Kijelenthetjük, hogy a Kátai műveknél, gőzerővel folynak a munkálatok. Hiszen még ki sem hült, a tavaly megjelent Sgúrr, máris itt a folytatás a Meta személyében. Emellet pedig, még saját néven is újra szóló albummal jelentkezet, továbbá életre hívta a Neolunar-ra keresztelt dark synt-pop projectjét. Be vallom, az első promo daloknál kicsit megijedtem, hogy az önismétlés csapdájába esik a mester, hiszen nagyon ismerős témák köszöntek vissza a dalokból. Később kidrült, hogy igazából a lemezen szereplő dalok, a korábbi albumokról lemaradt anyagok újra gondolt és egybefűzött manifesztálódása. Az önismétlésről tett félelmemet pedig tartom, bár az összes dal beleillik így vagy úgy a „Kátai univerzumba”. Úgy gondolom legközelebb nem kellene ennyire sietni a folytatással. Olyan a lemez, mintha az általa eddig bejárt utak kereszteződése lenne.
Lágy felvezetés után, egy lavina erejével csapódik arcunkba az Uránia. Az előző lemezről ismerős zordabb témák kapnak itt teret, a visszatérő Bakos Attila tiszta énekével. Majd, hogy a Rengeteget meg idéző, lágy dallamokkal operáló, csellót is felvonultató Sirály-jal folytassuk utunkat. Itt hallható előszőr Tóth Ágnes, aki ismét nagyrészét vette ki a vokálnak. Újfent rengeteg vendég szerepel a lemezen, az eddig emlitetteken kivül még Vasvári Gyula a Perihelionból, Lédeczy Lambert a Mörbid Carnage/Ahriman/ Tyrant Goatgaldrakona-ból, a Casketgarden-es Tóth Balázs és Kónya Zsolt a legendás Gire-ből. Szóval a Sgúrr magányos, zord világa ezen a téren nem köszön vissza.
Az 10^(-20) Angström, a gyorsabb dalok közé esik, prog death-es témákkal, tiszta és extrém vokállal is játszik. Az egészet pedig space-pszicheledikus elszállós témákkal tarkítja. Majd ezt folytatja az Ixion Duun, aminek az introjara bármely szimfonikus zenekar elismerően csettintene. Komplex, gyors témák sorakoznak lélegzet vételnyi kiállásokkal. Talán ez volt az a dal, ami leginkább újszerűnek hatott számomra. Mintha ezzel a dallal kicsit új színeket vitt volna az általa festett zenei világba, miközben az egész, bele van építve a jól ismert dallamok közé. Az eső lágy neszezésével kezdődik az Ősszel otthon és a zongora melenkólikus dallamaival ránt le minket egy esős őszi délután hangulat világába. Ez a téma és atmoszféra már vissza térő eleme Kátai úr munkásságának, elég csak az Őszi varázslók vagy éppen a Zápor című Catafalque dalokra gondolni. Ez a kicsit jazz-es, mélabús, istrumentális dal a tökéletes példája a zenébe oltott melankóliának.
A lemez behemótja a maga 21 percével a Malmok Járnak. Ebben az etapokból álló dalban, mindent felvonultatt, ami csak az ő zeneiségére jellemző. Kezdve a folk-kal a doomos, prog-os, pszicheledikus témákon át, az elektronikus részekig. A zord extrém vokálon át, a lágy, felemelő női énekig. Egy monumentális, elmerengős dal ez ami az egymásba fonódó kozmikus dallamokkal invitál minket a „Kátai keringőre”. Ha valakinek be kellene mutatnom a Thy Catafalque munkásságát egy dalban, minden bizonnyal ez lenne az. Felépítés szempontjából a Neath Waters-t jutatta eszembe. Személyes kedvencem a Vonatút az éjszakában (Ady Endre Intercity), ami Ady, Kocsi-út az éjszkában című versének megzenésítése. Ez megint csak egy borongós, közép tempós lassan zakatoló dal, amit Vasváry Gyula kicsit depresszív melankólikus hangja vezényel végig. Aminek szárnyán, szépen, lassan elszállhatunk az éjszkába, a vonat ablakon át. Csak, hogy egy tonnás kalapács súlyával csap mellkason minket a Mezolit, így egyből visszatérünk a székünkbe. Súlyos és dallamos death/doom nóta, amiben Lédeczy Lambert és Vasvári Gyula ereszti egymásnak a hangját. Teremtve ezzel egyszerre zord és éteri hangulatott a dalnak, ez a kettősség az egész lemezre is nyugodtan rámondható. A felemelő ambient-es és egyben imaszerű Fehervasarnap-pal zárul a lemez.
Bajban vagyok a lemezzel. Azt nem tagadom hogy tetszik, nagyon is, rendszeres látogatója a lejátszómnak. Valahogy néha mégsem tudom hova tenni a hangulati csapongásokat és a már túlságosan ismerős dallamokat. Az Alföld szeretete és úgymond hangulata ami ismét visszaköszönöm erről a lemezről viszont nagyon is megmelengeti a szívemet. Most így az írás végére, a lemezt hallgatva és azon elmélkedve, lehet megvilágosodtam. Kátai úrtól idézve:”A Meta egy görög kifejezés, jelentése: változás, módosulás, valamin túli, valami utáni. Mindig is lenyűgözött az élet körforgása, az hogy halálunk után a testünk alkotóanyagai hogyan kerülnek vissza ebbe a körforgásba és hogyan teremtődik belőle egy másik élet tulajdonképpen.” Lehet a Meta az új élet, ami az előző lemezek alkotóanygaiból született, azért a hasonlóság. Vagy csak sok teát ittam, mindegy is. Ennek ellenére, egy mély és kivaló hallgatni való, a különleges avant-garde zenék kedvelőinek és kimerem jelenteni, hogy már most nálam az ide év hazai lemeze, de lehet a külföldi is lesz végül. Azt szerintem nem kell magyarázni , hogy Kátai úr munkássága mennyire megkerülhetetlen (legalábbis kéne, hogy legyen) a hazai színtéren. Mert akinek szól az tisztában vele, akinek meg nem, azt úgy se érdekli.
