A hazai modern extrém metal szcénát erősítő Omega Diatribe, egy 5+1 számos EP-vel ünnepli idén 5. születésnapját. Az aktuális korong, az Abstract Ritual kapcsán ugyancsak említésre méltó érdekesség, hogy a lemezanyagot a Suffocation (meg még pár tucat másik banda) ütőse, Kevin Talley dobolta fel.

A Subsequent Phase képében egy jóféle Meshuggah-ízű nyitást tolnak honfitársaink az arcunkba. Szerencsére a gitárjáték nem merül ki a djent-ben megszokott random Wartburg-ütemekben és a 8. húr állandó, max. 2-3 hangra korlátozott molesztálásával. Összességében tehát elég meggyőző a nyitás. Az Extinsic-ben felpörögnek a motorok és a kétlábdob is hangsúlyosabb szerepet kap. A gyermeknövekedésgátló imázzsal nyomuló Komáromi Gergely hozza a nemzetközi színvonalon elvárható vokálokat, s maga a ritmusszekció is igazán kitesz magáért, úgyhogy egyetlen djentlemanusnak sem lehet egy rossz szava sem a csapat felkészültségére. Természetesen a Hydrozoan Periods-ban sem váltottak Tokio Hotelbe, itt is szakít, horzsol a gitár és aprít a dob. Külön kiemelném a hazai felhozatalhoz képest (sajnos még mindig) ritkaságszámba menő jó hangzást. Igen kiegyensúlyozott, precízen kevert és nem agyondigitalizált anyagról beszélünk, úgyhogy ez mindenképp pirospont. Ami nekem viszont hiányzik, az a változatosság. Természetesen a hasonszőrű bandák esetében nem jellemző, hogy minden egyes dal egy teljesen más zenei világot tár elénk, de sajnos a djent, illetve djent-hatású lemezeken többnyire mindig ugyanaz a séma érvényesül, ami miatt nekem személy szerint egy kissé vontatott és egyhangú a végeredmény. Zenei szempontból tehát a címadó sem hoz meglepetést, azonban a színvonalat egyenletesen megtartja. A pszichedelikus záródal, The Quantumszerencsére egy kicsit rámcáfol és egy békés, de sejtelmes csillagközi utazásra invitál minket. A 2013-as debütlemezről, a IAPETUS-ről előkerültUnshadowed Days kapott egy kis remixet. Bevallom, hogy elviseltem volna egy hasonló új számot valahol a lemez szívében, hogy megtörje a standard hangzást.

Summázva a hallottakat, azt gondolom, hogy mindenképp érdemes az Omega Diatribe-ra odafigyelni, mert nagy potenciál van a zenéjükben, ami, gondolom, élőben még pár extra mázsányi súlyosságot is hozzátesz ehhez a brutál muzsikához. Annyit azonban még hozzáfűznék a leírtakhoz, hogy ezzel a recepttel sokáig nem lehet jóllakatni a népet, hiszen ez a hangzás már nem számít újdonságnak egy ideje, mi több, elég nehéz ezen belül nagyokat nyújtózkodni. Változatosabb dalokkal, színesebb vokállal, klisémentes hozzáállással és esetleg karakteres szólókkal biztos, hogy szilárdabb alapokat tudnak majd lefektetni a jövőben.