A Rockmaraton első napja, tartalmasabbnak ígérkezett mint a nulladik pénteki, hiszen már több együttes is megjelent a programban, köztük olyan külföldi nagy nevek is, mint a Toxic Holocaust, a Sodom vagy az At The Gates
A Faminehill és a Swamp nyitott már délután öt órától a két kis színpadon, míg hattól pedig az Ørdøg játszott a Rádió Rock nagyszínapon. Érdekes, ahhoz képest, hogy ez volt a tizennegyedik koncertjük, sok mindenkit lehetett látni már a saját merch pólóikban. Az igazán pörgős bulijukra jól esett hajat rázni, és a kommunikáció is helyén volt a közönséggel. Ennek ellenére a vissza-taps után nem játszottak ráadást, bár ennek időhiány lehetett az oka valószínűleg.
A nagyszínpad megnyitásával helyet kaptak mától olyan zenekarok is, mint a Toxic Holocaust, az ő személyükben tisztelhetjük a Rockmaraton első külföldi fellépőit. A nagyon egyszerű, ám zúzós thrash már jobban megmozgatta a fejeket. Nekem néhány dal után elég egyhangúnak tűnt, de aki elkapta a fonalat, jólesően végigtombolta a koncertjüket. A legjobban az ragadott meg, ahogy a dobos, Nick Bellmore püfölt a háttérben. Szimpla ritmusképlet, de nagyon gyorsan és erőteljesen.
Első sorban buliztam át a Leander Kills fellépését. Természetesen szép számmal voltak jelen a hűséges Leander Rising rajongók, akik éppen ugyanúgy üvöltötték teli torokból a Kills-dalokat is, például a Madár, a Valami folyjon és az Este van címűt, mint a régieket: amik közül felcsendült a Viharom, tavaszom és a Csak te. Azt kedvelem Köteles Leanderben, hogy elhiteti őszinte előadásával, hogy valóban kitépné a szívét, és a kezünkbe adná. Néha úgytűnik nekem az arckifejezésén, mintha szeretné hallgatni a saját hangját, de ezzel nincs semmi probléma, ugyanis mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mi is szeretjük őt hallgatni, ahogy énekel. Előfordult, hogy a basszusgitár is a nyakába került. Éltek a zenészek is körülötte a színpadon, Bodor Máté a közönséggel együtt kiáltotta az egyik számot, és igencsak meglepetés érte, mikor Leander hirtelen az ő arcába tolta a mikrofont. Az a sztereotípia kering már a Leander Rising óta, hogy többnyire a női nemet gyönyörködteti meg a munkásságuk, azonban körbenézve sok férfit is láttam a szövegeket kiáltva tombolni. Az általuk is bevett módon a koncert végeztével kép készült a színpadról a tömeggel. ( Készült egy interjú is a csaattal a koncert után amit ITT olvashattok!)
A nagyszínpad felhozatala a thrash-rajongóknak kedvezett, ugyanis a német Sodom folytatta azt a vonulatot, amit a Toxic Holocaust kezdett meg az este. A hangulat is teljesen megegyezett, annyit tudok hozzáfűzni, hogy Bernd “Bernemann” Kostnak nagyon tetszett a terepmintás szólógitárja. A bandatagok régóta űzik az ipart, hiszen 1981-ben alakultak, de még így, öreg fejjel is fiatalos lendülettel tudják megmozgatni a többezres tömeget. (A Sodom fotózása közben jöttem rá arra, hogy a német Thrash-Szentháromság minden tagja így a Sodom is, (a Kreator és a Destruction a másik kettő) élőben hihetetlen energiákat képes felszabadítani. Benne van minden ami a német mentalistást a történelem folyamán kiemelte a csendesebb észak-európai vonulatból. Harcos, erős, és beledöngöl a földbe jó értelemben. Hiába a korosodó zenészek, az egész olyan természetességgel, és elánnal zajlik amit sok feltörekvő fiatal banda is megirigyelhetne.A thrash-be belle kell öregedni, hogy ilyen csúnya szófordulattal éljek. De ha megérted a lényegét, elkapnak a szabálytalannak tűnő gitártémák, akkor onnantól nincs kiszállás. Mert amúgy ez az egyik legnehezebb és legigényesebb oldal-ág a heavy metálon belül. Csak érteni kell. Jó buli volt! Thrash Till Death!- Kieron )
Egy kicsit sajnáltam a Shapat Terror-t, mivel párhuzamosan léptek fel a Sodommal, a Hammerworld színpadán. A sátornak talán fele sem töltődött fel érdeklődőkkel, pedig egész kellemes zenét játszottak. A Leander Killsen kívül csak náluk tapasztaltam a dallamos ének iránti igényemet. Az énekes-gitáros frontembernek eleve a beszédhangja kellemes, öblös. Zenéjük kicsit lassabb, vontatottabb, bennem olyan érzést keltett, mintha bluest metálosítottak volna. (Szinte rögtön ezután bele is kezdett a Road, akikre már bőven tele lett a Rádió Rock színpad előtti terület. Nem csoda hiszen Molnár Mátéék, ha lehet ilyet mondani már elérték azt amit a hazai könnyűzenei életben a csúcnak hívunk. Innen itthon nincs tovább. A buli a szokásos precizitással és lendülettel zajlott, a meleg idő ellenére sem voltak restek a rajongók megmozgatni saját magukat és nyakizmaikat. Ízig vérig Road buli volt. Se több se kevesebb. – Kieron)
Egy olyan együttes következett, akiknél nem tudtam megállni, hogy ne headbangeljem át az első perctől az utolsóig a bulijukat. A melodikus-death metált képviselő svéd At The Gates a szóban forgó zenekar. Ők is idősebbek, így elmondhatom, hogy a nagyszínpadon fellépők átlagéletkora úgy 45-50 körül mozoghatott. Itt is a zúzás és a néhol visítós hörgés-morgás dominált. Az elején egy kicsit zavart, hogy az énekes állandóan baseball sapkában van, de később ennek már nem volt jelentősége, nem láttam túl sok mindent a hajamtól. Előfordult, hogy felfigyeltem arra, hogy még akkor is hallom az éneket, amikor nem kéne, füleltem hát, bár reméltem, hogy nem playbacket hallok, de később rájöttem, hogy ezt a furcsa jelenséget a visszhangnak tudhatom be. ( Az At The Gates belegyalult a talajba, aztán még jól meg is taposott. Végre a nap folyamán volt egy koncert ami még szerintem is jól szólt. Valami bitang őserő volt az egészben. A dob, a basszus, a gitárok és az ének is a helyén volt. Profizmus na, ilyenből kéne több. Mert van különbség jó buli és jó buli között. Azért nem mindegy, hogy az a cucc hogyan szólal meg alattad. Ha pedig vagy annyira igényes saját magadra, hogy erre figyelsz, akkor nem marad el a hála sem a közönség részéről. Brutális headbang party alakult ki a keverőpultig tömött téren. Ugyan az At The Gates itthon sosem volt és sosem lesz igazán befutott zenekar a műfajban. de elvitatni, hogy profizmusuk sokkal többre predesztinálná őket az badarság. Kifejezetten jó volt ez!- Kieron)
Az este persze nem ért végett, még a Zorall szórakoztatta a nagyérdeműt ismert metálslágerekbe oltott magyar dalaikkal, látványos tűz-showjukkal, illetve a két kisebb színpadon is szólt még a metál hajnalig.
Erről a szombati napról azt lehet mondani, hogy a thrash-arcoknak kedvezett igazán egy-két kivétellel. Mozgalmasabban telt az este, és a következő nap is erre számítok, hiszen már beindult a pörgés az egyre nagyobb nevek érkeztével.
Cikk: Vivienne Drucocu és Kieron
Fotók: Kieron
További képek:
At The Gates ITT
Sodom: ITT
Toxic Holocaust: ITT
Leander Kills, Road, Zorall: ITT
