Ha Ensiferum koncert, akkor Token-nek ott a helye! Most se volt ez másképp, a hazánkat igen csak gyakran, legalábbis nem ritkán látogató együttes koncertjein mindig szeretek ott lenni. Az időpont nekem meglehetőségen fura volt, a vasárnap még oké, ezen túl sokat nem lehet variálni, de koncert várható vége jó pár embert visszatántorított, ha másokat nem, azokat igen, akiknek nem lett volna jármű ami hazaviszi őket.
A bejutás simán ment, nem volt nagy tömeg, és fél órával a bejutás után, már kezdett is a Heidra. A Dán bandáról konkrét stílus meghatározást nem találtam. Magukat Epic Power/black/folk metálnak írják le, és talán én is ezekhez tudnám sorolni őket. Annak ellenére, hogy a színpad előtti tér, csak kb egyharmadig telt meg, nagyon jó hangulatot varázsoltak a színpadra. Nem csak az énekes, Morten Bryld lelkesítette a közönséget, hanem még a három gitáros is. Nem zavarta őket az ilyenkor még igen foghíjas nézőtér, ugyan úgy játszottak, mintha második, vagy főzenekar lennének.
Meg kell említenem a hangosítást, amire most nem lehet panasz, minden hang jól szólt, bár az én fülemnek egy kicsit hangosabb volt, mint kellett volna, de hát, ha koncert, akkor kell a hangerő.
A tömeg nagy része nem titkoltan a második zenekar miatt jött, amit jelzett is a sok FA póló. Itt is egy rövidebb átszerelés után, pontosan kezdett a Fleshgod Apocalypse. A nevük nem volt ismeretlen előttem, a zenéjük viszont igen. A koncert előtt, pár dalukat meghallgatva rá kellett jöjjek, hogy hát ez a zene nem az én világom. Egy újságíró kollégával beszélgettem róluk a koncert előtt, és ahogy ő fogalmazta meg jól: „a Flashgod olyan, mintha a Rhapsody-sokat megölték volna, elásták volna, azok pedig a feltámadtak volna, és rájöttek, hogy death metalt akarnak játszani”. Mert az öltözékük mindenképp ezt sugallta, és a zenéjük pár eleme is. Veronica Bordacchini opera énekesnő bevonulása egyből megteremtette a kellő atmoszférát, és persze a közönséget se kímélték, vagyis inkább a közönség nem kímélte magát, mondjuk ilyen zúzás mellett, amit levágtak, nem is lehet. A legújabb albumukról, a King-ről a Marche Royale-al kezdtek, folytatták az In Aeternum-al, de a The Fool című számukat is leadták. Ha mással nem is, a pogóval alaposan bemelegítették a közönséget a fő zenekarra, hisz volt itt wall of death és circle pit is.
A pontosság jegyében, az Ensiferum is időbenkezdett. A The return of the one man army turné keretein belül az intró, az első és a második szám is a One Man Army albumukról szólt. A számlista összeállításánál úgy gondolhatták, hogy elővesznek egy-két régi számukat is, pl Guardians of Fate vagy a Treacherous Gods, amit a közönségből már sokan hiányoltak. Nem volt olyan számuk, ahol a tömeg nyugodtan állt volna, ha más nem, ugrálás mindig volt. Segítette a zúzós hangulat megteremtését, a lábdobok jó hangosítása. Emmi Silvennoinen is kivette a részét a színpadi mozgásból, táncolt, futkározott, és bíztatta a közönséget. A ráadás számuk között volt nem sokat játszott In my sword i trust, és persze utoljára a közönség kedvenc az Iron, avagy Tátárárá tátárárá. Sokan hiányolták az Into Battle-t, én még a One man army-t is hiányoltam, de aki elment, annak nem lehetett panasza a koncertre, főleg ha látta a végén, Markus Toivonen gitárszólóját, amit nem máshogy, mint a gitárt, a nyaka mögé téve játszott le.
Összegzésképp egy nagyon korrekt koncertnek lehetett szem- és fültanúja, aki eljött. A bandák összeállításával pedig nem csodálkozok, sokkal furább zenekarokat is raktak már össze egy koncertbe. TokenD voltam, legyetek jók, rosszak és kartel.
Fotók: Balázs Orsy
További Képek: IDE KATTINTVA!
