Rockmaraton 2019 – Már most megválthatod kedvezményesen a bérletet...

Egy rövid kis pihenő után, az ősz beálltával újra nagy erőkkel fognak hozzá a szervezők a Rockmaraton Fesztivál szervezéséhez, ennek égisze alatt pedig már az első híreket is üdvözölhetjük!  Változatlanul Dunaújváros ad otthont a Rockmaratonnak, jövőre pedig 2019. július 8. és július 13. között tölthetünk együtt ismét egy hetet a rockparadicsomban. A fesztiválra a jegyelővétel a héten indul a TIXA rendszerében, viszont újdonság a 2019-es évre, hogy a fesztivál történetében először limitálja...

Rockmaraton 2018 – Tormentor és Carpathian Forest a fekete...

A black metal kedvelők örömére a Rockmaraton fesztivál tartja magát korábbi jó szokásához – idén is egy teljes, tematikus napot szentel a műfajnak. A legendás magyar black metal zenekar, a Tormentor tavaly ősszel jelentette be, hogy 2018-ben néhány fellépést vállal – az egyetlen hazai fesztiválkoncertjük a Rockmaraton színpadán lesz július 13-án. A teljes klasszikus felállás játszik majd, tehát Csihar Attila énekes, Szigeti Attila gitáros, Farkas György basszusgitáros és Machat Zsolt dobos, valamint...

Rockmaraton 2018 – Sick Of It All, Arkona, Dr....

Soha ilyen korán nem állt még szinte össze a Rockmaraton programja – az idei utolsó bejelentéssel jelentkeztek a szervezők, így év végére 15 nemzetközi és közel 50 hazai fellépő neve ismert már a jövő évi felhozatalból. A new york-i hardcore alapbandája, a Sick Of It All újra visszatér a Rockmaraton színpadára, hogy bebizonyítsa, mitsem vesztett lendületéből az elmúlt több mint 30 év alatt. Biztosra vehető, hogy a Koller-testvérek csapata ezúttal sem okoz...

Az Overkill és az Orden Ogan is fellép a...

Mások mellett az Overkill, a Carpathian Forest és az Orden Ogan is fellép a 2018-as Rockmaratonon, amelyet július 9. és 14. között rendeznek meg Dunaújvárosban. Az újabb bejelentéssel már tizenkettőre bővült a regisztrált külföldi zenekarok száma. Az amerikai Overkill a Motörhead azonos című lemezéről kölcsönözte a nevét. A banda a punk és a heavy metal korai ötvözésével a thrash metal egyik úttörője volt. Csaknem negyvenéves pályafutásuk alatt tizennyolc stúdióalbumot...

Rockmaraton 2018 – Jön az Iced Earth, a The...

Így év vége közeledtével sem lankad a munkakedve a nyári fesztiválok szervezőinek. A mai napon például a Rockmaraton főszervezői publikáltak újabb 13 olyan zenekarnevet, akik garantáltan ott lesznek a 2018-as Rockmaratonon, amely ezúttal is Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten kerül megrendezésre, mégpedig 2018. július 9. és 14. között. Az Iced Earth több mint 30 éve menetel Jon Schaffer vezetésével – az amerikai heavy metal alakulat 2018-ban a Rockmaratonon ismét megmutatja, hogy nem...

Rockmaraton 2018 – Jön a Cannibal Corpse, a Powerwolf...

Így év vége közeledtével sem lankad a munkakedve a nyári fesztiválok szervezőinek. Az imént például a Rockmaraton főszervezői publikáltak 13 olyan zenekarnevet, akik garantáltan ott lesznek a 2018-as Rockmaratonon, amely ezúttal is Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten kerül megrendezésre, mégpedig 2018. július 9. és 14. között. Nyáron aprít majd a novemberben egy új albummal jelentkező amerikai death metal legenda Cannibal Corpse, mindenkit pogóra invitál majd a veterán brit punk rocker GBH és...

Rockmaraton beszámoló. Második rész

Tegnap már megírtam, hogyan éltem meg az idei Rockmaraton első négy napját. A Katatonia varázslatával, ezenfelül is sok remek koncerttel gazdagodva, eddig abszolút pozitív szájízzel töltött el a fesztivál. Lássuk milyen volt az utolsó két nap, és milyen érzésekkel zártam ezt az egy hetet a Szalki-szigeten. Pénteken a heavy metál és a black metál körül forgott minden.  Míg a sátorban egymásnak adták át a mikrofont az arcfestéses blackerek, addig a nagyszínpadon a  klasszikus és...

Rockmaraton beszámoló. Első rész.

Túl vagyunk hazánk első számú rockfesztiválján. Idén is földbe döngölt a Rockmaraton. A tavalyi viszontagságos év után idén újra kinyitotta kapuit a Szalki-sziget, hogy egy héten át a legjobb rock és metál koncertek színhelye legyen.  Tavaly az ominózus Megadeth botrány és a borzasztó időjárás sem tett jót a maratonnak, de szerencsére most minden csillag egyben állt az égen és egy majdnem tökéletes fesztivált kaptunk. A "majdnem részre" majd az írásom második részének végén kitérek,...

Rockmaraton 2017: „Ez volt a legkirályabb fesztiválunk, jövőre biztosan...

Vasárnap hajnalban elhallgattak a gitárok a 2017-es Rockmaraton Fesztiválon – idén először viszont már most biztosak lehetünk benne: jövőre lesz folytatás! Öt plusz egy nulladik nappal július 10-15. között 21 nemzetközi és több mint 80 hazai zenekar lépett színpadra a dunaújvárosi Szalki-szigeten, ahol idén komolyabb nehézség nélkül, zavartalanul zajlott le a 27. Rockmaraton. „Volt egy kis eső meg némi szél, ami miatt pár percre le kellett állítanunk a színpadokat – hiszen...

Rockmaraton 2017 – Ma elindult a fesztivál! Felvertétek már...

A mai napon elstartolt a 27. Rockmaraton Fesztivál, ahol idén a megszokott zenei program mellett komolyabb hangsúlyt kap a társadalmi szerepvállalás. Abban az esetben, ha dedikáltatni akarsz valamelyik fellépővel, itt vannak a tervezett időpontok. "Ahogy ígértük, itt vannak a közönségtalálkozók és a dedikálások tervezett (!!!) időpontjai - idén majdnem minden külföldi zenekarral sikerült egyeztetnünk, hogy legyen lehetőségetek - ugyan kötött formában -, de kicsit közelebbről találkozni velük, mint a színpadon. NAGYON...

Friss hírek

A tűz még mindig ég: a Phil Campbell’s Bastard Sons Budapesten is tiszteleg Phil...

A Phil Campbell’s Bastard Sons ismét színpadra lép, egy olyan küldetéssel, amely túlmutat a zenén. Édesapjuk, a legendás Phil Campbell halálát követően a zenekar...

Megjelent a NoWay! új EP-je és legújabb videoklipje!

Április 24-én megjelent a NoWay! zenekar legújabb anyaga, az Arcok a görbe tükörben című EP, amely az elmúlt öt hónapban megjelent dalokat foglalja egységbe....

Hardline koncert a hosszú hétvégén

Május 2-án ismét Budapesten lép fel a Hardline. A kiváló hangulatú tavalyi koncert után Johnny Gioeli és csapata ezúttal is az Analog Music Hallban...

Megjelent a Mennydörgés első akusztikus EP-je

A budapesti metál zenekar a Mennydörgés, most egy sokkal lágyabb oldalát mutatta meg. Leghallgatottabb dalaik akusztikus átdolgozásait jelentették meg kislemez formájában. Március 27-étől négy...

Újra Budapesten a New York-i punk legendák

A The Casualties idén márciusban 8 év kihagyás után új nagylemezzel jelentkezett. A Detonate címéhez hűen egy igazán robbanékony anyag lett, mind hangzásában, mind...