Elhunyt Cseh Tamás
Augusztus 7-én, hosszantartó betegség után elhunyt Cseh Tamás Kossuth-díjas zenész. 1943. január 22-én született Budapesten, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt. Az érettségi után a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, majd az egri Tanárképző Főiskolát és a Képzőművészeti Főiskolát végezte el.1967 és 1974 között rajzot tanított egy budapesti általános iskolában. 1970 óta Bereményi Gézával közös dalok szerzője és előadója.1972 és 1977 között a Huszonötödik Színház tagja, 1977 és...
Óriási magyar junior sikerek Wimbledonban
Fiataljaink két elsőséget is begyűjtöttek az Angol Nemzetközi Teniszbajnokság utolsó napján. A junior fiúk - férfi döntővel egyidőben rendezett - végső összecsapásán a 13. helyen kiemelt Fucsovics Márton helyenként fordulatos mérkőzésen diadalmaskodott az ausztrál Benjamin Mitchell fölött. A végeredmény 6-4, 6-4 lett a 18 éves nyíregyházi fiú javára, és a szettek alatti izgalmak dacára Marci győzelme egy pillanatig sem forgott komoly veszélyben. Junior lány párosban a 16 éves magyar...
2020- Olimpia itthon?
Évek óta forog az újságok hasábjain az a komoly-félkomoly-nevetséges (ennek megítélését az olvasóra bízom) hír, miszerint Magyarország 2020-ban olimpiát rendezne. A következő cikkben arról lesz szó, körülbelül milyen feltételek, összegek és munka árán valósulhat meg az elképzelés. Nem képezheti vita tárgyát, hogy hazánk jelenlegi állapotában nem alkalmas ilyen szintű világverseny megrendezésére, azonban látnunk kell, hogy miért is nem. Először is, a hazai infrastruktúra színvonala messze elmarad a kívánatostól. Az utak...
KUN PÉTER – RIP
1967. október 29-én született. Édesapja is hivatásos zenész volt. Születése előtt édesapja még zenélt.A zenei karrierje apja segítségével kezdődött. A házban 3 éves korában egy mikrofont kapott, és azon gyakorolt.Negyedikes korában iratták be szülei a gordonkaiskolába. 12 évesen (1979) kapott egy dobgitárt, s ettől kezdve két hangszeren tanult egyszerre. A csellót abbahagyta, s innentől kezdve csak a gitárral foglalkozott. Münchenben vették meg az első maga által elképzelt gitárt. (B....
Sör-lager,ászok,pilseni…
A legnépszerűbb és a legnagyobb mennyiségben gyártott sörfélék a világos sörök,amiknek három fontos titka van.A forrásvíz,élesztő és a komló.Mitől Népszerűek??! A lager és az ászok sörtipus messze a legnépszerűbb a világon.Ezek közül is a Csehországban feltalált pilseni tipusú sorokből adnak el a legtöbbet.Amit itthon sörnek nevezünk,vagyis az a frissítő,kesernyés,erősen szén-dioxidos(legalább 2bubis)ital elegáns,száraz.Bár egészen biztos nem fogunk soha sört főzni otthon,de azért nem árt tudni,mit iszunk.A csíráztatott árpát,amit malátának neveznek,vízzel...
A délután termése a vizes vb-n: egy ezüst és...
Magyar aranyérem ugyan egyenlőre nem született, de mégsem panaszkodhatunk - ezt a hihetetlenül erős mezőnyt és a néha percenként megdőlő világrekordokat nézve minden dicséret megilleti Cseh Lászlót és Hosszú Katinkát, akik a Rómában zajló vizes vb-n két éremmel gazdagították a magyar gyűjteményt, így már 1 ezüst- és 2 bronzéremmel rendelkezünk. Cseh Laci 200 méter vegyesúszásban 1:55:24-gyel lett második az amerikai Ryan Lochte mögött, aki beigazolva Laci sejtelmeit, tudott az...
2011 F1 Monaco – Összefoglaló
Megérkezett a száguldó cirkusz a 6. versenyhelyszínre, Monacoba. A legendás versenypálya idén is tartogatott meglepetéseket… Szabadedzések:A hét egy nem mindennapi eseménnyel kezdődött: a pálya közelében tűz ütött ki a hét elején, amit sikerült hamar orvosolni, mindazonáltal egy apró területet újra kellett aszfaltozni. A versenyt már nem befolyásolta, de eleinte még csúszós volt a felület. A gumik terén is apróbb változások voltak: a Pirelli a piros festésű szuperlágyat,...
Kellemes Karácsonyt mindenkinek!
A Rockvilág teljes stábja nevében, kívánunk minden kedves Hallgatónknak és családjuknak, Békés Boldog Karácsonyt, valamint sikerekben és még több rock zenében gazdag új évet!
„A kelet-európaiak értékelik, amit csinálunk” – exkluzív interjú a...
Liam Howlett, a brit the Prodigy zenei géniusza exkluzív interjút adott a CokeLive Félsziget számára, amelyben eddigi romániai élményeiről, az Invaders Must Die lemezhez kapcsolódó turnéról és arról mesél, mi a titka az energiától szétfeszülő koncertjeiknek. CokeLive Félsziget: Jártatok már párszor Romániában. Milyen élményekkel maradtatok?Liam Howlett: Emlékszem, hogy a Kárpátokon kellett átjutnunk, hogy elérjünk egy szilveszteri fellépésre – elég intenzív autózás volt, de gyönyörű. A The Prodigy egyike...
Koncertfotózás I.
Egy jó buli? Koncert? Szeretnél róla igazán szép és jó emlékeket szerezni? Akkor itt az első szabály: Ne fotózz! Ha fotózni mész, csak a táncról és a zene élményéről maradsz le, mert amíg a kezedben lesz a gép, csak azt lesed, hogy mit is kellene elkapni, ami kifejezi a pillanatot. Jó-jó, ez nem teljesen igaz, de ha már fotózni szeretnél, és nem akarod, hogy a hátad mögött azt mondják, hogy...













