Manapság ritka olyan metrómegálló vagy utca, ahol ne találkoznánk egy-egy vámpíros könyv vagy film plakátjával. Általánosságban elmondhatjuk, hogy az utóbbi időben nemcsak hazánkban, de világszerte divattá vált a vámpírlét.

E cikk célja, ha lehet így fogalmazni, nem egyetlen film elemzése, hanem egy változás bemutatása, nevezetesen, hogyan lett szubkultúrából iparággá a vámpír. Azt hiszem felesleges előszóként megemlíteni a régi vámpírkönyveket, hiszen ti, olvasók legalább annyira ismerhetitek ezeket a műveket, mint e cikk írója, talán jobban is, tehát csapjunk bele a közepébe.

Néhány évtizede a vámpírok, szinte kivétel nélkül, csak 22 óra után kerülhettek a televíziók képernyőire, hiszen általánosan a gonoszság, kegyetlenség, vér és halál hozói voltak ezek a természetfeletti lények, akiktől titkon mindenki félt, ugyanakkor volt bennük valami érdekes, vonzó, lebilincselő. A könyvek és filmek hatására sorra jelentek meg a szerepjátékok majd a technika fejlődésével a videojátékok, ahol magunkra ölthettük a sötét ruházatot és az éjszaka teljhatalmú uraivá lehettünk.

De, hogy tárgyközelben maradjunk, kezdjük el visszaemlékezésünket minden idők talán leghatásosabb némafilmjével, melyet Bram Stoker Drakulája ihletett, ez pedig nem más mint a Nosferatu. Max Schreck vadállatias egyszerűséggel játssza a filmben a vámpírt, ösztönösen vonzza a vér látványa. Máig emlékezetesek azok a képek, amelyeken a vámpír félelmetes árnyéka oson az áldozat után. 1922 után, a film számtalan ötletnek adott táptalajt, de ezen filmek jószerivel még a hőskorba tekintenek vissza és cselekményük szálainak leírása nem tükrözné valós értéküket.

1985-ben és 2000-ben, tűnt fel képregényekben és filmekben, D, a vámpírvadász, aki egy dámpír, félig ember, félig vámpír. D karaktere egy igazi csemege, egyszerre tökös és hidegprofi vámpírvadász, akiben megvannak a romantikus jegyek is. A körülötte lévő hangulat fantasztikus, külön kuriózum az a fajta rasszizmus, aminek ő maga is szenvedő alanya, hiszen sem az emberek, sem a vámpírok közt nem leli helyét.

interview_with_the_vampire

A következő állomás, ha lehet így nevezni az 1994-es Interjú a vámpírral, amely talán a legjobb vámpíros film abból a szempontból, hogy a lények életét mutatja be, ami valójában a „nemlét”. Egy kétszáz éves „ifjú” meséje egy újságírónak, amely végigvezet minket a történelem síkján, ami csak nekünk, halandók számára sík, a szerencsés? Vámpírnak azonban egy véget nem érő utazás. Az Anne Rice könyve alapján készült film érdekessége és legfőbb pozitívuma, ami igazán naggyá teszi, az a morális kérdés, amelyre a film keresi a választ, mégpedig: elviselhető-e az örök létezés, ha közben állatként, parazitaként kell „élned”, élősködve egy fajon, melyből te magad is származol? Az Interjú a vámpírral kétségtelenül nagy hatású alkotás, mely méltán említhető a legzseniálisabb vámpírfilmek között.

 

 

2002-ben egy egészen más aspektusból került újra vámpír a mozikba, amikor bemutatták a Kárhozottak Királynője című produkciót, mely előfutára a mai szemléletnek, bár közel sem volt annyira emberi a Sötét Ragadozó, mint napjainkban. Lestat a vámpír, hosszú álmából ébredve, egy új, érdekes világban ébred és hamarosan egy zenekar énekeseként fut be világraszóló karriert. Emberek milliói bolondulnak érte, azonban a még zárt hierarchiájú vámpírtársadalom közel sem ennyire lelkes. Bár a film halványan megpendíti a vámpír létezésének nehézségeit, ezek már közel sem olyan jelentősek, mint az Interjú a vámpírralban. Lestat sokkal emberibb, mind megjelenését, beszédstílusát és ami a legfontosabb „életszemléletét” tekintve. Összességében még ez is egy

film_karhozottak

jó és szerethető film volt, azonban előfutára az Éjszaka Urainak hanyatlásának.

 

E két fim közt, talán néhányan hiányoljátok a Penge című filmet, ami 1998-as, egyetlen oka van csupán, amiért nem kerül be a történeti áttekintésbe, éspedig az, hogy a vámpírkultuszra és annak változására nem volt hatással. Talán nyomokban felfedezhető benne a „tökös” vámpír jelensége, de meg sem közelíti azt a hangulatot, amit a hasonló „kategóriájú” D, a vámpírvadász.

 

Ami ezután következett, az egy ősi legenda újjáéledése, ami 2003-ban az Underworld című filmmel tért vissza a köztudatba. Ez a legenda a vámpír és vérfarkas harca, amely szinte egyidős a vámpírizmussal. A filmben a harc mellett újra megjelenik, sőt, igazán felerősödik a vámpírszerelem, ami újra emberibbé varázsolja e természetfeletti lényeket, de az Underworld a kés hegyén táncolva ugyan, de még

2006_underworld_evolution_wallpaper_002

mindig talpon maradt és nem esett át a túloldalra, nevezetesen, nem vált egyoldalúvá a vámpírokról alkotott kép, hiszen a szerelem mellett megmaradt a brutalitás és az állatias jellem is.Ettől fogva azonban elindult egy máig tartó zuhanás és néhány év leforgása alatt szinte teljesen eltűnt a vámpírokból mindaz, ami igazán egyedivé tette őket. A büszkeségük, vadságuk, fejedelmi személyiségük elhalványult és mára a teljhatalmú csodalényekből tinilányokat szerelembe ejtő klisék váltak. Azt hiszem, azzal még nincs különösebb baj, ha az írók és rendezők egyedivé szeretnék varázsolni saját vámpírvilágukat, azzal viszont már nem értek egyet, hogy ezért feláldozzák mindazt, amit néhány sorral feljebb már megtárgyaltunk.

 

 

A vámpírkultusz filmbéli mélypontját 2008-ban érte el, amikor megjelent az Alkonyat című film, mely már nappal járkáló, emberi életet élő vámpírokat mutat meg. A film azt akarja mondani, hogy a vámpír megváltozott, hétköznapivá szeretne válni. Nos, mivel sokan szeretitek a filmet és olvashattatok már róla az oldalon kritikát, nem nyitnám meg újra az Alkonyat gyengeségeit, de egy dolgot, így a történet végén meg kell említeni:Az Alkonyat sikerének hatására sorra jelentek meg néhány nap alatt megírt könyvek, melyek tartalmuk és szerkesztettségük alapján is csapnivalóak. Az Alkonyatnak, a „vámpírgúnyoló” szerep mellett nagy hibája, hogy egyetlen céllal készült, ez pedig a profit.

alkonyat_plakt00

 

Bizonyára sokan nem értenek velem egyet, de szeretném, ha végiggondolnánk azt, hogy a változás, amit a vámpírra erőltettek, megegyezik egy másik, nagyon is valóságos változással, ami az emberben ment végbe az utóbbi évszázadokban. Ez a változás (meglátásom szerint), nemcsak a mai könyvek és filmek „készítőin” figyelhető meg, hanem lassan a társadalom minden rétegén. Ésszerűtlenül többet akarunk! Mindegy, hogy filmről, könyvről, festményről van szó, a megalkotók többsége pénzt, hírnevet akar szerezni, nem pedig maradandót és értékeset alkotni.

Bár kissé abszurdnak tűnhet, de mi, emberek változtunk, nem a vámpír. Mert, miért is változna ez a lény, hiszen természeténél fogva tökéletes! Nem kell fejlődnie, mert ő a vadász, mi pedig a préda, számára egyetlen valódi érték a vér marad, hiszen ebből nyeri erejét és hatalmát, amit az alkotóktól kapott és amit „gyártók” vettek el tőle.A halhatatlan, romantikus, gyönyörű, brutális lényekből az emberi kapzsiság és sikeréhség csinált babusgatható háziállatot, ha egyetlen mondatban szeretnénk kifejezni a vámpírtörténelem lényegét.

Nyilvánvalóan eme rövid cikk nem alkalmas arra, hogy hiánytalanul bemutasson mindent, ami a vámpírral, mint ikonnal történt, ezt a változást csak akkor követhetjük nyomon, ha időrendi sorrendben végignézzük a filmeket és észrevesszük a differenciát.

A magam részéről várok egy olyan alkotást, amely visszaállítja a vámpír dicsőségét, ami mára szinte teljesen elhalványult. Kapok egy összetett karaktert, sok-sok tulajdonsággal, érzelemmel, kegyetlenséggel, romantikával és megannyi felsorolhatatlan jellemzővel, amivel csak az „igazi” és felejthetetlen vámpír rendelkezik.