimédiás szolgáltatásokat, endorsementet is magukénak tudhatnak, továbbá szakmai segítségnyújtást és mentorprogramot, ingyenes workshopokat is biztosítanak szponzorok által.
Kiemelt figyelmet fordítunk az újgenerációs rock/metal szcéna népszerűsítésre, hiszen számos tehetséges zenész és produkció rejtőzik az underground mély rejtekeiben, akik igazán nagy meglepetéseket képesek okozni. Éppen ezért törekszünk arra, hogy a több, mint 15 éves rendezvényszervezői, technikai és tartalomgyártási tapasztalattal rendelkező csapatunk segítségét felhasználva, a lehető legnagyobb színvonalon mutathassák meg magukat a közönségüknek és a nívós szakmai zsűrinek.

A tehetségkutató 10 eseményből áll: 6 selejtezőből, 3 elődöntőből és 1 döntőből. A már élőben zajló selejtezőkbe a nevezők közül összesen 30 zenekart válogat be egy erre dedikált zsűrigárda. A helyszínen zajló fordulókon pedig egy 4 fős szakmai zsűri fog 4 főbb kategóriában, pontszámokkal és szóban is egyaránt értékelni.

A pontszámok összesítését követően két zenekar jut tovább az elődöntőbe, egy zenekart a zsűri, egy zenekart pedig a közönség juttat tovább a helyszínen leadott szavazatok alapján. Fontos, hogy a közönség szavazata akkor érvényes, ha két különböző zenekarra adja le a voksát, mindezt természetesen a fair play jegyében. Idén rendhagyó módon bevezetjük továbbá, hogy egy zenekar csak egyszer juthat közönségszavazatokkal tovább következő fordulóba. Ugyan a zsűrigárda vezetője vétójoggal rendelkezik, a közönségszavazatok minden esetben számítanak, hiszen innen senki nem fog távozni üres kézzel! Az egyes fordulók aznapi zsűri tagjait az adott esemény előtt 5 nappal kezdjük el naponta bejelenteni. Minden elődöntőn és a döntőn szokásos meglepetés vendégekkel készülünk, akik a zsűri összesítése közben fogják fokozni az izgalomfaktort!

NEVEZNI ITT LEHET

 

Nyeremények és szponzorok

I. Helyezett

– Egy imidzs-videoklip komplett gyártása (Kill Monday Management)
– Egy kinetikus (lyrics) videoklip gyártása (Kill Monday Management)
– Három dal produceri munkálatai (Twelve Moon Prod)
– Három dal felvétele és keverése (Kékmadár Hangstúdió)
– Az elkészült EP online promotálása (Kill Monday Management)
– Az elkészült kislemez grafikai tervezése (Artphetamin)
– Social Media felületek optimalizálása (Kill Monday Management)
– Zenekari- és egyéni fotósorozat (Vadas Erik Photography)
– Merchandise starter pack – 50.000 forint értékben (Empire Merch)
– Egy önálló, közös koncert a döntősökkel az A38-on

II. Helyezett

– Egy imidzs-videoklip vagy háromdalos live session videoklip gyártása 50% kedvezménnyel (Kill Monday Management)
– Egy kinetikus (lyrics) videoklip 50% kedvezménnyel (Kill Monday Management)
– Egy dal produceri munkálatai (Kill Monday Management)
– Egy dal felvétele és keverése (Kékmadár Hangstúdió)
– Az elkészült dal online promotálása (Kill Monday Management)
– Social Media felületek optimalizálása (Kill Monday Management)
– Egy önálló, közös koncert a döntősökkel az A38-on

III. Helyezett

– Egy imidzs-videoklip vagy háromdalos live session videoklip gyártása 50% kedvezménnyel (Kill Monday Management)
– Egy kinetikus (lyrics) videoklip 50% kedvezménnyel (Kill Monday Management)
– Egy dal produceri munkálatai (Kill Monday Management)
– Egy dal felvétele és keverése (Kékmadár Hangstúdió)
– Az elkészült dal promóciójának, hirdetéseinek optimalizálása (Kill Monday Management)
– Social Media felületek optimalizálása (Kill Monday Management)
– Egy önálló, közös koncert a döntősökkel az A38-on

IV. Helyezett

– Egy imidzs-videoklip vagy háromdalos live session videoklip 50% kedvezménnyel (Kill Monday Management)
– Egy kinetikus (lyrics) videoklip 50% kedvezménnyel (Kill Monday Management)
– Egy önálló, közös koncert a döntősökkel az A38-on

 

Különdíjak
(A támogató választja ki a produkciók közül)

– Három alkalom produceri 1on1 session (ImPro School)
– 5 alkalom művészeti team-coaching session
– Egy zenekar hangszereinek komplett beállítása (Southern Guitar Service)
– Fellépési lehetőség nagyobb, rendszeresen turnézó zenekarok előtt (részletek hamarosan!)
– Lemezszerződés és országos terjesztés a H-Music Hungary felajánlásával

A selejtezőkből nem továbbjutó zenekarok számára személyes szakmai konzultációt, valamint önálló estet biztosítunk az Analog Music Hall-ban.

A különdíjak teljes listája folyamatosan bővül az egyes fordulók között.

A legjobb énekes

– 5m prémium, választható textúrájú mikrofonkábel (Tewecables)

A legjobb gitáros

– 5m prémium, választható textúrájú hangszerkábel (Tewecables)

A legjobb basszusgitáros

– 5m prémium, választható textúrájú hangszerkábel (Tewecables)

A legjobb dobos

– 20 pár egyedi, signature dobverő (Artbeat Drumsticks)