Tavalyi eredményén 10 (!) másodpercet javítva, Hosszú Katinka első helyen került a 200 méteres pillangóúszás döntőjébe. A 2:04:27 idő fantasztikus Európa-csúcsot jelent. Az elődöntőben azt a Descenzát verte meg 5 tized másodperccel, aki a délelőtti előfutamban világcsúcsot úszott. Az olasz lány egyébként a benyúlás után egyből nagyon szimpatikusan, mosolyogva gratulált Katinkának, aki láthatólag boldog döbbenettel vizslatta az eredményjelző táblát.

Cseh Laci is elképesztő Európa-csúcsot úszva (1:55.18) jutott a 200 méteres vegyesúszás elődöntőjébe, ahol futamában Ryan Lochte-val holtversenyben első helyen végzett. A döntőben óriási harcra számíthatunk a két fiú között. Laci elmondása szerint háton és mellen talán javíthat valamicskét, de úgy érezte, Lochte-ban több van még. Reméljük, téved 🙂

Láthatólag mindkét versenyzőnk kirobbanó formában van, úgyhogy bizakodóan várhatjuk a ma délutáni döntőket. Rajtuk kívül szurkolhatunk még Mutina Ágnesnek és Verrasztó Evelynnek (7., illetve 8. helyen döntősök) 200 méter gyorson, illetve Kis Gergő is bekerült Cseh Laci mellett a 200 méter vegyes döntőjébe, 8. idővel.

Két éremben szinte biztosak lehetünk, de az sem kizárt, hogy a legfényesebben ragyogó aranyaknak örülhetünk végül. Hajrá magyarok!!!